A földünkön valaha létezett és ma is létező civilizációk mindegyike kialakította sajátos időszámítási rendszerét. A görögök az első olimpiai játéktól (Kr. e. 776), a rómaiak Róma alapításának legendás dátumától (Kr. e. 753), a rabbinikus judaizmus a világ teremtésének kikövetkeztetett időpontjától (Kr. e. 3761), a muszlim vallás Mohamed Mekkából Medinába történt menekülésétől (Kr. u. 622), a francia forradalom a köztársaság első évétől (1792) számította, illetve számítja éveit. Időszámításunk a keresztény hagyomány szerint Jézus születésével kezdődött. Mind az evangélisták, mind más történetírók (Tacitus, Josephus Flavius) tanúsítják, hogy Jézus Nagy Heródes uralkodása alatt jött a világra, abban az évben, amikor Augustus császár rendeletére adóösszeírás volt Júdeában is. Heródes azonban négy évvel időszámításunk kezdete előtt meghalt, Máté szerint pedig Betlehemben „megöletett minden fiúgyermeket kétéves korig, a mágusoktól megtudott időnek megfelelően”. Ugyanakkor Augustus jegyzőkönyve azt állítja, hogy az első általános összeírás, amelyet az ő rendeletére végeztek, Róma alapításának 746. évében, vagyis Kr. e. 8-ban (szeptemberben) kezdődött, és 747 (azaz Kr. e. 7) végéig tartott.
Krisztus születésének pontos időpontjáról még ma is vita folyik, amelyet vélhetően sohasem lehet lezárni teljes bizonyossággal. Krisztus születését Dionysius Exiguus római apát határozta meg, tette jelenlegi időszámításunk kezdő évévé a 6. században, amikor is még Diocletianus császár trónra lépésének időpontjától számították az éveket. A számításba azonban több hiba csúszott. Nem vette figyelembe például, hogy Augustus Octavianus néven már négy éve uralkodott, mielőtt felvette az Augustus nevet, de nem ismerte a császár által elrendelt összeírás dátumát sem. Arra sem ügyelt, hogy a történelmi időszámításban nincs 0. év, hanem az i. e. 1-et közvetlenül az i. sz. 1. év követi. Továbbá a bibliai szöveg alapján annyi biztosnak látszik, hogy amikor Jézus megszületett, Heródes király, aki i. e. 4-ben hunyt el, még élt. Nem is az volt a szándéka, hogy pontosan Jézus születésétől számolja az éveket, hanem az isteni Megtestesülés korának kezdetét akarta meghatározni. Az volt a feladata, hogy elkészítse az egyházi naptárt, és kilencvenöt évre előre megadja a húsvét időpontját, a március 21. után bekövetkező holdtölték kiszámításával.
Dionysius a Lukács evangéliumában talált adatokból indult ki, és a római időszámítás (a.u.c.: ab urbe condita – a város, tudniillik Róma alapításától) éveit számította át az Úr éveire (A. D.: Anno Domini). Lukács szerint Jézus mintegy harmincéves volt Tiberius császár uralkodásának tizenötödik évében, a.u.c. 783-ban. Dionysius apát pedig a.u.c. 1278-ban végezte munkáját, és 1278 – 754 = 524. Első írását azonban így dátumozta: Krisztus Urunk 525. évében. Ebben az időszámításban a Megtestesülés korának első éve a.u.c. 753. (= Kr. e. 1.) március 25-étől 754. (= Kr. u. 1.) március 24-éig volt meghatározva. Itt a számsorból kimaradt a 0, vagyis a nulladik év.
A kutatók egy része szerint Jézus minden valószínűség szerint az időszámításunk kezdete előtti hetedik évben született. A szakemberek szerint az ókori csillagászati feljegyzésekben ebben az évben nem található sem nóva, sem üstökös említése, azonban ezeknél is jelentősebb csillagászati eseményt figyeltek meg: a két legnagyobb bolygó, a Jupiter és a Szaturnusz kilenc hónapon át együtt jártak a Halak csillagképében, és pályájuk nyugati fordulópontján napokig mozdulatlanul álltak az állatövi fény kúpjában.
Máté evangéliumán kívül több más, ókori írás is tanúsítja, hogy Jézus születése évében keleti mágusok érkeztek Jeruzsálembe, hogy hódoljanak a világ megszületett királyának, mert látták felkelni az ő csillagát. A mágusok a babiloni templom papjai és asztronómusai voltak, a csillag pedig, amelynek felkeltére hivatkoztak, nem egyetlen égitestet jelent. Az eredeti szövegben ki van emelve, hogy „az ő csillagát” látták „az esti felkeltében” – az ókori nyelvhasználatban ez a kifejezés egy király születési konstellációját jelentette, a felkelő állatövi jegy csillagaival együtt. Régészek négy ékírásos naptárt találtak a babiloni és szippari templom romjai alatt, amelyekben pontosan meg vannak adva a Jupiter és a Szaturnusz helyzetei a Halak jegyében Kr. e. 7. április 2-ától 6. április 18-áig: hajnali keltük április 4-én, közös, esti feljövetelük szeptember 15-én, látszólagos megállásuk pedig november 12- én és 13-án volt.
Máté leírása szerint a mágusok „igen nagy örömmel örvendeztek”, amikor Jeruzsálemből Betlehem felé haladva újra meglátták azt a csillagot, amely „mentében éppen megállt”. Ez is egy ókori, csillagászati kifejezés, amely a bolygók látszólagos megállását jelenti: a Föld – mivel gyorsabban kering a Nap körül – időnként utoléri a Naprendszer külső bolygóit, amikor azok néhány éjszakán át ugyanazon a helyen láthatók.
Kepler óta napjainkig kiváló asztronómusok foglalkoztak a betlehemi csillaggal. Egyes tudósok szerint a „napkeleti bölcsek” valóban a Jupiter és Szaturnusz közös megállását láthatták, amikor Jeruzsálemből Betlehembe mentek. A két bolygó olyan szorosan állt egymás mellett az állatövi fény csúcsán, hogy úgy látszott, mintha egyetlenegy új csillag sugárzott volna a betlehemi dombokra. Mivel pedig ez Kr. e. 7. november 12-én és 13-án este volt a legjobban látható, valószínű, hogy a mágusok akkor érkeztek Betlehembe. Olyan rendkívüli asztronómiai jelenség volt ez, amely sohasem ismétlődik meg pontosan ugyanebben a formában.
