Az identitás kérdése hosszú ideje témát ad íróknak, költőknek egyaránt, hiszen az önazonosság szövevényes dolog. Közösség nélkül nem létezhet, mert mindig valamihez képest artikulálódik. Az etnikai, nyelvi, regionális, felekezeti, kisebbségi identitások, stabil és változó identitások közösségi identitásként és egyéni identitásként is léteznek, és a hovatartozás tudatát és tudatosságát jelzik. A nemzeti és a nyelvi identitást kétségkívül az a kollektív tudás alakítja, amely a közösségen belül nemzedékeken át hagyományozódott az utódokra. A kulturális azonosságtudat legelőbb a nyelvhasználatban fejeződik ki, de a nyelvi alakzatok használata egyéb vonatkozású, hovatartozást jelző identitások – mint például a nemi önazonosság is – esetében is azonosíthatóan jellemző. Az identitásválság, a zavart identitástudat és az identitásvesztés ugyancsak a nyelvváltásban vagy nyelvvesztésben mutatkozik meg. A kisebbségi önazonosság eleve határhelyzetet teremt, egyetlen személy plurális kulturális és nyelvi kódrendszert kénytelen használni, és kezelnie kell a kettő közötti átjárás, határátlépés traumáit.
Ezeket a felvetődő identitásproblémákat járja körül Böndör Pál Bender & Tsa. című munkájában, amelynek címoldalán a szerző vezetékneve magyarul – amit évtizedeken át illegálisan használt – és szerbül – amit ugyanannyi ideig kényszerűségből viselt –, egymás alatt szerepel, eleve jelzi, hogy itt bizony a szerző saját nevének használatából eredő identitásproblémájára keres megoldást, azzal, hogy kiírja magából kételyeit.
A személynév és a választott szerzői név összefüggése és kapcsolata bonyolult, de nem beláthatatlan kérdéskörként jelenik meg az irodalomelméletben, az identitásváltás, a más névvel jelzett próteuszi alakváltás több megközelítésből értelmezhető, magyarázható és indokolható, politikai okoktól kezdve a játékelméleten keresztül a stiláris önazonosság megteremtéséig. A név általi önmeghatározás célja lehet például a rejtőzködés, ugyanakkor a kiemelés, önmeghatározás, játék, vagy ezek valamilyen arányú elegye. Németh Zoltán Álnév és maszk című tanulmánykötetében följegyezte, hogy például Mikszáth Kálmán összesen 175 álnéven cikkezett, ehhez nem számolta hozzá azokat, amelyeket csak a választott név kezdőbetűivel jegyzett. Egy kimutatásban azt is bemutatja, hogy Mikszáth családnevét a majdani író tanulóéveiben is igen változatosan írták az iskolai naplókba. Meglehet, hogy ez is valami késztetést jelentett a későbbi álnévhasználatára…
Böndört is a szüleitől örökölt és kapott vezeték- és keresztneve, és annak az aktuális adminisztráció által bejegyzett formája „inspirálta” az Eleai tanítvány kötetében megjelent „Ahol nevemet…” című versének megírásakor, illetve a mostani kötetében ehhez a költeményhez fűzött 110 (+ elő- és utószó) „végjegyzetének” megírása során.
A Forum Könyvkiadó meghívásos regénypályázatán 2013-ban első díjat nyert kézirat, 2014-ben Szenteleky Kornél Irodalmi Díjat nyert könyv látszatra csapongó időrendet követő naplóra hasonlít, de gyorsan kiderül, a dátumozott és keltezés nélküli feljegyzéseket tartalmazó sorozat a születéstől a megírás jelenéig ívelő szerkezet mentén azt a történetet tárja az olvasó elé, amit a szerző identitásproblémaként igyekezett megoldani, hiszen szülei szándéka szerint a Pál nevet kapta, de az anyakönyvbe már Pavle Benderként jegyezték, és ezzel a névvel élt, míg magyarországi honosítása során vissza nem kapta eredeti nevét, amelyen egyébként vers- és prózakötetek sorát publikálta – saját meglátása szerint illegálisan használva magyar nevét. Akkor voltaképpen ki a szerzőjük, és ki az, aki megírta őket? Ki vagyok én? Benderhez képest ki Böndör? – taglalja a kérdést. Az irodalomelmélet nem általános, de mérvadónak tűnő álláspontja, hogy a szerző neve hozzátartozik az általa jegyzett irodalmi alkotáshoz, és ennélfogva, legyen az polgári név, a műalkotás egészében fiktívvé válik. Vagyis, mivel a jelen könyv esetében a Böndör és a Bender együtt szerepel a kötet címlapján, egyértelmű, hogy ők ketten, akik biológiailag mégis egyek: társak. Társszerzők. A köztük lévő konfliktus és szimbiózis hordta ki ezt a könyvet, amit nem neveznék regénynek, hanem inkább csapongó, de logikus időrendet követő naplójegyzetek sorának, amely a szerző privát világa révén mutatja föl a kisebbségi identitás válságos következményeit, közben családtörténetet is vázol. Néha olyan részletekkel, amelyek az olvasó számára teljesen érdektelenek, ám ott a helyük. Előadásuk szellemes, szórakoztató, meglepő és párbeszédre kényszerítő.
Böndörnek és társának, Bendernek nem kellett történetet kitalálnia ehhez a könyvéhez, hozta azt magával az élet. Részletekből áll össze egy privát történet, miként a történelem is egyéni történetek sorából szövődik.
