Meséltem már ezeken az oldalakon különböző konstellációkban arról, hogy a könyv megjelenésének esztendejében, annak is december havában felutaztam Budapestre, felvenni és azonnal helyben el is költeni a kötetben megjelent novelláimért járó tiszteletdíjat. Hazaérkezve pedig, miközben a topolyai buszállomás kockásabroszos kávézójában az Újvidékre induló tömegközlekedési járműre vártam, füzetlapra körmölt naplóbejegyzést készítettem az utazásról és élményeimről, melyek közül kiemelkedett a Bacsó Péterrel való véletlenszerű megismerkedés története. Ekkor jegyeztem fel az alábbiakat is:
„Topolya, 1993. december 7., kedd
[…] nincs abban semmi különös, hogy Bacsó Péternek a nyomára lehet bukkanni a Pelikán Kiadó környékén, ugyanis, mint az utóbb kiderült, Tarján Miklós mellett ő a másik társtulajdonos. És még plusz egy titkárnő dolgozik velük – minden mást külmunkatársi rendszerben végeznek.
Kávé, beszélgetés, ismerkedés…
Habár nem szeretem az ilyesmit, végül mégis ott kötöttünk ki, hogy csak panaszoltuk, milyen nyomorult is itt nálunk mostanság a helyzet: anyám otthon süt kenyeret, stb., stb., stb… Tarján is elpanaszolta, hogy amíg Erdélyben és a Felvidéken probléma nélkül terjesztheti a könyvet, addig Vajdaságba nem tud juttatni belőle…
Főleg filmes és fotós tematika érdekli a kiadót, és ennek a szellemében készült az a másik két kiadványuk is, amit mellékeltek még ajándékként a tiszteltpéldányok mellé. Az egyik Mészáros Márta Napló magamról című könyve, a másik pedig egy igen impozáns kiadvány – ezúttal a Magyar Fotóriporterek Kamarájának a közreműködésével: – Az év fotói 1992. […]És mielőtt útra kelnék most Újvidék felé, hadd jegyezzem le még azt is, hogy a látogatás után a Pelikán Kiadóból a budapesti kínai negyedbe indultunk tovább. Valódi kínai negyed van ott ugyanis kialakulófélben, mint a híres filmben is; Chinatown… Faye Dunaway, Jack Nicholson… Roman Polanski… Van ott kínai hotel, kínai piac, meg rengeteg kínai származású ember… Állítólag ez a legolcsóbb piac a városban. Itt akadtam rá a Kispál és a Borz új kazettájára is – mellesleg a rendes, bolti árán –, melynek címe: Ágy asztal TV.
És amit még fontos megemlíteni: a shopping-túra utolsó állomása a Rekord Rt. diszkontáruháza volt. Ott, a mélyhűtő mellett állva, úgy voltam vele, hogy a fene egye meg, ha már a tiszteletdíjamból még azt sem engedhetem meg magamnak, hogy legalább egyszer vegyek valami spéci kaját, ételkülönlegességet: párolt kengurucomb vadas mártásban. Tegnapelőtt este ettük meg vacsorára. Habár vadas fűszerezésű és számunkra szokatlan ízű, mégis nagyon finom volt.
És a kötelező sajtógyűjtemény: Filmvilág, Filmkultúra, Cinema, Színház, Magyar Narancs, Kritika…
Bacsó Péter egyébként egy készülő hatrészes televíziós sorozaton dolgozik, melynek forgatókönyvét Tarján Miklóssal közösen írta. A Józsefvárosban játszódik majd, és szociális témákat dolgoz fel. Persze rögtön akartam egy interjút készíteni vele erről, de azzal ütötte el, hogy korainak véli még, hogy erről beszéljen, inkább majd januárban. Akkor viszont már csak telefoninterjú lehet majd belőle, ami csak a hangminőség miatt problematikus egy kissé, ugye, a rádió esetében. A nemzetközi vonalak viszont meglepően tiszták a hazaiakhoz képest. A tanú és a Megint tanú című filmjeiről mesélt. A tanút szerb(horvát) nyelvre is lefordították, és Belgrádban színpadon is játszották. Őt is meghívták a bemutatóra. Bástya elvtárs figuráját teljesen Josip Broz Titóra vették…”
A betegsége miatt akkor már tolókocsiba kényszerült, az idei Magyar Filmszemlén életműdíjjal kitüntetett Bacsó Péter hamisíthatatlan szociális érzékenysége a most bemutatott Majdnem szűz című filmjében is maximálisan érvényesült. A női főszerepet, Borókát alakító Ubrankovics Júlia pedig teljesen megérdemelten kapta meg a szemle legjobb női főszerepéért járó elismerést. A fiatal színésznő a díjátadó ünnepség után őt megrohamozó tévéseknek csak annyit tudott mondani: „Köszönöm Bacsó Péternek”.
Boróka, az intézetben nevelkedetett fiatal lány menekülne, szabadulni szeretne addigi otthonától. Amint nagykorúvá válik, már szabadon rendelkezhet arról, hogyan és legfőképp hol képzeli el további életét… Az ilyenkor az intézetből kilépő fiataloknak járó több millió forintos otthonteremtési támogatást Boróka pillanatok alatt herdálja el. Barátjával, Jánossal (Hujber Ferenc) beköltözik egy luxusszálloda elnöki lakosztályába, és abban a – mellesleg téves – tudatban ringatja magát, hogy ha elfogy a pénze, a férfi otthonában folytathatják majd tovább közös életüket. Jánosról azonban kiderül, hogy nem az a szerető kedves, akinek mutatja magát: előbb csak kihasználja, és prostitúcióra kényszeríti a lányt, majd, mintha saját tulajdona volna, eladja őt egy stricinek. Így kerül végül is két főút kereszteződésébe útszéli kurvának… Vannak nagyon szép jelenetei a filmnek, amelyek a történet szociális és társadalmi vonatkozásain túlmutatva is felvillantják az emberi érzéseket, olyan apró kis momentumok, amelyek abszurditásukban is mindennapiak. Bacsó Péter, mint az ezredforduló óta készült minden alkotásában, ezúttal is közönségfilmet akart készíteni, olyat, amely szórakoztatja a közönségét, s ebben sikerrel is járt. A Majdnem szűz című filmmel – mint a rendező korábbi munkái esetében is – vélhetően azért nem tud majd mit kezdeni a magyar filmkritika, mert egyaránt távol áll a közönségidegen, fantáziátlan, önnön tartalmi ürességüket elvontsággal álcázó, „lassú ritmusú”, úgynevezett szerzői vagy művészfilmektől (sokkal könnyedebb és emészthetőbb azoknál…), és a kereskedelmi bulvártelevíziók manírjában készült közönségvadász, Amerikai pitéket mímelő fércmunkáktól is (amelyeknél pedig szociális és társadalmi vonatkozásai miatt sokkal komolyabb és sokkal mélyebb). Van az úgy néha az arany középutakkal, hogy nehezen járhatóak…
