Az érképződésgátlók beiktatásával a klasszikus hármas rákellenes terápiába komoly sikereket ért el dr. Paku Sándor és dr. Döme Balázs kutatócsoportja az emlőrák, az áttétes vastagbélrák és a tüdőrák leggyakoribb formáinál.
Egy évszázad múlt el a nagy német rákkutató, Paul Erlich bejelentésétől:„Hamarosan az emberiség birtokolja a „magic pill”-t, a varázstablettát, amely gyógyírja lesz minden rákos daganatnak”. Ma már tudjuk, hogy jóslata nem vált be; a modern onkológia 100 éves intenzív munkássága alatt elérte azt a pontot, hogy korai felfedezés esetében a daganatok 95% százalékát orvosolni tudja egy összetett hármas terápiával. Ezt az eredményességet azonban elhomályosítja a mindennap észlelhető nagyszámú sikertelenség a későn felfedezett eseteknél. A három kiművelt és járható út, a sugárterápia és a sebészeti beavatkozás mellett harmadik pillérként a citosztatikumok, tehát a gyógyszeres terápia is, ma már a tumorellenes kezelés kihagyhatatlan gyakorlati alkotóelemei.
Az angiogenezis
A közelmúltban rövid hír jelent meg a szerb nyelvű sajtóban egy olyan újfajta daganatellenes terápia betöréséről a hivatalos orvostudományba, amely minden jel szerint a járható negyedik utat képviseli az ember régi, makacs ellensége, a rákos megbetegedések gyógykezelésében. A hír maga rövid, szakemberek számára is nehezen értelmezhető, ezért igyekszem a hozzáférhető szakirodalmat közérthető nyelven tolmácsolni olvasóinknak. Nem mellesleg és nem közömbös hangsúllyal mondom, a hírnek magyar vonzata is van, a „negyedik útnak” számító tumorellenes kezelés úttörői a budapesti Korányi Tumorbiológiai Osztály és a Semmelweis Egyetem tudományos munkatársai, dr. Paku Sándor és dr. Döme Balázs.
A negyedik út alapjait a tumorok angiogenezis- hajlama képezi. Az angiogenezis szó érképződést jelent, ez ideig keveset használt az orvostudományban, hiszen az emberi szervezetben új vérerek képződéséről csak a bőrsebek gyógyulásánál és a menstruációs folyamat alatt tudtunk a múlt század 70-es éveinek végéig. A 20. század 70-es éveiben azonban megállapítást nyert, hogy ha egy tumor eléri az 1-2 mm-es átmérőt, képtelen táplálékkal ellátni sejtjeit és salakanyagaitól sem tud megszabadulni. Évszázadok folyamán azonban a daganatok birtokába jutottak annak a képességnek, hogy serkentő anyagokat bocsássanak ki, amelyek a környező vérereket új, a tumor felé terjedő tápláló erek képzésére ösztönzik. Ezek az új vérerek behálózzák a daganatot, ellátják táplálékkal és oxigénnel, sőt a ráksejtek gyarapodási mohósága miatt a környező egészséges szövetek vérereit is magukbaolvasztják. Mi sem látszott természetesebbnek, mint ezen a ponton megtámadni a daganatot, gyógyszerekkel megakadályozni a tumor érképző hajlamát, megsemmisíteni környezete vérereinek küldött jeleit, és ezzel gyakorlatilag megfojtani, éhen pusztítani a kártevő sejtek burjánzását. Úgy tűnt, az érképződés akadályozása a keresett kulcs a rákos sejtek elpusztításának. A kutatók vizsgálataikat olyan vegyületekkel indították, amelyek ismerten gátolják a sejtosztódást, mivel az angiogenézis voltaképpen ezen az alapon működik.
Újabb nehézségek
Az elmúlt években néhány százat sikerült klinikailag kivizsgálni, ám a kutatókat korlátozza egyrészt a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges időtartam hossza, másrészt pedig az elővigyázati szabályok szigorú betartása. Ennek ellenére számos olyan vegyületről tudunk, amelyek már manapság és a közeljövőben hatásos gyógyszerek lehetnek. Példaként említem az Avastint, az Atalanibot és a Bortezomibot, ezek ma már a gyakorlatban is használatos érképződést gátló szereknek tekintendők, és úgymond alapkövei a tumoros betegségek elleni negyedik útnak. Komoly sikerek születtek ezeknek a gyógyszereknek a bevetésével – természetesen fenntartva a már említett klasszikus hármas kezelési formát is- a vastagbélrák áttétes formájánál, az emlőráknál és a nem kissejtes tüdőráknál is, ami 85%-át teszi ki ez utóbbi betegségnek. Ezeknek a sikereknek, valamint az új tumormarkerek felfedezésének köszönhetően a magyar kutatók Sanofi–Aventis Kutatási Díjban részesültek. Természetesen a fent jelzett gyógykezelési eredmények koránt sem véglegesek, a klinikai vizsgálatok megállás nélkül folynak, tehát várható, hogy a további sikerek bejelentése folyamatos lesz.
A magyar kutatók azonban munkájuk során számos újabb nehézségekbe ütköztek, és ez arra késztette őket, hogy átírják az tumorok érképződésének elméletét. Ha pl. a tumor gazdag érhálózatú területbe kerül, nem fejleszt új ereket, hanem képes bekebelezni a már meglévő érhálózatot és azt a maga javára felhasználni. Ilyenkor az érképződés elleni gyógyszerek használhatatlanok. Újabb akadály akkor merült fel, amikor kitudódott, hogy minden tumor más és más érképzőgátlóra reagál. Mivel több mint 200 rákfajtát és megannyi alfajt ismerünk, a kutatások átkerültek a robotok és számítógépek birodalmába. Ezek a műszerek – nem elírás! – százezres nagyságrendben jelölték meg az új, vizsgálatra érdemleges vegyületeket, amelyek klinikai feldolgozásra várnak. Ebből is következtethetünk arra, hogy milyen összetett, éjjel-nappal folyó munka vár a magyar kutatótáborra. Befejezésül úgy fogalmazhatnánk tömören, hogy a daganatos érhálózat fajlagos célpontjává vált az orvostudománynak a harmadik évezred kezdetén. Az új, negyedik út, mint látjuk, hosszúnak és kanyargósnak ígérkezik, de mindenképpen felfelé ível!
