– Örököltem egy régi könyvet, szeretném tudni, hogy mennyit érhet.
– Rendben van, uram, de mégis milyen könyvről lenne szó?
Az újgazdag dadog egy sort:
– Igazából egy Biblia, valami Gut… Gut… Guti… Gutter… Gutenberg adta ki…
Az antikvárius elképedve néz rá:
– Uram, Önnek van egy Gutenberg-bibliája?! Az rengetget ér…
– Ááá… Nem hiszem, mert valami Kálvin az egészet összefirkálta…
Ez a kis vicc jutott eszembe a múlt héten ugyanezeken az oldalakon felelevenített történtről, a Medvekirályról, alias Ursus Rexről, és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár játékos akciójáról, amelyiket – többek között – az idei Múzeumok Éjszakáján is népszerűsítették, ennek nyomán pedig többször is meséltem már itt róla. És egyáltalán nem véletlen ebben a szórakoztató, és az olvasásra való nevelés keretében elsősorban a (leg)fiatalabb korosztályokat megcélzó történetben az sem, hogy a Gutenberg-galaxis elpusztításával fenyegető Ursus Rex, az Ursa Major törpegalaxis világuralomra törő uralkodójának seregeivel szemben éppen Johannes király könyvtárakban gyülekező lovagjai veszik fel a harcot. Hiszen a könyvnyomtatás atyjának, Johannes Gensfleisch zur Laden zum Gutenbergnek (1400?–1468) is ez volt a keresztneve...
Akárhogy legyen is – hogy egy kicsit a hozzánk a történelmi időben némileg közelebb eső eseményekre is reflektáljunk itt –, ma már egyértelműen a Gutenberg-galaxis része az is, hogy a Magyar Távirati Iroda húsz (…és fél…) évvel ezelőtt, 1989. február 14-én arról tudósított, hogy az „Építők Székházában kedden reggel folytatódott az a tanácskozás, amelyet a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság rendezett A pénz címmel a tőkeáramlási és pénzforgalmi folyamatokról. A részvevők előadásokat hallgatnak meg az ez évi pénz- és hitelpolitikai irányelvekről, a különféle értékpapír-befektetési lehetőségekről, az árfolyampolitikáról, az egyes kereskedelmi bankok vezetői pedig tájékoztatást adnak intézeteik üzletpolitikai elképzeléseiről. A tanácskozás időtartama alatt tanácsadó szolgálatot is tartanak az Építők Székházában, szakértők válaszolnak a résztvevők egyedi kérdéseire.” Az egyik ok pedig, ami miatt a Gutenberg-galaxist szeretni – és a Medvekirály seregeivel szemben megvédeni – érdemes, éppen az, hogy folyamatosan úton lehetünk, egyik világból a másikba, egyik történelmi korból a másikba; és egyik mitológiából a másikba pedig oly egyszerűen léphetünk be (illetve: át…), amilyen egyszerű az a mozdulat, amelyikkel a könyvet a polcról leemeljük, és amelyikkel annak fedelét önkéntelenül is fellapozzuk…
A Somogyi Károly adományából származó 43701 darabos állományú szegedi könyvtár gyűjteménye a nagy árvíz után pedig ennek a többszörösére gyarapodott, mire – Tömörkény István 1917-ben bekövetkezett halála után – Móra Ferenc lett ott annak idején az igazgató. Ő pedig akkor már nagyjából hiábavalóan kutatta a bibliotéka névadójának életrajzát… Így hát ugyanazok, a mindig a fővároson keresztül haladó kerülőutak, amelyeket Magyarországon utazva a térképre rajzolunk – mellékesen szólva: ezúton is tisztelet Miroslav Mandić nevének! – is egyre csak szaporodtak… A vízfejű V betű – ahogy a múlt héten már meséltem is ezekről a közúti kalandozásokról…! És mire 1989-ben, tehát pontosan húsz esztendővel ezelőtt eljött a rendszerváltás ideje, sajnálatos módon, néhány kötet elveszett a Somogyi Könyvtár állományából (is) – Kalibán, a tudásvámpír tehát megkezdte tevékenységét, és úgy bizony, kiválóan végezte munkáját.
És miközben nemcsak egy ország, de egy egész régió tanulta újra, hogy tulajdonképpen mi is az a pénzpiac, értékpapír, befektetés, árfolyam, jogállam, piacgazdaság; és azt hitte, hogy egy életre, több emberöltőnyire, de egy történelmi korszakra előre biztosan és végérvényesen elfelejtheti most már, mi is az a Szurgutnyeftegasz – a Medvekirály serényen szervezte seregeit. A Gutenberg-galaxis úgy került egyszeriben veszélybe, hogy veszélyeztetettségét szinte fel sem ismerte. Csak háttérbe szorult csendben és lassan, és mire feleszmélt volna, már késő volt, a Kalibánok osztódással szaporodtak, és az élet minden területén átvették az uralmat…
Most már csak azt kellene eldönteni, ki lehetne közülünk az új Johannes király…
Megkockáztatom: a Medvekirálynak – alias Ursus Rex, az Ursa Major törpegalaxis uralkodójának, aki a Guttenberg-galaxis elpusztítására tör seregeivel – az egyik, a Föld nevű bolygón ismert állneve nem más, mint Horger Antal… Aki a Szegedi Tudományegyetem professzoraként 1925. március 30-án, hétfőn reggel, a Szegedi Új Nemzedék című lap vasárnapi számában megjelent kritikák hatására, a bölcsészeti kar álláspontjaként feltüntetve magánvéleményét, magához hívatta, és két tanú jelenlétében közölte József Attilával, hogy a Tiszta szívvel című verse miatt az egyetem nem látja szívesen többé hallgatói között. A költő ezt a fontos epizódot önéletrajzában a következőképpen örökítette meg: „Nagyon büszkévé tett, hogy Dézsi Lajos professzorom önálló kutatásra érdemesnek nyilvánított. De minden kedvemet elszegte az, hogy Horger Antal professzor, kinél magyar nyelvészetből kellett volna vizsgáznom, magához hívatott s két tanú előtt – ma is tudom a nevüket, ők már tanárok – kijelentette, hogy belőlem, míg ő megvan, soha nem lesz középiskolai tanár, mert »olyan emberre – úgymond – ki ilyen verseket ír«, s ezzel elém tárta a Szeged c. lap egyik példányát, »nem bízhatjuk a jövő generáció nevelését«”.
A költő mindezt azzal hálálta meg, hogy 1937. április 11-ei keltezésű Születésnapomra című versében kitörölhetetlenül beírta a magyar irodalomba és irodalomtörténetbe Horger úr (1872–1946) nevét: „Harminckét éves lettem én – / meglepetés e költemény / csecse / becse: // ajándék, mellyel meglepem / e kávéházi szegleten / magam / magam. // Harminckét évem elszelelt / s még havi kétszáz sose telt. / Az ám, / Hazám! // Lehettem volna oktató, / nem ily töltőtoll koptató / szegény / legény. // De nem lettem, mert Szegeden / eltanácsolt az egyetem / fura / ura. // Intelme gyorsan, nyersen ért / a »Nincsen apám« versemért, / a hont / kivont // szablyával óvta ellenem. / Ideidézi szellemem / hevét / s nevét: / »Ön, amig szóból értek én, / nem lesz tanár e féltekén« – / gagyog / s ragyog. // Ha örül Horger Antal úr, / hogy költőnk nem nyelvtant tanul, / sekély / e kéj – // Én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon / taní- / tani!”
Horger Antal tehát úgy értékelte, hogy József Attilának nincs helye a Gutenberg-galaxisban, és a Medvekirály szolgálatába szegődött. Akárcsak az újgazdag a fenti viccben, vélhetően ő sem értett semmit abból, ami a kezében volt a Szegedi Új Nemzedék című lap vasárnapi száma révén… talán nem is érdekelte… Sajnos azonban a mai napig is többen vannak szerény (és szellemileg is nagyon szegény…) kis pátriánkban azok, akik inkább az ő, és nem József Attila példáját követeik. És mégis azt állítják, vagy legalábbis úgy vélik magukról – hogy ők bizony tanítanak… De kit, és vajon mire?
