Csődigazgató került a szerb gazdaság élére. A hír igaz, de ne ijedjen meg senki, ez nem azt jelenti, hogy bekövetkezett volna a szerb államcsőd. Ellenkezőleg, a 2006-tól fogva csődbiztosként tevékenykedő gazdasági szakembert, Saša Radulovićot, azért tette meg Aleksandar Vučić a szerb gazdasági tárca első emberévé, hogy ne következzék be az államcsőd.
Ekkora volna a baj? Radulović hivatalba lépése után egyik első nyilatkozatában úgy jellemezte a szerb gazdaságot, mint amely a csendes agónia állapotában haldoklik. Ezek szerint az új miniszter is úgy vélheti, hogy nagy a baj.
A gazdaságról és a gazdasági szakemberekről sokan úgy vélekednek, hogy szürke, szakmájukba ragadt emberek, akiknek a feje is számsorokkal és grafikonokkal van teli. Saša Radulović alaposan rácáfol erre a sztereotip képre. Igazi színes egyéniségről van szó, aki aktuális gazdasági témákat boncolgató blogíróként vált ismertté a szerb nyilvánosság előtt. Megtalálható a közösségi portálokon, a facebookon és a twitteren is. Utolsó twitter-bejegyzését augusztus 16-án írta. Valószínűleg ezután kereshette föl Vučić a fölkérésével. Blogja a B92 honlapján olvasható. 2006-tól írt bejegyzéseiben az aktuális kormány gazdaságpolitikájának az éles hangú kritikusaként mutatkozott be. E bírálói attitűdöt egyik kormányváltás idején sem vetkőzte le, a legutóbbinál sem, így semmiképp sem vádolható azzal, hogy a haladók által uralt kormány szekértolója lett volna. Igaz, ezután azzá kell válnia, de már vállalt szerepében, mint az egyik legfontosabb és a legnagyobb kihívás előtt álló tárca vezetője.
(Fotó: Beta)
Saša Radulović 1965-ben született Bihaćban, Szarajevóban matematikai gimnáziumot végzett, diplomáját a belgrádi Villamosmérnöki Karon szerezte. A nyolcvanas évek végén külföldre távozott. 1990 és 1994 között Németországban, a Siemensben dolgozott, majd Kanadába vitte az útja. 1997-től befektetési alapok megbízottjaként kereste kenyerét. Életrajzában az olvasható, hogy aktív szereplője volt a Szilícium-völgy internetes fölfutása időszakának. Amerikában cégeket alapított és vezetett, a legkülönfélébbeket: olyanokat is, amelyeknek egy autógarázsban volt a székhelye, de olyanokat is, amelyek 150 munkást foglalkoztattak. Bevallása szerint nehéz szívvel 2005-ben tért vissza az országba. Nős. Két gyerek apja. Angolul és németül beszél.
2011-ben került először a médiafigyelem középpontjába. A Kurir kezdett el cikkezni róla, mint arról a „megfoghatatlan emberről”, aki egyszerre tizennégy vállalatnak a csődigazgatója. Nem sikerült semmilyen visszaélést rábizonyítani, ennek ellenére a bulvársajtó rögtön megpróbálta ráragasztani a „csődkirály” gúnynevet. A lejárató cikksorozatnak az lett a vége, hogy Radulović – tetemes kártérítést követelve – beperelte a Kurirt.
Érdekes párhuzam, hogy három évvel korábban elődje a miniszteri székben, Mlađan Dinkić is beperelte ugyanezt a lapot. A Dinkićtye való párhuzamoknak ezzel nincs vége, s érdemes is ezekre néhány sort szentelni, mivel a hasonlóságok mögül kikandikáló ellentétek a jellemrajz sarokpontjaiként tárulhatnak elénk.
Gazdasági miniszterként Dinkić is színes egyéniség, Radulović is az. Így például mindketten szeretik a zenét, csakhogy más a hangszerük, Dinkić gitáron játszik, Radulović pedig hegedűn. Az új gazdasági miniszter ugyanis a komoly zenét kedveli. Mindketten örök túlélőként váltak ismertté, életrajzuk azt igazolja, hogy olyan emberek, akik mindig talpra esnek, akárcsak a macska. Csakhogy e macskaügyességüket nem ugyanazon a területen kamatoztatták. Dinkić a politikában, ezen a területen ahányszor megbukott – eddig még –, mindannyiszor visszatért. Ez a vérbeli politikusok ismertetőjegye. A gazdaság világában viszont már nem dicsekedhet ilyen sikerekkel: sem gazdasági tárcavezetőként, sem pénzügyminiszterként, sem bankkormányzóként. Radulović esetében fordított a helyzet. Ő erről a mindig talpra eső macskaügyességről a gazdaság világában tett tanúbizonyságot, megállta a helyét úgy Németországban, mint Amerikában. Még Szerbiában is képes volt erre, és nemcsak a túlélésre, hanem a sikerekre is, ami pedig e gazdaságnak nevezett csődtömegben igazán világraszóló teljesítmény.
Remélhetőleg szorult belé némi ügyesség Dinkić politikusi rátermettségéből is. Ha nem, akkor a populista és korrupt szerb politikai közegben csak a bukás várhat rá. Taktikázási képesség nélkül ebben a közegben valószínűleg csak a bűnbak szerepét játszhatja el, akit utólag vétkesnek kiálthatnak ki miden gazdasági bajért és minden polgárokat sújtó nyomorért.
