Őfelsége, a Könyv

Egyik kedves ismerősömnél vendégeskedtem a közelmúltban. Befordultam hozzá egy csésze teára, s miközben kortyolgattuk az illatos főzetet, szóba kerültek a mindennapok eseményei. Lomtalanít – mutatott a gangon sorakozó, tömött zsákokra, s arra invitált, nézzem meg a kidobásra szánt tapétákat. Még az előző háztulajdonos után maradtak, hengerekbe tekerve. Vétek kidobni őket, de fogalma sincs, mi mást kezdhetne velük, meséli, s közösen szemrevételezzük a tekercsekről lehengeredő papírcsíkokat. Gyönyörű, gazdagon díszített minták, egy barokk palotában is megállnák a helyüket. Ki tudja, hová szánhatták őket. A régi iparosműhelyhez hozzáépített, egyszerű házhoz nem illenek. Talán ajándékba kaphatták, vagy az is lehet, hogy ajándékba adták volna őket, mindenesetre a pincében vagy a padláson végezték, és most, évtizedekkel később, kiselejtezi az új lakó. Megértem a dilemmáját. Számára a beázás megakadályozása az elsődleges szempont, nem efféle cifra holmit ragasztgatni a falra. Elajándékozhatná, vetem fel mentő ötletként, de lemondóan legyint, majd jobb híján nekem kínálja őket. Én sem tudnám felhasználni, mentegetőzöm, s tanácstalanul teázunk tovább.

A régi könyvekkel is ez a helyzet, mondja, s közös ismerősünkről mesél, aki gazdag könyvtárat gyarapított, s most, szépkorúként, az összegyűjtött kötetek sorsát szeretné megnyugtatólag rendezni. Felkínálta a falusi könyvtárnak, az általa ismert néhány könyvbarátnak, de nincs rájuk túlzott érdeklődés. Pedig egyik-másik példány még XIX. századi kiadvány. Igaz, kicsit gondozatlanok, de mégiscsak könyvek, méltatlankodik, s egy futó pillanat erejéig felmerül benne az ötlet a kötetek befogadására. Ám ahogy felmerül, el is hessegeti, a saját könyvgyűjteményét sem tudja megfelelően tárolni, minek vegye a nyakába másét, bizonygatja kicsit nekem, kicsit talán önmagának is. Ebben sem tudok neki jó ötlettel szolgálni. Jómagam nem vállalhatom be őket, hisz szintén helyhiánnyal küzdünk, újabb polcot már aligha tudnánk beszorítani, azoknak a régi kiadványoknak ráadásul sajátos gondozásra, állagmegóvásra, szakember felügyeletére lenne szükségük. Talán megfelelő intézményben lennének legjobb helyen, de hogy mely intézmény lehetne ez, jó kérdés.

A helyhiánnyal feltehetőleg minden könyvgyűjtő előbb-utóbb szembesül, hiszen még a nagyon átgondolt könyvgyarapítás esetében is végesnek bizonyulhat a lakásbéli tárhely. S ha már nincs hová besorakoztatni a könyveket, egyesek oszlopokba, mások pincébe, padlásra kényszerülnek, esetleg bedobozolva vesztegelnek egy félreeső tárolóban, s ahogy a cikornyás tapéták felett, felettük is eljár az idő. Szerencsés esetben a fölös példányokat sikerül továbbajándékozni, ha van az ismeretségi körünkben olyan személy, aki szívesen olvas, bizonyára megörülne a könyvajándéknak. Jómagam is kaptam már így könyvet, egy Parti Nagy-verseskötet például így lett megbecsült tagja a könyvtárunknak. A barátnőm egy szép ajánlóban fogalmazta meg, hogy miért ajándékozza nekem a verseskönyvet, szerinte miért lenne jobb helyen nálam, s évekkel később, amikor a könyvet dedikáltattam, a szerző, rábukkanva az ajánlóra, egészen meghatódott az olvasottakon. Ki is fejtette, hogy talán így illene bánnunk a könyvekkel, nem birtokolni kellene őket, hanem elősegíteni az „áramlásukat”. Útra bocsátani őket, hogy minél több olvasóhoz eljussanak.

Kétségkívül szép elgondolás, így, nyárelőn ráadásul különösen aktuális, hiszen ma veszi kezdetét a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseménye, az Ünnepi Könyvhét, amelyet a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén 94. alkalommal rendez meg Budapesten, és több más helyszínen országszerte. A négynapos rendezvényen csak a magyar fővárosban 160 kiállító 146 standdal várja az érdeklődőket. A könyvhétnek ráadásul lesz zentai programrésze is, így azok sem maradnak könyv nélkül, akik nem tudnak elutazni a magyarországi programhelyszínek valamelyikére. Megéri tehát átrendezgetni a könyvespolcunkat, továbbajándékozni egy-két kötetet, hogy legyen hely újabb kiadványoknak. Aki pedig pillanatnyilag nem gyarapítaná a könyvállományát, kereshet valami jó kis olvasnivalót a meglévő kötetei között, hiszen minden könyv az (újra)olvasásban teljesedik ki és nyer értelmet. Éltessük hát a könyvet, céltalan felhalmozás helyett!