Egy család tündöklése és bukása, folyamatos bukása, és újabbnál újabb bukásai. Egy tettre kész család a „Bácskaságban”, amely hajlamos arra, hogy megfogja az isten lábát, de az újabb és újabb generációkat elfújja a történelem vihara. És csak a korlátoltság marad meg, az önzés, a mindennapok kicsinyessége. És végül egy leány, aki arról álmodik (vagy talán ténylegesen azzá válik?), hogy madár legyen, hogy a világot fentről, a felhők közül szemlélje, hogy a mindennapok nehézségeitől messze röppenjen. [H]allatszott a türkizkék aziliumig, ahol röpdöstem, odáig hallatszott, a cirruszi pelyhek alá, ahol könnyű illatokkal frissítőztem szárnyam suhogtatva, ahová csak elvétve értek földi zajok, s akkor sem igen figyeltem rájuk (41-42. oldal). De mit is várnánk tőle, hisz már az anyja is szállt, [m]egszülte a kislányt, ő maga tovaszállt (111. oldal). Eszter él, kétségtelenül él, élek s leírhatatlan rútságom miatt rejtegetni kell (53. oldal), viszont nem tudunk nyilatkozni arról, hogy milyen életet él.
A család története a temetőben ér véget, és a család történetéről a sírok mesélnek legtöbbet. A temetőben amellett, hogy nyomon követhetjük, ki mikor született és hunyt el, megtudhatjuk azt is, hogy kit tagadott meg a család, kit nem fogadott be a közösség, ki az, aki a peremlétre ítéltetett, ki az, aki meggazdagodott, ki az, aki távoli tájakon hunyt el, és ki az, akit már temettek, mielőtt meghalt volna.
A századforduló alig múlt el, alig épült ki az étterem vásárlói köre, kitört a háború, majd újabb háború jött, kommunisták, a zsidó hagyományok felszámolása, alijázás, és új rendszer, és kitelepítések, és menekülések. Menekülés a családból, a településről, az országból, az életből.
Megvalósíthatatlan álmok, amelyek vagy űzik, hajtják álmodójukat, aki hajóra száll miattuk, vagy tönkre teszik őket, mogorvává, korlátolttá teszik.
zEtna, Zenta, 2022, 160 oldal
Egy család egy generáció alatt sok-sok darabra szakadhat, és az esetenként egymás mellett élő családtöredékek párhuzamos valóságokat hoznak létre, több, olykor egymást kizáró igazságok élnek egymás mellett, és a büszkeség, legyen az bármily hamis és nem kellő szilárdsággal megalapozott, minden a békülés irányába tett lépést meggátol és lehetetlenné tesz. Talán csak a szárnycsapások békíthetik ki a haragvó testvéreket, de ez a gyönge madárka késve érkezik a családba, és már csak a hanyatlását láthatja a magasból, a fájdalmat, a szomorúságot, és a még mindig ott szunnyadó dacot és büszkeséget.
A „Bácskaságot” titkok és csodák járják át. A mágia a hétköznapok része, a szemmel verés mindennapos, az átok valóban megfogja az embereket, hacsak nem ismerik a titkát az átok levevésének. A „Bácskaságban” a (Kő)kecskék mellett sárkányok járnak, és ott vannak az otthonainkban, szerencsétlenséget hoznak, valami rossznak az előhírnökei, de itt nem mesés kincsek őrzői, nem szépséges királylányokat rabolnak el, hanem agyonverik és a cigányok szállítják el őket.
A családfa koronája kibogozhatatlan, az ágak bonyolult rendszerében elveszik az olvasó, elvesznek maguk a család tagjai is, sőt tévedésből új családba röppennek, amely család szintén ismerős, amelyben szintén tragédiákat rejtegetnek, és amelyhez egy kicsit talán jó lenne tartozni.
Vagy talán mindez meg sem történt. A szemünk előtt lejátszódó események csak egy elkeseredett nő fantáziájában történtek meg, csak egy színdarab volt, és ő találta ki a világháborúkat is, az ő fantáziája szülte a tragédiákat, a sok-sok halottat és szerencsétlenséget.
És mi van a boldogsággal, a boldog pillanatokkal?
