Vannak a magyar irodalomnak olyan meghatározó alkotói, akik műveikben olyan visszafogottságot, mértékletességet jelenítenek meg, hogy legyen ezen alkotások tematikája bármilyen borzalmas és felháborító, az embert egyfajta földöntúli nyugalom önti el. Egyik ilyen szerző a 2019-ben elhunyt Konrád György, aki regényeiben és esszéiben úgy tudott radikális lenni, hogy közben megőrizte nyugodtságát, higgadtságát, objektivitását. Mindez azonban közel sem jelentette a belenyugvást, inkább egy csendben csordogáló folyamatos harcot a végkimerülésig, sőt még azon is túl.
Konrád Györgynek 2002-ben jelent meg az Elutazás és hazatérés című önéletrajzi regénye, amely a szerző életének alig egy esztendejét meséli el, ugyanakkor rajta keresztül többek között egy egész közösség, Berettyóújfalu zsidó lakosságának történetét is megismerhetjük. A kötet 2023-ban, Konrád György születésének kilencvenedik évfordulója apropóján a Magvető könyvkiadó jóvoltából jelent meg újra.
A zsidó származású Konrád György családjának történetén keresztül egy letűnt korszakot ismerhetünk meg, annak minden szépségével, nehézségeivel. Az 1930-as évek és az 1940-es évek első felének a politikai eseményektől terhes levegőjében az emberek igyekeznek, amennyire csak lehetséges, folytatni korábban megkezdett életüket, úgy élni, mintha a korábban megszokott életmód garantálhatná a rend fenntartását. Ez azonban csak ideig-óráig sikerül, és 1944-ben már senki sem tehet úgy, mintha minden rendben lenne. Az elbeszélő gyerekként, 11–12 évesen éli meg szülei deportálását, és Budapestre utazik hasonló korú testvérével és unokafivéreivel, bízva abban, hogy a fővárosi rokonoknál túlélhetik a háborút. A nyilas-terror idején ez szinte lehetetlennek tűnik, ám a „küldetés” sikerrel jár, és az ifjú Konrád György nővérével hazatérhet Berettyóújfaluba. A hazatérés azonban nem lesz tartós, a megváltozott világban már semmi sem köti a fiút, és időközben hazatért szüleit sem a faluhoz, amelynek zsidó lakossága szinte teljesen eltűnt.
A fiatal elbeszélő a történet fókuszában lévő rövid idő alatt felnőtté válik. Berettyóújfaluból gyerekként távozik, és felnőtt férfiként tér vissza. Az olvasónak ezt nem a sorok közé rejtve kell kiolvasnia, a szerző maga is több helyen elmondja: „az ember attól a pillanattól fogva felnőtt, amikor szembenéz saját halálával, tizenegy éves korom óta felnőtt vagyok” (67. oldal), „[a]z az egy év, mint egy csendhatár helyeződött közém és keresztény barátaim közé, mert ők abban az évben is normális gyerekek voltak, én pedig már nem voltam az” (110. oldal).
A szerző a történeteket objektíven, hűvös tárgyiassággal adja tudtunkra, nyoma sincs benne a megélt tragédiák feletti szörnyülködésnek, az elborzadásnak. Ugyan nem beszélhetünk a koncentrációs táborok Kertész Imrénél említett boldogságáról, de a gyermeki nézőpont Konrád esetében is megengedi a megéltekben rejlő szép pillanatok elbeszélését is. Egy gyermek ártatlan, és ez az ártatlanság egyrészt értetetlenséget vált ki belőle a megtörténtekkel szemben, másrészt megkíméli az elkeseredettség érzésétől: „[é]n abból indultam ki, hogy az a törvényesség, amely engem megsemmisítendőnek nyilvánít – törtvénytelen, mivelhogy én még ártatlan vagyok” (56. oldal), „[e]z a nem olyan komoly-érzés később is megóvott attól, hogy átadjam magam a melodramatikus hangulatoknak” (67. oldal).
A kötet fülszövege szerint az Elutazás és hazatérés egyszerre gyászmű és az élet könyve.
Az olvasó egy olyan művet vehet kézbe, amely kíméletlenül az arcába vágja a történteket, és emlékeztet bennünket arra, hogy az egyén milyen parányi és törékeny, ugyanakkor arra is rámutat, hogy a túlélés szuperképessége mindent képes felülmúlni.
Nyitókép: Magvető, Budapest, 2023, 144 oldal
