A topolyai születésű, jelenleg többnyire Szegeden élő és alkotó Bencsik Orsolya Akció van! című, második kötete három kiadó, a Forum Könyvkiadó, a József Attila Irodalmi Egyesület és a PRAE.HU Kft. közös kiadásában jelent meg, a tavalyi budapesti könyvhét egyik szembetűnő újdonságaként (szép, színes plakátok hívták fel rá a figyelmet) indult el igencsak sikeresnek mondható útjára. Az írónő 2009-ben, szintén a Forumnál megjelent Kékítőt old az én vizében című verseskötetével már elnyerte az ígéretes pályakezdő irodalmároknak járó Sinkó-díjat, így nem meglepő, hogy az időközben prózai vizekre evező szerző hasonló színvonalú könyvvel jelentkezett ismét, amelyet a Szirmai-díj zsűrije az elmúlt két év novellatermése legjobbjának tartva díjazott.
Hogy Bencsik Orsolya prózai vénája hangsúlyosabb a lírainál, már az első kötet prózaverseit olvasva kitűnt, s a könyv megjelenését követő interjúkban a szerző jelezte is abbéli szándékát, hogy a lírát hátrahagyva a prózával kacérkodna szívesebben. Az Akció van! kisprózáit olvasva kiviláglik, hogy ez Bencsik „valódi” műfaja, kétszeresen is hazatalált benne. Részint, mert olyan biztos kézzel alkotta meg különleges hangulatú, frappáns történeteit, hogy az olvasó gyakorlott novellistát sejthet mögöttük, részint pedig amiatt, mert valóban haza, a poros kis alföldi mezővárosba vezetnek, ahonnét a figyelő szerzői szem nap mint nap pásztázta környezetét, hogy annak jellegzetes figuráit, jelenségeit, életérzését papírra vetve megalkossa saját novellavilágát. Novellavilág, mondom, mert a kötetcím alatti műfajmegjelölés tanúsága szerint kisprózák gyűjteménye a kötet, viszont, mivel lényegében azonos szereplők bukkannak fel a történetekben, amelyek ezernyi apró kapcsolódási ponton ölelkeznek, akár novellafüzérként is tekinthetünk rájuk, vagy sajátos családregényként, hiszen a mellékszálak mellett egyetlen család sorsa bontakozik ki bennük, szakadozottan, kihagyásosan bár, de követhetőn. Sőt, akár új műfajba is besorolhatók, ahogyan az Akció Van! elülső belső borítóján, Nyúlszív őrmester ajánlójában olvasható „B. O. remek történetei a nyúlfarkak (pszeudo)műfajából.”
Ugyanezen ajánlóban olvasható a következő is „B. O. nem ismer félelmet, ódzkodást, álszemérmet; mindent megmutat, közben megnevettet vagy megfintorgat erősen görbített, groteszk és abszurd-realista világában”, mely világot az ajánlószöveg írója „csupaszon vinnyogó univerzum”-nak nevez. Valóban, Bencsik Orsolya teremtett világa, abszurd-realista voltának köszönhetően, rabul ejti olvasóját, s mivel a szerző összemos mesét, álmot, képzeletet, emlékeket, más szerzői univerzumokat (Tolnai, Balázs Attila, Updike, Golding…) a valósággal, sőt a groteszk ábrázolástól sem ódzkodik, nem meglepő, ha a szereplői hétköznapi helyzetekben is állatfigurává, növénnyé lényegülnek át, például a nagyapa nyúllá, a dédmama macskává, az elbeszélő repülő hallá, a nagymama véres disznószívet nyalogató szitakötővé, vagy éppenséggel virággá változik, a nyulak elrepülnek, egy cet gyomrában lehet hajókázni a Nagy Vízen túlra, a Bajuszos Menyasszony az űrből figyeli Guszti bácsit, a nyakas örök-vőlegényt, és a tó partján szirének élnek. Mindeközben finoman árnyalódik a vajdasági kisváros díszlete, a benne élők mindennapjai. Előkerülnek a böllérkések, piros babos tálat tartanak a disznó elmetszett torka alá, a cukortól elüszkösödött lábú, háromszáz kilós nagyapa betegágyához turisták járnak, megjelennek a háborús övezetekből menekülők és üzletelnek, a kiskocsmákban filozófiai eszmefuttatások hangoznak el, a kerítések mentén karfiolfejek és paradicsomok nőnek, zsilettel metszik ketté a hernyók testét, bűz terjeng, mindent ellepnek a legyek, és az emberek rádöbbennek, hogy többé már nincs tengerük. Bencsik Orsolya tükröt és görbe tükröt tart egyszerre elénk, szórakoztat és elborzaszt, komikumot és tragikumot vegyít. Filmes nyelven szólva Buñuel, Fellini vagy Kusturica módszereivel „abszurdizálja” a valóságot, jelezve, hogy a borzalmakat könnyebb a humor és a fantasztikum prizmáján keresztül láttatni és látni. Egy helyütt meg is jegyzi „Az egész világot a füllentés tartja fenn. Ha igazat mondanék én is, hirtelen megszűnne létezni.”
Az Akció van! illusztrátora, Emil Kadirić, pompásan ráérzett az írások hangulatára, világból kiragadott, lecsupaszított, suta figurái úgy néznek ránk vissza a pőre lapokról, mintha egyenesen a sorok közül pillantanának ki. Egyszerre borzongatók és szerethetők. Ugyanazon közeg részei ők is, amelyből Bencsik Orsolya írásai is táplálkoznak. A kissé szagos, posványos, mégis otthonos kisvilágé, amelynek esendő, álmokba menekülő „lakóit” talán csak egy hangzatos, akciós ajánlattal lehet felrázni. Figyelem, figyelem! Huszonhárom faramuci történet egy csomagban! Alig három óra alatt „felfalható”! Csak itt, csak most! Megéri a pénzét! Tessék kosárba tenni! Akció van!
