2024. december 22., vasárnap
RÚZSFOLT

Hogy űzzem el a kék fényt?

Az utóbbi hetekben azzal próbálkozom, hogy az esti órákban kerüljem a kék fényt. A televízióból, a telefonból, a laptopból és a lámpákból áramló kék fényre gondolok, amelyek a legtöbb felmérés szerint károsak a szervezetünkre, pláne este, elalvás előtt és éjszaka. Az ajánlások szerint érdemes másfél, de legalább egy órával lefekvés előtt kiiktatni, hogy az alvásunk megfelelő legyen, és arra is ügyelni kell, hogy ne legyen a szobában éjjel kék fény forrás. Kintről, az utcai világításból se jöjjön be a szobába és bent se legyen, vagyis teljes sötétségben jó aludni.

Úgy olvastam, hogy az éjszakai fény, különösen a kék megbolygathatja testünk 24 órás ciklusait, amit cirkadián ritmusoknak neveznek. Az ember számára ezek közül az egyik legfontosabb az alvás és az ébrenlét váltakozása. Ha éjjel kék fény ér bennünket, az gátolja a cirkadián ritmusunk szabályozásáért felelős hormon, a melatonin felszabadulását a szervezetünkben, vagyis a kék fénynek való kitettség akadályozhat minket a megfelelő mennyiségű alvásban, az pedig negatív egészségügyi következménnyel járhat.

Belegondolva a fenti sorokba, érdemes megpróbálkozni a kék fény kerülésével, ez viszont egyáltalán nem egyszerű feladat, sőt. Jól hangzik, hogy mindössze annyit kell tenni, hogy mától akkor este nem tévézünk, nem böngésszük a telefont, nem olvasunk a laptopon lefekvés előtt egy órával, de megvalósítani annál nehezebb. Már az sem mindegy, milyen égő van a lámpában. Nálunk otthon sajnos sok a kékes, hideg fény, úgyhogy azokat is le kell cserélni, és az is nehéz, hogy az ember este semmilyen kék fényt árasztó tárggyal ne találkozzon. Helyette a sólámpák meleg vörös fénye és a gyertya lángjának a fénye ajánlott. Ez is mind nagyon jól hangzik, de olyan borzasztóan nehéz beépíteni a mindennapokba. Az az igazság, hogy annyira rá vagyunk szokva ezekre az elektronikai eszközökre, hogy a kiiktatásuk szinte életmódváltást jelent. Ha eddig az volt a rutin, hogy heti több alkalommal esténként lefekvés előtt a családdal közösen megnéztünk egy jó filmet, akkor azt is át kell alakítani. A filmnézés helyett egy esti beszélgetésre, társasjátékozásra kell áttérni gyertyafény, vagy vörös fény mellett. Ez az egészségünkre is jó hatással lesz és a családi életünkre is, de átültetése a mindennapokba iszonyú nehéz, hiszen nem ehhez vagyunk hozzászokva. A mai ember keresi a megoldásokat, mert szeret tévézni, telefonozni, kütyüzni és nehezen mond le róluk. A kék fény hatásának csökkentésére módosíthatjuk például az eszközeink beállításait és vannak olyan alkalmazások, amelyek csökkentik a kék fény sugárzását a laptopról, sőt vehetünk olyan képernyővédőket is, amelyek a monitorra tapadva csökkentik a kék fény mennyiségét. Állítólag a kékfényszűrős szemüvegek is nagyon hasznosak, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt készülnek, és azoknak is ajánlják, akik éjszakai műszakban dolgoznak.

Hát, fel van adva a lecke! Az egyik lehetőség, hogy minden marad a régiben, nézzük tovább a kék fényt és tudatosan károsítjuk magunkat, a másik, hogy este szemüveget adok az egész családra, a harmadik, és ez a legszimpatikusabb, hogy valahogy áttérünk a tévé- és telefonmentes estékre. Azt el sem tudom képzelni, hogy szemüvegben mászkáljunk otthon, arra sokkal szívesebben gondolok, hogy leredukáljuk a kény fény használatát és meghittebb estéket varázsolunk magunknak, csak olyan piszkosul nehéz.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás