A leggyakoribb kritika a katolikus egyház ellen, hogy elutasító a melegekkel szemben. Talán ezért szólhatott nagyot a nemzetközi médiában Ferenc pápa interjúja, amelyben azt mondta: ki vagyok én, hogy elítéljem a melegeket. A sajtó egy része korszakváltó előrelépésnek nevezte, egy másik része pedig azt mondta, hogy valójában nem történt semmi, ezt eddig is tudtuk. Személy szerint egyik feltevéssel sem értek egyet. Az viszont igaz, hogy a szentatya szavait kiragadták eredeti kontextusából, melyben a Vatikáni Bank felügyelőjéről kérdezték.
A Vatikáni Bankról sokan azt gondolják, hogy a pápa irányítása alá tartozó pénzintézetről van szó. Pedig a valóságban ez egy hagyományos és független pénzintézet. Bíborosokat, püspököket delegáltak a felügyelőbizottságba, és a katolikus állam különleges nemzetközi jogi státusza által speciális helyzetben is volt. Mivel a nemzetközi pénzmosás elleni törvények a mostani, Ferenc pápa-féle büntetőjogi reformig nem terjedtek ki teljesen a Vatikánra, valóban használhatták pénzmosáshoz a bankot. Ferenc pápa ezért egyrészt megválasztása után megvonta a pénzügyi juttatást a bankot felügyelő egyházi személyektől, másrészt kinevezte Battista Ricca bíborost, hogy figyelje, vannak-e még visszaélések. A bíborosról az a hír járta, hogy megvesztegethetetlen, senki sem zsarolhatatlan azonban. Kinevezése után ellenlábasai azonnal meg is vádolták Battistát, hogy homoszexuális, s ezért mindenki azt várta, hogy menesztik tejhatalmú posztjáról. Ferenc pápa azonban kijelentette, hogy a meleg papoknak meg kell bocsátani. S megbocsátani csak azt lehet, ami megtörtént: tehát ha igaz is, hogy van köztük aktív szexuális életet élő, most még visszaléphetnek. Vagy a papi hivatástól, vagy a nemiségtől. Battista pedig tovább folytathatja a Vatikáni Bank korrupciós ügyeinek feltárását.
Sokan azt mondják, hogy Ferenc pápa kijelentése, hogy nem ítélkezhet a homoszexuálisok felett, valamint, hogy a homoszexualitás nem bűn, csak a homoszexuális aktus, bizonyára nagyon szimpatikussá teszi őt sok ember szemében, de egyébként nem mondott olyan újdonságot, ami a katolikusoknak meglepő lenne. Nézzük először is, mit mond a katekizmus a homoszexualitásról: „A homoszexualitás olyan férfiak vagy nők közötti viszony, akik kizárólagosan vagy döntően saját nemük iránt éreznek szexuális vonzalmat. A századok folyamán és különböző kultúrákban nagyon eltérő formákat öltött. Pszichikai eredete nagyrészt föltáratlan. A hagyomány a Szentírásra támaszkodva – mely úgy mutatja be a homoszexuális kapcsolatokat, mint súlyos eltévelyedéseket – mindig vallotta, hogy a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek. Ellentétesek a természetes törvénnyel. A nemi aktusból kizárják az élet továbbadását...”
A katekizmus tényeket állapít meg, és nem elítél. Kifejezetten megértő hangnemben beszél a homoszexuális hajlamról: „Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket. A homoszexuális emberek a tisztaságra kaptak meghívást...”
Többször elgondolkodtam azon a feltevésen, hogy nem történt semmi, mert ezt eddig is tudtuk, s mindez csak azért jó, hogy egy ideig csámcsogjunk rajta. Nem értek ezzel egyet. Bár kétségkívül a pápa szavait a történet egészének fényében kell vizsgálni, figyelembe kel venni azt is, hogy a katekizmus világosan megfogalmazott paragrafusa ellenére még mindig tabutéma a homoszexualitás. Egyrészt kevés olyan embert ismerek, aki bevetve ismerné a katekizmust, másrészt ugyanolyan kevés embert ismerek, aki meg is éli a katekizmust. A társadalom egészében – így a katolikusok túlnyomó része között is – a homoszexualitás továbbra is elítélendő és lenézendő. A homoszexuális hajlamú emberekről pejoratív előjelekkel beszélünk, és a hajlamukat felvállaló emberek gyakran kiközösítéssel találják szembe magukat. A kiközösítés egyik legalávalóbb formájával találkoznak, vagyis amikor az ember háta mögött becsmérelnek valakit, és fordulnak el tőle.
Ezért érzem óriási szükségét, hogy beszéljünk a homoszexualitásról, és ezért volt óriási súlya a szentatya kijelentésének, hiszen, azonkívül, hogy tovább biztosítja a Vatikáni Bank korrupciós ügyeinek feltárását, megerősíti a katekizmus tanítását. Személyes példamutatásával újból és újból tükröt ad a kezünkbe. Megmutatja, hogy milyen embernek kellene lennie egy kereszténynek, vagy akár egy nem hívőnek is.
