Csaknem négy hónappal azután, hogy Dušan Ivković az Eb-n szerzett hetedik hely után lemondott, a nagy múltú – mert tagadhatatlan, hogy a szerb kosárlabda az egykori Jugoszláviában is fontos szerepet töltött be – szerb válogatott szövetségi kapitányi tisztjére a múlt század végén neves és ponterős játékmesternek számító Aleksandar Đordevićet nevezték ki. Az ő feladata lesz az idei spanyolországi vb-ig ütőképes gárdát összekovácsolni, olyat, amely legalább részben emlékeztet majd azokra a legénységekre, amelyeknek Đordević maga is tagja volt a világraszóló sikerek idején. Ha sikerül neki, amire a színvonalas munkán kívül a szövetség és még szélesebb körök teljes mértékű támogatására is szüksége lesz, őt nevezik majd a szerb kosárlabda megmentőjének, ha pedig az egész ugyanolyan fiaskóba torkollik, mint Siniša Mihajlović labdarúgó kapitányi időszaka, a szerb kosárlabdára a mainál is nehezebb idők következnek.
Đordević a tiszt átvételekor valószínűleg tisztában volt a várható kihívással és a lehetséges buktatókkal, hisz a szövetséggel csaknem egy teljes hónapon át tárgyalt és egyeztetett. Mellette szól, hogy sose számított komolytalan, hanyag és munkakerülő embernek, és az sem vitás, hogy a kosárlabda a kisujjában van, hátránya viszont, hogy neve a lehető legrosszabb időszakban merült fel, hogy ellenlábasa nem is volt, tehát nem több benyújtott munkaprogram közül került ki a legjobbként, és az is, hogy a hagyomány azt sugallja – ami legalábbis a labdarúgásra és a kosárlabdára csaknem száz százalékban érvényes –, a legjobb edzők általában nem a legjobb sportolók közül kerülnek ki, hanem a kapitányi székben azok a legsikeresebbek, akik játékosként nem érték el a legnagyobb magaslatokat, így még mindig fűti őket a bizonyítási vágy, és sikerélményre éhesek, amiért átlagon felüli munkabevetésre is nemcsak hajlamosak, hanem eleve felkészítettek is. Nem ígér sok jót az a tény sem, hogy Đordević mindössze másfél évet edzősködött, s már több mint hat éve nincs szerepe a kosárlabdában.
Aleksandar Đordević 1967. augusztus 26-án született Belgrádban. Kosarazni az edzősködő apja mellett 10 évesen kezdett a C. zvezdában, majd a fővárosi Radničkiban folytatta, de amikor azok csarnok nélkül maradtak, 16 évesen visszatért anyaegyesületébe. Ott sem maradt, mert az edzők tehetségtelennek nyilvánították, így a Partizanba költözött. 1986-ban ifi Eb-t, 1987-ben ifi vb-t nyert a válogatottal, és bronzérmes lett az athéni Eb-n a felnőttválogatottal, ahova tartalékként, egészen véletlenül jutott ki, mert kiderült, hogy Nebojša Ilićnek nem volt útlevele. Ivković idejében, 1988 és 1991 között nem volt válogatott, de játszott 1991-ben Rómában, ahol a volt Jugoszlávia az Eb-n utolsó aranyát szerezte meg. 1992-ben az ő triplájával nyerte meg Isztambulban a Partizan a BEK-et, majd a szankciók után tagja volt annak a válogatottnak, amely Athénban 1995-ben aranyérmes lett. Đordević a döntőben 41 pontot szórt a litvánoknak, és 9 triplája talált célba. A ’96-os olimpián ezüstérmes, a ’97-es Eb-n a horvátok elleni triplával juttatta döntőbe a válogatottat, a csapat aranyat nyert, mint ahogyan a ’98-as vb-n is. Ezután már sérülések gyötrik, két sikertelen próbálkozása volt az NBA ligában, s nagyobbára jól játszik több olasz és spanyol gárdában. Klubszinten két jugoszláv bajnokságot, három spanyol titulust, egy BEK-et és három Korać-kupát nyert. Pályafutását 2005-ben zárta, majd 2007-ben, másfél év után, első és egyben utolsó edzői munkáját is befejezte a milánói Armaninál.
