A borongós idő és a folyamatos esőzés ellenére lányommal következetesen végigcsináltuk az idei, sorrendben 79. Ünnepi Könyvhét eseményeit, kimentünk a központi rendezvényhelyszínre még akkor is, ha a zuhogó csapadék miatt másra nem is nagyon volt esélyünk, mint hogy a budapesti Vörösmarty tér környéki kávézók forgalmát fellendítsük. 2008. június 5-étől 9-éig, a rendezvénynek ezen az öt napján azonban a közeli fedett vendéglőkben, a folyamatos, időnként csendesődő, máskor pedig újra csak felerősödő záporok elől oltalmat kereső írók és olvasók, valamint harcedzett könyvterjesztők között mindig szép számban akadtak olyanok is, akikkel érdemes volt leülni másfél-két órácskára, vagy éppen annyi időre, amíg az objektív kényszer ezt diktálta. Az esőtől óvott standok előtt, a nejlonnal letakart kínálatból egyébként sem lehetett válogatni, szemezgetni kedvünkre való olvasmányokat, különösebb értelme tehát nem is lett volna az ázkolódásnak. Kányádi Sándor volt talán az egyetlen, aki a csapadéktól mit sem zavartatva magát, következetesen folytatta meghirdetett dedikálását, ha esett, ha fújt, olvasói pedig szolidaritást vállaltak vele, kitartottak mellette, hiszen amikor az eső csitulásával elődugtuk orrunkat a Deák Ferenc utca sarki kávézójából, még mindig ott sorakoztak asztalánál, a napernyője előtt, amelynek fedezékében átvészelte a vihart.
Ilyen szempontból akár szerencsésnek is tekinthető az a tavaszias, napsütéses időpont, amit a program összeállításánál a Szegeden jegyzett Könyvmolyképző Kiadó megjelölt Böszörményi Gyula, a népszerű ifjúsági regények szerzőjének dedikálására. Előre persze ők sem tudhatták… A találkozót azzal a közönségcsalogató felhívással hirdették meg, hogy jelen lesz a valódi nevét következetesen titkoló, önmagát rendre csak IceCat néven azonosító dark lány is, aki a szerző 9… 8… 7… című regényének címlapján látható: „IceCat is ellátja kézjegyével a könyvet: gyűjtők számára ez rendkívüli alkalom, mivel a kettős dedikáció jelentősen növeli a kötet értékét!” Ő pedig lényegében egy tehetséges fiatal fotós lány, aki öltözködésében a sötét, azaz a dark stílust követi. Fényképeit ő maga teszi közzé a blogjában (lásd még: http://icecat.fw.hu), illetve más alkalmas honlapokon (egyebek mellett: http://www.flickr.com/photos/icecat-photos). Böszörményi Gyula, azaz a gyerekek kedvelt Gyula bátyója is így talált rá az interneten, s az egyik felvétel annyira megtetszett neki, hogy felkérte, szerepeljen új regényének borítóján. A sikertörténet röviden ennyi.
Néhány nappal később találtam meg az interneten, IceCat blogjában az alábbi bejegyzést, amelyet a szerző, a számítógépes rendszer datálása szerint június 7-én, este fél nyolc után kilenc perccel mentett el: „Nos, az embereket vagy elmosta az eső, vagy én ijesztettem el őket, vagy csak a meghirdetéssel voltak problémák – sehol egy tábla nem volt kint, hogy mi fog történni –, mert nem sok dedikálásra vágyó emberkével találkoztunk :-(Rájöttem, hogy rondán írok :-) Bár itthon kipróbáltam, hogyan lehetne dögösen leírni az IceCat-et, de valahogy élesben sehogy sem akart ugyanaz összejönni :D
Egy lány valami riport félét is csinált, egy diktafonnal felszerelkezve kérdezett tőlem is párat – nem tudom, mihez kezd vele :-)
A kicsikre meg az öregekre a frászt hoztam, és bár azon izgultam, hogy hőgutát kapok majd... valójában kockára fagytam. Persze mire hazaértem, az eső is elállt. No comment. Talán képek is lesznek, amint Fisher elküldi őket :P
Mindenesetre nem nekem való a népszerűség, mert már ettől az icipicitől is kezdtem kiakadni :D”
Fisher rendes gyerek, hamar átküldte a felvételeket: az IceCat dedikálásáról készül fotók alig két és fél órával később, este tizenegy óra előtt öt perccel már fel is kerültek az internetre. A dilemmák eloszlatása érdekében azonban büszke apaként ezúton is jelzem: az a diktafonnal felszerelt lány a felmerült nehézségek ellenére is tudott mit kezdeni az akkor rögzített anyaggal (Szabó Palócz Orsolya: A visszaszámlálás folytatódik, Magyar Szó, Üveggolyó, 2008. június 23.). Az az aláírás pedig ott a könyvben, amit mi is begyűjtöttünk a könyvhéten, végső soron, nem is olyan rossz, hiszen, ahogy a kiadó felhívása is fogalmazott, ha másért esetleg nem is lenne fontos, de mindenképp növeli a kötet értékét. A dedikálás meg egyébként is egy olyan műfaj, amit otthon, a tükör előtt nem, csak élesben érdemes gyakorolni.
Böszörményi Gyula, aki korábban Robin Mash szerzői álnéven is publikálta műveit, Müller Péter Sziámi hatására, illetve rábeszélésére kezdett gyermek- és ifjúsági regényeket írni, sőt a Gergő- és Zsófi-sorozatok némely darabja (úgy mint a Gergő és az álomvámpírok I., a Zsófi és az elnévtelenedett falu, valamint a Zsófi és a boszorkánypláza) Müller saját cégénél, a Jonathan Miller Kiadó gondozásában jelent meg első kiadásban. S ahogy a szerzői álnevekkel olykor megtörténik, azok nem egy embert, hanem írói csoportokat, esetenként alkotóközösségeket, illetve szerepköröket takarnak. Így történhetett meg, hogy miután Böszörményi a saját nevén kezdte publikálni egyre sikeresebb regényeit, Belányi Róbert visszakérte, visszakövetelte magának Robin Mash identitását: „Elöljáróban szeretném itt leszögezni, hogy nem vagyok azonos Böszörményi Gyuszi barátommal, akivel a múltban volt néhány közös munkánk, és ő is megjelentette a nevem alatt egy-két írását. Barátommal való, ideiglenes »összedolgozásunk« ellenére, Robin Mash én vagyok! :-)” – írja honlapjának nyitó oldalán Belányi Róbert (http://www.robinmash.info). Ám legyen, hiszen úgy tűnik, Böszörményi Gyula bátyó sem nagyon aggódik elvesztett, vagy inkább mondjuk úgy, levetett szerzői álneve miatt, kiválóan megtalálta ő a helyét a (nagy)világban a maga saját polgári nevén és identitásában is.
