Ha egy kvízben feltennék a kérdést, hogy melyik lehet Magyarországon a legtöbbször kiadott, és a legtöbb példányszámban eladott könyv, vajon ki mit válaszolna rá? Sokan nyilván valamely Jókai- vagy Petőfi-műre tippelnének, esetleg a Leslie L. Lawrence néven is publikáló Lőrincz L. László neve merülne fel, akiről az internetes enciklopédiában az olvasható, hogy „Magyarország legsikeresebb kortárs írója az eladott példányszámok alapján”. Mivel számszerűen nincs feltüntetve, hogy mennyi is az annyi, és nagy klasszikusaink könyveinek kiadási adatairól sem találtam kimutatást, csak feltételezem, hogy egyikük sem lenne befutó, hiszen a leggőgösebb libáról szóló kiadvány valószínűleg mindegyiküknél impozánsabb adatokkal rendelkezhet.
Természetesen Varga Katalin Gőgös Gúnár Gedeon című, örökbecsű könyvére gondolok, amelynek egy kissé viseltes példánya a napokban került a kezembe, és meg is hökkentem a kinézetén, hiszen kék volt a borítója, holott én gyerekkoromból zöld színűre emlékeztem. Ellenőriztem is azon nyomban a kiadási adatokat, miszerint az 1970-es nyomású könyv már a hetedik kiadás volt, 72 ezres példányszámmal. Belelapozva örömmel fedeztem fel az ismerős illusztrációkat, amiket gyerekként ezerszer nézegettem sorra, egészen totyogós koromtól kezdve, amikor még olvasni sem tudtam, de a színes-mesés rajzok már akkor lekötöttek. Emlékszem, egyik kedvencem volt a kesztyűs történet, ami egy erdőben felejtett, hatalmas, szőrmével bélelt bőrkesztyűről szólt, amelybe apró állatok költöztek, és úgy éltek benne, akár egy házikóban. Még ma is magabiztosan sorolom, ki hová vackolt be: a pocok a nagyujjába, a cinke a mutatóujjába, a béka a középső ujjába, a szarvasbogár a gyűrűsujjába, az öreg, rövidlátó hangya pedig a kisujjába. Ablakot, ajtót eszkábáltak a kesztyűlakra, és a fűtést is megoldották, hiszen odabenn sütöttek-főztek magukra, amiről a gyűrűsujjból kikandikáló kémény füstje árulkodott. Emellett a lakók dolgoztak és zenéltek is odabenn, szóval képzeletemben a bundakesztyű kényelmes társasházzá tágult, ami vagány külsejével a legvadabb építészeti elképzeléseket is lepipálta.
(Fotó: Sándor Zoltán)
Másik kedvencem a könyvből a gombócos vers volt, amelyben kiugrik egy gombóc a fazékból és kereket old, az egész háznép, sőt még a ház és a kiskert is üldözőbe veszik, hogy elcsípjék a szökevényt, és végül befalják: „stul-stul-stul, lekvárostul”. Minden újabb olvasáskor a gombócnak szurkoltam, és kívántam, hogy üldözés közben bár bukna orra a zsémbesnek tűnő Böske néni, sodrófástul, vagy kapna inkább össze a molnárral a piros fazékon, amit az loholás közben botor módon magával cipel. Szintén nagyon szerettem és rengetegszer elolvastam a rosszcsont felhő történetét, amelyben az felkapja és ellopja a napot, s az egész baromfiudvar útnak indul, hogy hazahozzák az elorzott „jószágot”. A nap egyébként a vers során hol egy rozsdás vödör alatt lapul, hol sivalkodó, hol meg jóllakott kismalacként tűri a megpróbáltatásokat, és végül hazakerülve, megmosdatva alszik el, az aprójószágok bábáskodása közepette.
Annyi kedves történet, frappáns versike sorjázik a kötetben, hogy fellapozva szinte minden oldalnál megállapítom: hű, ez is milyen érdekes, annak emlékszem a kezdő strófájára, amannak olyan tanulságos a mondanivalója, akár egy népmesének, amaz meg olyan játékos, hogy csakis mosolyogva lehet olvasni! Egyik-másikba bele is feledkezem, szinte betűző nyolcéves vagyok ismét, s nem is értem, hová sinkófáltam el a saját példányomat, amiből gyerekként a betűkkel ismerkedtem, az olvasást gyakoroltam. Nyilván hasonlóképpen lehetnek ezzel sokan mások is, hiszen utánaolvasva a könyv adatainak, hihetetlen számokra bukkanhatunk. Az első kiadás 1962-ben jelent meg, a Móra Ferenc Könyvkiadó gondozásában, és majdnem évente újra kiadták, tehát túl van az 51. kiadáson. Szerzője 2011-ben, 83 évesen hunyt el, és akkor a 2,5 millió eladott példányszámot meghaladta a könyv! Ennek tükrében Varga Katalin akár bestsellerírónőnek is tekinthető.
Az óriási példányszám indokolt lehetett egy-egy (újra)kiadás esetében, hiszen a könyv ajánlója szerint az általános iskolák első osztályosainak íródott, az olvasni tanulás segítésére. A Gőgös Gúnár Gedeon nemcsak meséket és verseket tartalmazó kötet tehát, hanem olvasókönyv is, amiből a gyerekek lépésről lépésre ismerhetik meg a kis és nagy, valamint az összetett betűket, végül az olvasás tudományát. Lám, felnőtt lapozgatóként tűnik csak fel, hogy a kötet három szakaszra tagolódik, az első kettő nagyobb betűkkel van szedve, és az itt olvasható versek és mesék zöme még hiányos betűkészlettel íródott, egyes szavakat ábrák helyettesítenek. Elismerésre méltó írói teljesítmény lehetett csupán meghatározott betűk alkalmazásával létrehozni olyan írásműveket, amelyek az oktató/gyakorló jellegen túl el is szórakoztatják a gyereket. Nyilván emiatt válnak oldalról oldalra haladva a bejegyzések egyre bonyolultabbakká, színesebbekké, s a kötet közepe tájától a felnőttek számára is sokkal élvezhetőbbekké. Mire a kis (és nagy) olvasók a könyv vége felé található Gőgös Gúnár-történethez érnek, már valószínűleg gyakorlott betűvetők, és jókedvűen merülhetnek el Gedeon tanmeséjében, amelyben a pöffeszkedő gúnárt egy maroknyi szőrgombóc, Zsiga kutya tanítja móresre. Zsiga egyébként kezdetben nem kapott olyan kiemelt szerepet, mint manapság, hiszen eleinte a könyv címlapján a liba gőgösködött egyedül, s a kutyus csak a 65-ös kiadástól társa a fedőlapon, ami szintén változott az évek során. Kékből zöld, puha kötésből kemény kötés lett, és nagy meglepetésemre a könyv tartalmilag is többször változott. Mindvégig megtartotta ugyan a 98-as oldalszámot, de egyes bejegyzéseket beemeltek, mások rovására, s a benn maradottak szövege is időnként változott. Megesett, hogy versekből mesék lettek, a mesékből meg versek, s még a ravaszdi róka is nevet kapott.
A Gőgös Gúnár Gedeon nyújtotta élmény tehát kinek-kinek mást jelenthet, attól függően, hogy éppen melyik kiadványból tanulta megszelídíteni a betűket, de K. Lukáts Kató rajzai mindegyikben hozzásegítettek egy új világ megismeréséhez és megszeretéséhez. Abban pedig biztos vagyok, hogy a magyarok legismertebb libája immár a hatodik x-en túl is még sokak számára biztosít kellemes kalandozást Betűország hegyes-völgyes tájain.
