A Magvető Kiadó gondozásában tavaly megjelent Az emlékfoltozók című mesekönyv Máté Angi írónő és Rofusz Kinga képzőművész munkájának remeke. A kiadó e két hölgy párosításával biztosra ment, hisz az IBBY Év Gyerekkönyve díjas Máté Angi, és az IBBY Év Illusztrátora díjas Rofusz Kinga korábbi közös mesekötete, a Kapitány és narancshal sikerrel debütált mind a szakma, mind az olvasók körében. Aki a Kapitány és narancshalat kézbe vette, biztosra veszem, hogy már az első oldalak után elvarázsolódott, és hasonló hatásra lehet számítani az újabb Máté–Rofusz-alkotás lapozgatása során is. A Magvető e kötetben megvalósította a magyar gyermekkönyvkiadók sokat hangoztatott törekvését, hogy szakítva a hagyományos mesekönyvtrendekkel, az „édeskés sablonvilággal”, koncepció-, hangvétel-, nyelvezet- és témaváltással, valamint a képzőművészet és a design tudatosabb, bátrabb alkalmazásával innovatív gyermekkönyveket hozzanak létre. A Pintér József által tervezett Az emlékfoltozók valódi műalkotás, a szokatlan formátumnak, a teljes (sokszor páros) oldalas, színes illusztrációknak köszönhetően pazarul kivitelezett albumra emlékeztet. Kisgyerekeknek szánt, nézegethető, oda-vissza lapozgatható, „nyűhető” könyvek esetében talán túlzás az effajta „elegancia”, hisz használat során óhatatlanul sérülnek a lapok, de ezen kötet esetében indokolt, hisz Rofusz rajzai olyan pompázatosak, hogy nem a mesék kísérői, hanem azokkal egyenrangú, sok esetben előttük járó alkotások, teret igényelnek. Ne lepődjön meg az olvasó, ha arra támad kedve a kötet lapozgatása közben, hogy végigsimítsa minden egyes oldalát, a benne rejlő világ ugyanis olyan borzongatóan különleges, hogy szinte tapinthatóvá válik, magához szippant, nem ereszt. Rofusz Kinga jól ráérzett Máté Angi meséinek hangulatára, sikerült színek és formák nyelvén megfogalmaznia az írások esszenciáját, a LEBEGÉST. Ahogy a történetek pillekönnyű mondatokba fonódva, lazán összeszálazódva, végtelen láncként tekeregnek, úgy a rajzok szereplői is tünde, illanó alakokként lakják be mese és álom határán libegő kisvilágukat.
Hogy kik is az emlékfoltozók? Volt egyszer két tündér, de mondhatnám azt is, hogy két rigó, de még azt is, hogy két kislány, én nem tudom megmondani, melyik, mert mindháromra hasonlítottak: hajnalonta nyitott ablakaik párkányán ülve fütyörésztek, mint a rigók, hálóingben lógatták a lábuk, mint valami unatkozó tündérek, az egyik olyan szőke kislány, akárha fején limonádét hordana, a másik mint egy faodú, olyan barna – kezdi ekképp Máté Angi kis hősnői, a limonádészőke és a faodúbarna tündérrigólányok bemutatását, majd meséről mesére haladva gombolyítja történetük fonalát, egy-egy újabb meghökkentő adalékkal szolgálva a mindennapjaikból. Előkerül például egy óriási piros fazék, amelyben a foltozandó emlékeket tartják a lányok, majd a begyűjtött emlékdarabkákat is ebben cipelik haza, hogy padlásukon kuporogva, szapora öltésekkel megfoltozzák az emlékek szövetén tátongó fesléseket. Így kerül például egy hangyaboly-folt az öreg tölgyfa emlékére, hogy azontúl fel tudja idézni, milyen volt körülötte a talaj csemete korában; így kerül némi utcai por, és kevéske a házak színéből egy öreg roller hiányos emlékezetére, hogy eszébe juthasson, milyen volt az utca, amelyen először gurultak a kerekei; így kerülnek énekhangok, puhaság és melegség egy kisfiú emlékszövetére, hogy újra fel tudja idézni, hogyan énekelt neki régen a nagymamája. A mindennapi foltozás mellett rengeteg más dologra is jut ideje a tündérrigólányoknak, például megvadult villamoson lovagolnak, labdarózsára tekerik a tincseiket, horgászbottal csiklandozzák a Hold hasát, szájharmonikahanggal röptetik a ruhásszekrényüket, kanálként kavarják a pocsolyát, mérgüket pitypangszáron fújják, erdőt szelídítenek, árvacsalán tengerben hempergőznek, és pillangókkal, őzekkel, kutyákkal, fák ágán tanyázó rókákkal barátkoznak.
A huszonkét, ízesen elmesélt, leheletnyi mélabúval átitatott történeten végighaladva e két különc kis hősnőtől megtanulhatjuk elsajátítani a csodavárás és a csodalátás képességét, valamint az együttlétről, a magányról, s az emberi kapcsolatokról is megtudhatunk tőlük valami fontosat. Merthogy, mint a jó mesék, jelen könyv történetei sem csak a gyerekekhez, hanem a felnőttekhez is szólnak, és amellett, hogy szórakoztatnak, játszva tanítanak.
