Sinkó Ervin, Csuka Zoltán, Kassák Lajos és felesége, Kassák Klára, Kéry László, Makai Imre, Kurucz Gyula, Eörsi István és Borbély János Danilo Kišhez címzett leveleiből közölt válogatást a szabadkai Üzenet című folyóirat Lovas Ildikó által szerkesztett 2003-as nyári, tematikus Kiš-száma. Mirjana Miočinović, az író felesége bocsátott a szerkesztőség rendelkezésére egy kötegnyit a hagyatékban maradt magyar nyelvű levelekből. Danilo, Te nyavalyás! címmel jelent meg Kurucz Gyula ekkor első ízben publikált, Budapesten, 1973. március 14-én kelt levele, amelyikből – természetesen – az eredetiben használt megszólítás nemesedett címmé.
A barátok között inkább vicceskedőnek, semmint sértőnek tekinthető, egyebekben mégis tagadhatatlanul bántó megszólítás ellenére a levél hangneme kifejezetten szívélyes: „Igaz, hogy három év alatt vagy kétezerszer megváltozott a címem, meg az is lehet, hogy a Tietek is megváltozott, de azért ha annak idején írsz, én válaszoltam volna Neked, és nem szakadt volna meg a kapcsolat. Persze ez csak akkor érvényes, ha neked is hiányzott volna – hiányozna, hogy olyan régen nem találkoztunk. Időközben van egy végleges lakásom, a szüleimmel (nőtlenül élek), és még mindig nem szoktam le az írásról. Irtóra örültem, mikor meghallottam valahol, hogy itt vagy, és egyúttal állati dühös lettem, hogy Neked nem jut eszedbe megkérdezni: merre lakok. Szóval. Ha visszajönnél Pestre, nagyon, nagyon várom, hogy megkeress. Sajnos, telefonom nincsen, de itt (a Kelenföldi Pályaudvar mellett lakunk) mindig van itthon valaki, és jómagam is elég sokat tanyázok itthon. Márc. 21-től 25-ig Borsod megyében vagyok író-olvasó találkozókon, utána viszont megint itthon, akkor többnyire este. Tolmácsolok majd ápr. 8-tól 15-ig a Költőtalálkozóról. Nem leszel ott?
De figyelj, ha már egyelőre nem látlak, legalább írj pár sort, hogy mikor leszel Pesten, vagy a címeteket otthon – ne félj, nem megyek, csak szeretnék találkozni Veled és Myrával. Ő hogy van? Meg a zsebedbe dugnék egyet abból a regényből, amiről 68-ban meséltem.
Hát addig is, válaszodat várva, szeretettel ölellek, Myrát is:
Kurucz Gyula
Bp. XI. ker. Ildikó u. 26” – olvashatjuk az 1973-ban kelt, az Üzenetben pedig a kerek évfordulóra, pontosan harminc esztendővel később publikált levélben.
Történt pedig, hogy három évvel később, 2006 decemberében, akkor már a Magyar Hírlap publicisztikai rovatának szerkesztőjeként, nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy sajtó alá rendezzem Kurucz Gyula A négyfelé szakított ország című írását. Az alig néhány nappal, talán egy héttel karácsony előtt megjelent cikkében akkor így fogalmazott a fenti levél szerzője: „December hava van. A súlyos, fenyegető felhőként ránk nehezedő konzumvilág már az adventet is egy héttel korábbra hamisította, nehogy csökkenjen a fogyasztás a nincstelenségbe csúszó országban.
Választott vezetőink egyre hitegetnek: bírjuk csak a koplalást, néhány év múlva, a kormány sikereként megérkezik majd az a hét-nyolcezer milliárd forintos támogatás az EU-tól, amiért semmit nem tettek. Nem szólnak arról, hogy jó, ha egyharmadát képes lesz majd lehívni, befogadni a havonta ötletszerűen szétszervezett állami adminisztráció. Még a teljes összeg is csak éves deficitünket tenné ki, milyen kevés lesz a töredéke. Dúl a kormány és az ellenzék állóháborúja. Nincs erő, amelyik együtt indítaná valamerre az ide-oda hányódó országot.”
Sajnos, Kurucz Gyula cikkét kényszerűen rövidíteni kellett, az eredetileg leadott változat ugyanis jelentősen meghaladta a rovat terjedelmi kereteit, ezért az ekkor hozzá címzett e-mailemet magyarázkodással kellett kezdenem: „Tisztelt Kurucz úr!
Ezúton is köszönöm együttműködését és segítségét.
Bízom benne, hogy holnap megjelenő írásának kényszerűen megrövidített változatával is elégedett lesz. Jómagam most olvastam újra a betördelt változatot, s úgy vélem, hogy sikerült úgy elvégezni a húzás kényelmetlen feladatát, hogy az eredeti mondandó nem sérült, nem vesztett értékéből, s bízom benne, hogy az újságban olvasva Ön is elégedett lesz majd vele.
Most – magánügyben – azért jelentkezem Önnél, mert egy személyes érdeklődésemből fakadó kérdéssel szeretném zaklatni. A szabadkai Üzenet című folyóirat 2003 nyári számában jelent meg egy Danilo Kišhez címzett levél: [Ez itt a fent idézett postai küldemény helye volt az e-mailben…] Ennek értelmében Ön személyesen ismerte Danilo Kišt. Én nagy tisztelője vagyok, igen sokat foglalkoztam munkásságával több megközelítésből is, műveiből több ízben is készítettem fordításokat, még ha közvetett módon is...” Arra szerettem volna tehát rávenni Kurucz Gyulát, hogy meséljen Danilo Kišről és kapcsolatukról, barátságukról. Néhány nappal később kelt az alábbi válaszlevél:
„From: Gyula Kurucz gyulakurucz@yahoo.de
Date: 2006. december 19. 17:19:58 GMT+01:00
To: publicisztika@magyarhirlap.hu
Subject: RE: Portréfotó
Kedves Attila,
az öregebb jogán ajánlom a tegeződést, mert a magázás nem visz sokra.
Szóval köszönöm a cikk húzását, ekkora csonkítás persze sok színt kivesz az anyagból, de valóban, nem bántottad a lényeget.
Ami Danilo Kišt illeti, mi igen jó barátok voltunk, Myra is többször volt itt Budapesten, sokszor találkoztunk, sok kellemes estét töltöttünk el együtt. Nem tudom, hogyan tűntünk el egymás térképéről, azt hiszem Danilo betegsége miatt lehetett, vagy, hogy igen hosszú időre Párizsba ment, s utána már nemigen járt Budapestre. Nagyon sajnáltam, mert szenzációs fickó volt, rendkívül élénk elme. Igencsak örültem most a saját levelemnek, hiszen a semmiből bukkant fel (a segítségeddel) és szép élményeket idézett.
Neked és szeretteidnek boldog karácsonyt kívánok, sok sikert és örömöt az új évre.
Szeretettel üdvözöl
Kurucz Gyula”
Itt állunk most két esztendővel később (az időzóna változatlan!), ugyanannak a konzumterrornak a kellős közepén, és már csak alig másfél hét választ el bennünket az idei karácsonytól, ami elsősorban családi ünnep, mégis, talán egészen jó alkalom arra is, hogy tegyünk egy suta kísérletet a megszakadt barátságok megújítására, felelevenítésére is. Ha nem is nagyon erőltetjük meg magunkat ebben, legalább egy Kurucz Gyuláéhoz hasonló vicceskedő levelet megereszthetünk rég nem látott ismerőseinknek… Afféle kopogtatás gyanánt.
