A szerzőként feltüntetett Abroncs neve majdnem tökéletes anagramma, visszafelé olvasva (ez az anagramma görög jelentése, vagyis: „visszafelé írni”), egyetlen „n” betű felesleggel a Csorba vezetéknevet adja, leleplezvén, hogy Csorba Béla a humoros gyűjtemény alkotója. A kötet műfaji megjelölése: szatirikus verses napló.
Az első bejegyzés 2016. augusztus 6., 7. dátumot jelez. Érdekes módon az első „naplóbejegyzés” is egyfajta anagramma, egészen pontosan palindrom, a visszafelé olvasás egyfajta új értelemmel felruházása:
„Palindrom-kettős Merkelnek
Mámi, Állah hallá imám:
erőt ad a tőre.”
Hamarosan kiderül, s végül a szerző is rámutat, hogy a versek alatt közölt dátumok nem a megírásuk, hanem a megjelenésük idejére utalnak. A kötethez csatolt utószóból, a Beismerő vallomásból kiolvasható, hogy a most kötetbe rendezett verselmények a Magyar Szó napilap Grimasz című rovatában jelentek meg Léphaft Pál szerkesztő gondozásában 2016 augusztusától 2021 novemberéig. A rovaton belüli rovatban napvilágot látott verselmények, bökversek, amelyek inkább tartoznak a gunyoros megnyilvánulás, mint a költészet példatárába, noha a műfaj történetének kezdetében kötött formában voltak népszerűek az ilyen véleménynyilvánítások, sőt, külön formákra, mint az epigramma, a limerick, stb. is kiterjesztette igényét a humoros, gúnyolódó, nem ritkán az obszcenitásig szókimondó poétikus megszólalás, de már évszázadok óta formai megkötöttségek nélkül is népszerű.
Abroncs verselményei amiatt megkapóak, mert éreztetik a költői megformálás igényét és szándékát, ami viszont nem nyomja el a tartalmat, a megszólaltatott tárgy ellentmondásosságát, önellentmondásosságát, a téma józan ésszel, olykor erkölccsel, morállal szembemenő mivoltát, az ember és kora szellemével összeegyeztethetetlen lényegét. A világ működésében felbukkanó – elnézést, folyamatosan jelen lévő – torz helyzetek, állapotok és személyek ironikus, gúnyosan felmutató ábrázolása nem csupán figyelemkeltő, hanem ráébresztő megfogalmazása Abroncs munkásságában a naplószerűséggel nyer értelmezési többletet. A heti megjelenésű Grimaszban azonnal reagált a fonákságokra, az olvasó jókat mosolygott a pellengérre állított eseményeken, jelenségeken és személyeken, de kötetbe rendezve a pillanatnyi örömön túl emlékeztet mindarra, ami mindannyiunkkal, magyar közösségünkkel, sőt Európával és a világgal történt századunk tízes és húszas éveinek határán, még akkor is, ha egyes sorsmeghatározó témái századokra visszanyúlnak a múltba. A versek témáinak megértését a könyvben szereplő Lószerszámlexikon segíti, ami külön egységként, válogatott szemelvényekben megjelent napilapunk Kilátó című mellékletében, így a kötet kiadása előtt is már olvasható volt. Ezzel a lexikonnal van egy kis dilemmám. A szatirikus megnyilatkozás azonnali reagálást feltételez, mert csak frissen hatásos a benne foglalt humor. Abroncs lexikonja a közeli és a távolabbi múlt figuráira, eseményeire is felhívja a figyelmet, aktualizálja azokat, ezáltal értelmezi, elhelyezi a világban a gunyoros témáit, amelyek így nem csupán nyelvi humorukkal, hanem annál mélyebb erővel, érzelmi töltettel hatnak. A verselmények első megjelenésekor ezeket a dolgokat nem lehetett lábjegyzetezni, hiszen az már baj, ha a vicc magyarázatra szorul. Végül úgy érzem, Abroncs megoldása zseniális. A kötetbe szedett verselmények önmagukban hatnak, a csatolt Lószerszámlexikon pedig alkalmat ad az olvasónak, hogy újfent felnyerítsen a már tapasztalt létélményén.
A korábban akár (több) tucat álnév alatt publikáló, most egységesen Abroncs név alá vont szerző pennájára tűzi a bel- és világpolitika fonákságait, a globalizálódás hozta őrületeket, eszement magatartást, korunk meghatározó, semmiképpen sem pozitív előjelű figuráit, például Soros Györgyöt, Junckert, Ursula von der Leyent, Merkelt, Ratko Mladićot, Radovan Karadžićot, Macron elnököt, az emberdaráló Velja Nevolját, a szemkilövető Gyurcsány Ferencet, a migránsokat, a terroristákat, a nyerészkedőket, az Európai Unió végnapjainak kreátorait, a rasszizmust, a gender-ideológiát, a fehér populáció ellenes és kultúra-romboló ideológiákat, miegyéb elfajzásokat.
A szatirikus költemények témáit a szerző számára leginkább a sajtó szolgáltatja, a globalizált tájékoztatás, amely – mint látjuk – tárháza az emberi butaságnak. Nem hagyja említetlenül a hangtalanul suhanó elektromos kerékpárt, sem a bácskertesi vadász puskáját elorzó szarvasbikát, mindig akad valami, ami szembe megy a józan gondolkodásnak.
Először csak vigyorgunk rajta, majd kétségbe esünk a bökversek olvasatán. Vigadva sírunk, ha van bennünk kellő érzékenység. A kesergésért nem kell se a szomszédba, se a múltba mennünk, Abroncs figyelmeztet, magunkban hordozzuk a sorsunkat:
„A fél falu elmenőben,
negyede a temetőben,
semmi hiba nincsen abban,
jól számoltak Trianonban.”
Említettem, a Lószerszám Léphaft Pál szerkesztése idején jelent meg a Grimasz hasábjain, mintegy viszonzásul a bökverseket kísérő karikatúráit is viszontláthatjuk Abroncs kötetének oldalain. A sajtótörténet szerint a jugoszláviai magyar humoros irodalom a Gál László alapította Grimasz nyomdokain fejlődött. Önálló lapból rovattá sorvadt, számos szerkesztőt váltott, ma már régtől fogva nincsen Jugoszlávia, és a humoros irodalom is kihalóban a Vajdaságban. Pedig nem kevés jó tollú szerző éltette a műfajt a lapokban, a rádióban, még évkönyvük is jelent meg, 1975-ben például Sok az eszkimó, kevés a móka címmel. Szerzői voltak: Kopeczky László, Pintér Lajos, Barácius Zoltán, Szkopál Béla, Papp Gábor, J. Garai Béla, Szilágyi Károly, Bogdánfi Sándor, Varga Géza, Nothof Károly, Domonkos István, Kiss István, Kiss Lajos, Vámos József, Balázs Pál, Lajber György, Kopeczky Csaba, Krekovics Ferenc, Dormán László, Gál László, Hornyik Miklós, Gion Nándor, Németh István. Egy évvel korábban hasonló szerzőgárdával jelent meg a vajdasági magyar humoristák 1974-es évkönyve, Marad a gyerek, ha látszik címmel. A névsor nem teljes, ám annál inkább foghíjas. Igazságtalan lenne kihagyni a felsorolásból Horváth Kátai Györgyöt, aki haláláig gondját viselte az Újvidéki Rádió vidámműsorának, majd a Derűlátónak, meg a Hét Nap humorrovatának, és mindvégig ügyelt, hogy a vajdasági humorszerzők jelenetei helyet kapjanak műsoraiban.
Abroncs humora, szatirikus világképe az említettek munkássága nyomán teljesedett ki, és véleményemet vállalva kijelenthetem, hogy írásai nélkül a Grimasz már nem az, ami valamikor volt. Pedig jó íróink vannak a Vajdaságban, de nem kötelezték el magukat a rövid, humoros műfajok mellett.
