K
evés olyan embert ismerek, aki legalább egyszer ne merengett volna el azon, hogy mit tenne, ha hetes találata lenne a lottón. Van, aki saját és gyermekei oktatására költené a pénzt, rokonait segítené ki, van, aki Playboy-nyuszik mellett herdálná el egy jachton, más pedig befektetné, ingatlanokat vásárolna stb. Ahány ember, annyi álom, de egy közös bennük: amíg a hetesről álmodoznak, gyakorlatilag napszámból élnek.
A lottó szinte felfoghatatlan népszerűségű, intézményesült márka Szerbiában, olyannyira, hogy heti két húzást is tartanak. Egy kedden, és ha valakinek nem húzták volna ki a nyerő kombinációját a héten, reménykedhet, mert rögtön van egy forduló pénteken is. Mindez jóval túlmutat a függőségre építő kocsmai pókergépek heroinista párhuzamokat viselő, kihalófélben lévő fajtáján, kevésbé közösségre épülő, mint a félfalnyi televíziókkal felfüggesztett fogadóirodák, és messze nem olyan titokzatos, mint a városi sötét kaszinók. Ugyanakkor mindegyikből átvesz elemeket. Mi sem egyszerűbb, csupán be kell fordulni a titokzatos sorsjegyeket rejtő trafikba, beikszeljük a titkos és egyedi számkombinációkat, majd néhány török sorozat vagy valóságshow után imádkozhatunk a nagy gömbséghez, hogy kidobja az életünket gyökerestül megváltoztató számokat.
Szekularizáció, ateizmus, globalizmus ellenére az ember nem tud lemondani a hitről. Titkos terveket, menedéket keres, amely betölthetné lelke azon részét, amely irtózik a bizonytalanságtól. Ha pedig az ember nem hisz Istenben, elkezd hinni bármiben, például az ufókban, a gurukban, a dollárban, a drogban, valamilyen eszmékben, a politikában vagy esetleg a lottóban. A biztos egzisztenciahiány, a munkanélküliség, a kilátástalanság és a reménytelenség fojtogató terhe alatt minden szalmaszálban megkapaszkodunk. A lottó ezért válhatott a szegények játékává.
Az emberek nem a könnyen megszerezhető pénzben bíznak, hanem a talán megszerezhető pénzben. Sokan sejtik, hogy szinte esélyük sincs, mégis megveszik a szelvényt. Mert reményt ad. Ha pedig véletlenül valakinek ötös találata lesz, és nyer 8–10 ezer dinárt, akkor akarva-akaratlanul megteszi az első lépést a mókuskerékben. Ez azonban veszélyes csapdát rejt. Az ember többet nem a magában, hanem a szerencséjében, a vak szerencséjében bízik, sőt egy idő múlva azon meggyőződés vesz rajta, hogy befolyásolhatja szerencséjét. Görcsösen ragaszkodik a megszokott számkombinációihoz, vagy éppen vakon választ számokat, s közben messze elkerüli az utcán a fekete macskát. Egy újabb sikertelen forduló után pedig megnyugtatja lelkét, hogy majd a következő fordulón sikerül, kicsit talán elmélázik sanyarú sorsáról, s szép lassan alámerül a szenvedélybetegségek legsötétebb bugyraiba. Mert a szerencsejáték szenvedélybetegség. A szenvedélybetegség pedig üzlet. Mivel a szenvedélybetegek nem képesek bevallani, hogy valójában betegek, semmi pénzért sem hajlandóak feladni szenvedélyüket. Sokan tudják ezt, és jól meg is élnek belőle.
A lottó az egyetlen olyan döntési lehetőséget, amelytől egyszerre lesz boldogabb a nép és vastagabb az államkassza. A büdzsé oldala tiszta képlet: minden 100 dinárból 30 az állami, 50 pedig a nyereményalapba megy. Fordulóként mintegy 500 ezer állandó – mondhatni törzsvásárlója – játékosa van a lottónak, ami az államnak évi 4,6–4,7 milliárd dinárt hoz, és ekkor még nem számoltunk a Bingóval, a kaparós sorsjegyekkel, a fogadóirodákkal. A matematikai esélye, hogy valakinek hetes találata legyen, az 1:15 380 937-hez, vagyis négyszer nagyobb esélye van egy embernek, hogy agyoncsapja a villám, minthogy ekképp gazdagodjon meg. Ha pedig mégis sikerül, akkor számolni kell az adóval is, hiszen a nyertes köteles nyereményének 20 százalékát befizetni az államkasszába. Tökéletes üzlet. Ha az emberek elégedetlenek, elég elhinteni a remény magvait, hogy egy szelvénnyel akárki és azonnal megoldhatja minden gondját-baját. Heti kétszer. A modern kor ópiuma ma már nem a vallás.
Ám hiába átlátszó az egész játék, a gazdasági nehézségek és az egyébként is kissé vérszegény pénzügyi és megtakarítási kultúra közepette az emberek negyede mégis a lottónyereményt jelöli meg a jövendő boldogulás alapjaként. Ilyen szinten elképesztően ijesztő intézményesülni látni egy a szenvedélybetegségbe torkolló (többé-kevésbé) hiú reményt.
