A nagy nyári szabadságomról tértem vissza, arról a néhány hétről, amelyre egész évben vágyunk, amelytől a nagy megpihenést, a feltöltődést várjuk. Hogy sikerült-e ez a megújulás, még csak eztán fog kiderülni, hiszen az utolsó pillanatokig igyekeztem elkerülni mindent, ami köthető a munkához.
Terveim ezúttal sem voltak, annyit tudtunk előre, hogy pár napot mindenképp sátorozással fogunk majd eltölteni. Azt még tavaly letisztáztam magammal, hogy a nyári szünet nem arra való, hogy ablakot smirglizzünk, és mázoljunk, mint ahogyan azt korábban tettem, így lelkiismeret-furdalás nélkül vetettem magam bele a semmittevésbe. Leginkább az agyamat akartam kiszellőztetni, fizikailag annyira nem voltam fáradt, így rögtön az első napokban meglátogattam a városi könyvtárat, ahonnan néhány könnyed, szórakoztató olvasmánnyal tértem haza, és az egyik regényt pár nap alatt el is olvastam. Amikor a lányaim átmentek a szomszédba játszani, kivételesen nem a pakolásnak, takarításnak, meg mosógép bepakolásnak estem neki, hanem leheveredtem a kellemesre lehűtött nappaliban, és elmerültem a vonzó történetben. Este is sokat olvastam, néha túl későig is, de nem bántam.
Egy kis pakolás azért mégis jutott erre a szabadságra is, hiszen ottalvós vendégeink érkeztek öten, így kénytelen voltam helyet felszabadítani abban a szobában, amelyiket nem lakjuk, és amelyikbe minden olyan dolgot bepakolunk, amit nem tudunk hová tenni. Magunk között rumliszobának hívjuk, úgyhogy a rumliszobát kellett vendégfogadásra alkalmas térré alakítanom. Nem volt egy könnyű vállalkozás, de jól jött a szelektálás, és így a keddenként rendszeresen becsöngető roma asszonynak is jutott némi kinőtt holmi. Szerencsére ezzel a pakolászással sem kellett sietnem, úgyhogy élvezetes pillanati is voltak, hiszen még olyan darabokra is ráakadtam, amik kislánykori emlékeket idéztek fel bennem.
Az utolsó hétre maradt a sátorozás. Ahogyan előre kiterveltünk, a Bor-tó partját választottuk. Az útra való készülődés viszont sokkal stresszesebb volt, mint az otthoni rumlirakás. Először mentünk távolabbra sátorral és ez azért feladta a leckét. Ha mindent magunkkal vittünk volna, amit akartunk, akkor utánfutót kellett volna az autónkhoz kapcsolni, úgyhogy le kellett faragni az igényekből. Persze nem biztos, hogy éppen a vízforraló áramba csatlakoztatható részét kellett volna otthon hagynom, mert így komplikálttá vált a kávéfőzés, de megoldottuk. Bebizonyosodott, hogy a hússütésre gyártott teflonos felületre is rá lehet tenni a lábost, és úgyis felforr a víz, csak kicsit több idő kell hozzá, de hát ráértünk, végül is nyaralni voltunk, és jót szórakoztunk az egész helyzeten.
A sátorozás igazi élmény volt. A tótól mindössze ötven méterre voltunk, és amikor csak kedvünk tartotta, csobbantunk egyet. Az tetszett a legjobban, hogy a kempingben rajtunk kívül nem sok vidéki volt, vagyis oda jórészt a helybéliek járnak le pihenni, strandolni. Legtöbbjüknek lakókocsija van, amit egész évben a kempingben tartanak, és amikor kedvük szottyan, akkor ott töltenek pár napot. Sátorral kevesen érkeznek, inkább csak olyan fiatal párok, akik egy éjszakát töltenek ott, aztán mennek a következő helyszínre. Egyébként nem is sok sátorozásra alkalmas terület van, inkább csak a kempingen kívül, de ott meg nincs áramra csatlakozási lehetőség. Körülöttünk is folyton váltakoztak a sátorozók, így az ott töltött hat napunkkal már szinte bennfentesnek éreztük magunkat.
Azok után, hogy majd egy hétig az volt a legfontosabb kérdés, hogy a tó mely részén strandoljunk, mit ebédeljünk, és azonnal, vagy csak később fagyizzunk, nehéz most visszazökkenni a munkába. Szóval valószínűleg sikerült kipihenni magam, legalábbis gondolatban biztosan.
