A Csík Zenekar nemrég jelentette be, hogy Csík János, egyik alapítójuk és névadójuk, prímásuk és énekesük, a következő évtől már nem muzsikál velük. A döntést maga Csík János hozta meg, és az okban nincs semmi rendkívüli: a népszerű zenész az év végén tölti be a kerek hatvanat, a zenekari lét pedig kifejezetten jó fizikai erőnlétet követel. Bármennyire is örömteli, egy idő után nyilvánvalóan megterhelők az állandó utazások, az út közbeni alvások, az összevissza étkezések, a gyakori esti és sokszor éjszakába nyúló koncertezések, hajnalig tartó barátkozások, sőt a rendszeres próbák is. Csík János hozzátette, hogy eddigi élete több mint felét a Csík Zenekar határozta meg, nagyon hálás a csapatnak, és habár kulcsszerepet tölt be, nem ő jelenti egy személyben a zenekart. Az együttes népszerűségét illetően Szabó Attilát hozta fel. A Csík Zenekar ugyanis attól nagy szám, hogy a koncertjeik különböző zenei műfajokat kedvelő rajongókat vonzanak, emiatt tömegesen látogatottak, és, mint mondta, ez nagyban Szabó Attila érdeme. Egy Csík Zenekar-koncerten nem fura azt látni, hogy együtt mulatnak fiatalok és idősek, a népzenét és a rockot kedvelők, magyar hímzéses és szegecses-bőrdzsekis fazonok. Szabó Attila viszont arról beszélt interjúkban, hogy annak idején Csík Jánosban is megfogalmazódott a zenei műfajok vegyítésének a gondolata, például mily módon kaphatna helyet a zenéjükben a blues.
Csík János 1964. december 30-án született Kecskeméten. Első zenekarát középiskolásként alapította meg, közben a Kecskemét Táncegyüttesben táncolt. A katonaság után, 1987-ben, a Békés Banda tagja lett, és főállású zenészként több táncegyüttes munkájában vett részt. A Csík Zenekart 1988-ban hozta létre, ezután jött a rendszerváltás és Magyarországon hirtelen minden megváltozott. A Csík Zenekar kezdetben az autentikus, a hiteles, a magyar falusi életet megidéző népzenét tartotta mindennél fontosabbnak. Megkapták a Népművészet Ifjú Mestere és a Kiváló Művészeti Együttes elismerést is. Kétezerben a sydney-i olimpián léphettek fel Magyarországot képviselve, a magyar kultúrát bemutató programrészben. Két évre rá azonban Csík János súlyos autóbalesetet szenvedett, kétszer élesztették újra, egy hónapig eszméletlenül feküdt, több helyen tört el a karja és nem is forrt össze jól. Műtétek sora és hosszú rehabilitáció után térhetett vissza a zenéléshez.
Az együttes közben megindult a változás útján. Nagy újdonságot a 2005-ös Senki nem ért semmit sem című albumuk jelentett, és valóban senki nem értett semmit sem, hiszen a lemezen egy magyar blues és három Kispál és a Borz-átdolgozás is helyet kapott. Erre állítólag úgy került sor, hogy a Kispál frontembere, Lovasi András, aki tudvalevőleg bírta a magyar népzenét, elhívta a koncertjükre játszani Szabó Attilát. Közben eljátszadoztak a gondolattal, hogy mekkora poén lenne, ha a Csík lenne a Kispál előzenekara, és átdolgozásokat is játszanának. A játékba beszállt Csík János, és persze az együttes többi tagja. Ezek után a Csík Zenekar elrugaszkodott a szigorúan vett népi hangzástól, megkockáztatva azt, hogy a népzene árulóinak, meggyalázóinak lesznek kikiáltva. Tényleg nem minden kritikusnak tetszett a váltás, de az egyre csak növekvő rajongótábor ezúttal hangosabb volt, a Csík Zenekart pedig a világzenébe sorolták be.
A java ezután jött. Ekkortájt jelent meg elég csendesen a Quimby Most múlik pontosan című dala, amely a Csík Zenekar előadásában akkorát szólt, hogy már szinte néphimnuszként kezdték számon tartani. Mára jobban kötik ezt a dalt a Csík Zenekarhoz, mint a Quimbyhez. Nem volt megállás, a Csík Zenekar számos előadóval dolgozott együtt, a Tankcsapdával, az Animal Sound Systemmel, Dresch Mihállyal, Presser Gáborral, sőt a 2020-as A dal a miénk című lemezüket teljes egészében az LGT-nek szentelték. A díjak sem maradtak el: 2007-ben Fonogram díj; 2009-ben Magyar Örökség Díj; 2010-ben Prima Primissima díj; ugyanebben az évben Csík Jánost a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki; 2013-ban pedig megkapták a Kossuth-díjat.
A Csík Zenekar több ízben lépett fel Vajdaságban, idén velük kezdődött el a palicsi Nyárhangoló fesztivál. Ez alkalomból Dér Dianna kolléganőnk beszélgetett Csík Jánossal. Többek között ezt írta: „A Csík Zenekaron belül zajlik egy generációváltás, ugyanis Gál Tibor tehetséges prímás és énekes valószínűleg átveszi tőle a gyeplőt, így biztosítva az utánpótlást.” Ez júliusban történt, és akkor még nem gondoltuk, hogy ez a változás ilyen gyorsan eljön. A közönség sem gondolta, hogy talán utoljára volt alkalmuk a zenekart együtt látni Csík Jánossal, legalábbis Palicson.
Az együttes nemrég azt is közölte, hogy a Csík Zenekar megmarad Csík Zenekarnak, illetve azt a hagyományt viszi tovább, amelyet megteremtett és képviselt, a friss erőt pedig Gál Tiborban találták meg. A zenekar Csík Jánostól az óévbúcsúztató, december 29-i koncertjükön köszön el hivatalosan, és ekkor köszöntik fel a 60. születésnapja alkalmából is. A nagy érdeklődésre való tekintettel máris beiktattak egy délutáni koncertet is.
A rajongók megnyugtatása érdekében azonban hadd mondjuk el, hogy Csík János a rendszerszintű muzsikálást hagyja abba, és ez remélhetőleg nem azt jelenti, hogy soha többé nem ragad hegedűt, búcsúszövegét ugyanis a következő szavakkal zárja: – Aztán úgyis zenélünk még együtt!
Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele
