A sütés-főzés körül mindig csak a gond van. Az első legnagyobb, hogy nem szeretek főzni, és valószínűleg ez minden probléma kiindulópontja. Egyszerűen nem találok benne élvezetet és sajnálom a ráfordított időt. Az alatt az idő alatt, amíg az ember elkészíti az ebédet, annyi más érdekes és izgalmas dolgot lehetne csinálni. Ha pedig egy kicsit egészségesebb ételeket akarunk fogyasztani, akkor meg pláne fel van adva a lecke. Ha, mondjuk, ki akarjuk hagyni a gabonát, a tehéntejből készült termékeket és a cukrot, akkor napokkal előre kell tervezni, vásárolni és az elkészítés is körülményesebb, hiszen ilyen termékek nincsenek minden boltban, sőt jó, ha egyben találni a városban. Sok hentesüzletben ma már félig elkészített ételeket is árulnak, főleg prézlibe hempergetett húsokat, meg ehhez hasonló dolgokat, amiket csak ki kell sütni, de ha ezek nem férnek bele az étrendbe, akkor az ilyen könnyítésekkel nem lehet élni, így marad a mindent mi csinálunk otthon verzió.
Az este valami édeset akartunk enni, úgyhogy mákos muffinnak fogtam neki, olyan paleós változatban. Ez azt jelenti, hogy a tésztát mák, meg valamilyen darált dióféle alkotja tojással, kókuszzsírral elkeverve. Persze ehhez először le kell darálni a mákot és a diót, meg aztán valami gyümölcsről is gondoskodni kell bele, mert különben fojtós lesz. Szóval almát is pucoltunk hozzá, meg aszalt szilvát is daraboltunk bele, aki pedig nem szereti a szilvát, annak keserű csokit tettünk bele. Ez a sok aprítás, pucolás, darálás, meg mindenféle előkészület vagy egy órát elvesz, aztán jöhet a formába rakás és az aszalt szilva, meg a csoki hozzáadása, majd a sütés. Aztán nagy boldogan kivesszük a sütőből, fél óra alatt szinte az egészet felfaljuk, és jöhet a mosogatás. Hát ez az én bajom a főzéssel, túl sok az előkészület és kevés az élvezet. Mára három darab maradt belőle négyünkre. Kettőt a nagyobbik lányom elvitt az iskolába, a maradék egyet megette a fiatalabb, nekünk már nem is jutott, úgyhogy agyalhatok azon, mit süssünk megint.
Kenyér helyett is jó lenne valami. A gluténmentes abonett kölessel extrudált változatát már rettent unom, úgyhogy vöröslencsés kenyeret fogok sütni. Megvettem hozzá a lencsét, a gluténmentes zabpehelylisztet, a napraforgómagot, az útifűmaghéjat. Persze ez sem egyszerű recept, a lencsét használat előtt két órára be kell áztatni, aztán le kell turmixolni és így tovább. Egy nagy padlizsánt is beszereztem szombaton, az arra vár, hogy padlizsánkrémmé változzon, de sajnos ahhoz is én kellek. Nem nagy „vaszizdasz” elkészíteni, de mégis meg kell sütni, össze kell turmixolni, fokhagymát törni bele, meg ízesíteni, úgyhogy újabb egy óra, vagyis az ember órákat tölthet a konyhában, pláne, ha igazán jókat akar enni.
Szóval ez a sütés-főzés tényleg nem az én világom. Egyszerűen nem találom benne az alkotás örömét. Olyan kötelező program ez, amely időt rabol el más fontos dolgoktól. Milyen jó lenne, ha legalább egy kicsit szeretném!
Nyitókép: Pixabay
