A világ keletkezésének ősi, mitikus jelentései és a modern színházművészet összművészeti „univerzuma” is ott van abban a „bábos világmindenség”-ben, amelynek szövegkönyvét, Szálinger Balázs alkotását, az Orpheusz Könyvkiadó jelentette meg. A Fehérlófia-átirat a Budapest Bábszínház felkérésére készült 2012-ben, 2013 márciusában mutatták be. A könyvben közölt szövegváltozat – az utószó tanúsága szerint – „a szerzői és az előadáson elhangzó szöveg között van félúton” (159). Könyvészeti szempontból is igényes kiadvány: a gyermekkönyv formai kívánalmainak megfelelően világos elrendezettségű, átlátható, esztétikus. Az előadás színes felvételei nemcsak illusztrációk, hanem a jelentésadás szolgálatában állnak; képi manifesztációi olyan toposzoknak/tropikus alakzatoknak, mint a (világ)fa, ló/táltos, sárkány, griffmadár.
Arany László feldolgozása, az Eredeti magyar népmesék (1862), illetve Jankovics Marcell 1981-ben készült animációs filmje jelenthetik azokat a legmarkánsabb előképeket, amelyek e pogány kori emlékeket, avar, hun és magyar mondaelemeket magában foglaló mitikus mesét Szálinger Balázs előtt újraalkották a modern értelemben vett befogadó számára; a magyar őstörténet toposzain túl a Gilgames-eposzig visszavezethető, ősi világképen alapuló mese a számmisztika különböző rendszereit (zodiákus, pitagoraszi etc.) érvényesítő eljárásokkal, de a keresztény világszemlélet és etika elemeivel együtt. Megszólíthatja-e és milyen módon a 21. századi befogadót?
A legújabb kor gyermekei számára a sámánizmus korának – amelynek nyomait kitörölhetetlenül hordozza magában még ez, a kora újkori (Assmann [1992] 2013) feldolgozásokon alapuló meseváltozat is – beavatási szertartásai a tündérmesék világába transzportálódtak; ezek befogadójaként esik át rítusain (Boldizsár é. n, Szenti é. n., Dr. Vaczóné Antal 2014.). A Fehérlófia Szálinger-átirata (a mesefeldolgozás és a színpadi változat is) tökéletesen átörökíti ennek a beavatási szertartásnak az elemeit az anyától való elszakadás folyamatától a hőssé válás útján való bolyongáson át a nemzetségalapítás rituáléjáig. Csakhogy ez a szertartás – s ezen a ponton fordul el a 19. században kihunyt eposz narrátori nézőpontjától a 21. század világértése felé – már nem a nemzet születésének, a kollektívum szolgálatának tartalmaiba avat be, hanem a magányos „univerzumok”-ra szakadt világról, az egyén boldogulási lehetőségeiről közvetít tudást. Tehát itt már nem arról van szó, amit a hagyományos struktúrákban gondolkodó szaktudomány tart fontosnak a Fehérlófia tanulságaként például a saját testéből táplált griffmadár-történetről: a „[…] mélységből egyetlen erő emelheti fel a népet: a nemzetség őrszelleme… És, hogy ezt a szellemet védeni kell. A rajtunk valóval is. Még ha didergünk is, ha zápor csapdossa is testünket, még akkor is! És táplálni kell! Kenyérrel és szalonnával, míg van, de tagjainkkal is, ha a kenyér és szalonna elfogyott… És vallanak arról is őseink, hogy a szellem visszaadhat mindent, hétszeresen is!” (Makay 1994, Dr. Vaczóné Antal 2014). Épp fordított a szempontunk. A kollektív akarat és tudatformák (például háborúk, retrográd ideológiák) „csonkolják” az egyén integritását.
A Fehérlófia Szálinger-átiratának legnagyszerűbb (nyelvi) leleménye az, ahogy a múlt tropikus alakzataiból (például ősi világképelemek, totemisztikus rekvizitumok, hősmondák nyelve) és a modern ember ironikus világértésének regisztereiből alkot egy minőségként értelmezhető „köztességet”. A két – terjedelmében nem arányos – felvonásra tagolódó drámaforma első felvonásának borzongatóan balladisztikus nyitánya (1. ének), illetve a második (odüsszeuszi/aeneasi) eposzhagyomány (Frye [1957] 1998) „kereső” hősének útjára emlékeztető vándorlásfejezetek (a további 19 ének) a modern ember eposzi tudásra hangoltságának történetét állítja elénk. Hiszen a születés misztériuma mindörökké magában hordozza a világ születésének ősképzeteit, a felnőtté válás folyamata az emberiség fejlődéstörténetét (a Fanyüvő a gyűjtögető, a Kőmorzsoló a földművelő, a Vasgyúró a kézműves ember szimbóluma etc.), az egyén világba vetettségének képe a hőssé válás mondai elemeit, hiszen Fehérlófiának (mint az ember fiának) meg kell ismernie a küzdelem, a másokért való áldozatvállalás, a barátság és az ellenség jelenségeit és cselekedeteit. Még ma is aktivizálódik (akár ha tudattalanul is) a kollektív kulturális emlékezet eposzi nyelve a születésről szóló beszédünkben, ahol a szülés „égbe nyúló földre ejtő” (azaz az isteni elrendelés és átlényegülés), miközben a „fehér ló” (az anya) szőre (teste) „piros lesz” (véres lesz). De ez az ember már „kása” helyett krumplipürét készít a társainak, s autója van. Vagyis egy tökéletes archetipikus gondolatkörben a mai ember iróniája, groteszk világértése nyer érvényt.
A nyolc éneket tartalmazó második felvonás a modern ember világértését közvetíti, a mai ember magára maradottságát a világban, amikor a barátai elárulják, a szerelme megcsalja, s ahol lelki integritása sérülése mellett, önérdekei ellenében, csak a saját erejéből tudja magát felszínen (a földön) tartani – miután megmerítkezett a kényszerhelyzetek és csalódások (a bűn) „alvilágá”-ban. A mesei történetben Fehérlófia (mint Aeneas vagy Orpheusz) leszáll az alvilágba (a bogrács helyén tátongó lyuk képezi az átmenetet), ahol megismerkedik az egyre növekvő veszélyforrást (három-, hat- és tizenkét fejű sárkány) jelentő jutalom, a szerelem (a testi kielégülés) élményével és lehetőségeivel. Nagyon szép és plasztikus képekben, utalásokban működik azonban továbbra is e mai világkép mögött az ember kulturális emlékezete/tudása. Szenti Tibor (Szenti i. m.) felhívja a figyelmet például arra a jelenségre, miszerint Fehérlófia megküzd értük, és megszerzi mindhárom királylány szerelmét, az övé (a vele járó királysággal) azonban már csak egyikük lehet, vagyis a keresztény ember monogám értékrendje az uralkodó. Szálinger Balázs drámájának leleménye a három leánykép (anya, feleség, szerető) egy testben való egyesülése, a hűség örök érvényű etikai értékének képi manifesztációja; nem véletlenül a három királylány (Szálinger művében) először egy karikagyűrű alakjában lesz eggyé.
Szálinger Balázs Fehérlófia-átirata azonban 21. századi alkotás. Hősei és gondolkodásmódjuk ízig-vérig a mai ember lelki világát és beszédmódját tükrözik. És maga a műforma is. Kicsit hasonlít Arany János alkotói kezdeményezéseihez. Föltámasztani egy „halott” műfajt: az eposz, az ősmondák nyelvét. Azonban – miként százhatvannégy évvel ezelőtt Arany A nagyidai cigányokban – csak a műfaj világlátásának visszképét, a paródiáját képes megszólaltatni.
Hivatkozások:
Assmann, Jan 2013. A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Atlantisz, Bp.
Boldizsár Ildikó é. n. A mese mint beavatás. www.meseterápia.hu (2015. 04. 04.)
Makay László 1994. Fehérlófia. Szerk. Pap Gábor. Csodakút. Pontifex Kiadó, Bp.
Szenti Tibor é. n. A halhatatlan Fehérlófia. http://www.szenti.com/feherlofia.shtml (2015. 04. 04.)
Dr. Vaczóné Antal Erika 2014. Szimbólumok mesehordozása Arany László Fehérlófia
meséjében. http://www.mzsk.hu:81/?p=798 (2015. 04. 04.)
