Állok a betlehemi jászol előtt. Minden egyszerű, hétköznapi, szerény és szegényes. Megpróbálom elképzelni, miként történhetett meg minden két évezreddel ezelőtt. Nem pompában, angyali harsonával övezve született aranybölcsőbe, hanem egy tipikus ókori, közel-keleti falusi hangokkal és szagokkal teli miliőben, állatok között, egy etetővályúba.
Nem egyszerűen megtestesült, és mindenhatóként jelent meg nekünk, hanem a lehető legemberibb módon jött közénk: anya szülte meg, vajúdva. Kilenc hónapig ugyanúgy hallgatta édesanyja szívének dobogását, majd megélte mindazt a csodát, fájdalmat, félelmet, örömöt és boldogságot, amit mi. Ugyanúgy magzatmáz borította, ugyanúgy felsírt és megtöltötte kis tüdejét levegővel, mint mi mindannyian.
Lélegzet-visszafojtva állok a betlehemi jászol előtt. Egy törékeny jelenet, mégis az egész világmindenség pihen a vállán. Szelídségével lelkünkbe égeti örökkévaló üzenetét: lemondó odaadással szeretve, és szinte észrevétlenül, az alvó kisded békés ártatlanságában lépett közénk Isten. Habár reményt hozott, nem kívánt különleges bánásmódot, csupán elfogadást és emberi melegséget. Mert számára a lét értelme a szeretet, és a szeretet maga a lét. Ekképp a karácsony sem a külsőségekben, a csillogó díszekben, a villogó lámpákban, a drága ajándékokban, az édes süteményekben lakozik, hanem a szerető emberi szívben, a meleg kézfogásban, az őszinte mosolyban.
Ezekkel a gondolatokkal kíván a 80 éves Magyar Szó békés és áldott karácsonyt minden kedves olvasójának!
Nyitókép: Lélegzet-visszafojtva állok a betlehemi jászol előtt (Molnár Edvárd felvétele)
