A közelmúltban arról cikkeztem, ha egy olyan műtét vár ránk, amely nincs az orvosi kezelés sürgősségi listáján – történetesen egy sérv-, vagy akár egy epehólyagműtét –, legyünk igényesek. Igen, ez így lenne jó, csakhogy az igényesség megkívánja a választási lehetőségeken belüli elemi jártasságot. Ha ezzel nem élünk, a kiszolgáltatottság áldozataivá válhatunk, ami nem jelent minden esetben vereséget, de hátrányt mindenképpen a tájékozottabbakkal szemben. Ezt elkerülendő írom magam is az ismertetőimet, többi kollégámmal karöltve, igyekezvén beemelni a betegeket az egészségügy ismeretségi tárházának előcsarnokába, amivel – képletesen szólva –, ha lovat nem is kapnak maguk alá, egy olyan vezérlő fénysugarat mindenképpen, amellyel az eligazítást nyerhetnek orvostudomány kuszaságában.
Összehasonlításképpen vegyünk egy példát az életből. Az autómat akarom lecserélni korszerűbbre, jobbra, mivel a meglévő – teszem azt – 20 esztendős, és hibái mind sűrűbben kiütköznek; ergo többe kerül a javítás, mint amennyi élvezetet vagy segítséget tud nyújtani. Vajon mit teszek? Bemegyek az első autókereskedésbe, s akár egy kenyeret vagy egy kilónyi cukrot, megveszem pár perc leforgása alatt? Semmiképpen nem így járok el. Többnapos, vagy akár több hónapos utánajárás, kérdezősködés, ismertető füzetek, esetleg könyvek beszerzése és tanulmányozása után döntök. Nem számít a szakmai járatlanságom, lehetek pedagógus, földműves, szabó vagy ácsmester, az autókereskedésbe már igényes vevőként szeretnék betérni, párbeszédképesen, döntési helyzetbe hozva magam ismereteim alapján, számítva arra, hogy több hasonló modell akad a kínálatban. Szintén így járok el a tévé, komputer, de még egy vasaló kiválasztásakor is. Mondhatná valaki, sántít a hasonlatom, az említett tárgyakért pénzt adunk vagy csekket, míg a műtétet, kivizsgálást végző orvoshoz beutalóval jutunk, amelynek hátterében nem egy bank, hanem a betegsegélyező áll, amelynek a becsületes magyar neve ugyan Egészségügyi pénztár, de nevét ekképpen kimondva mindenkiből elnéző fintort vált ki. Pedig ez a pénztár milliókkal gazdálkodik, jóval nagyobb összegekkel, mint egy bank; pedig ennek a pénztárnak tulajdoníthatóan kórházainkba olyan értékű betegvizsgáló berendezések kerülnek, amelyek egymagukban vetekednek egy bank összes vagyonával. Őszintén szólva, a mindössze 300 euró személyenkénti éves ráfordítás ellenére meglepően tűrhető betegellátást kapunk. Népességünk sokkoló egészségügyi adatai sok esetben az orvosi ellátás hiányosságait, de életvitelünket és az egészségügyi kultúránk szintjét is tükrözik. Jelenleg megoldhatatlan, hogy minden beteg megkapja azt a legjobb kezelést, amit az orvostudomány aktuális fejlettségi foka elméletileg lehetővé tesz, s ez tizedannyi pénzbe kerüljön, mint Németországban vagy Hollandiában. A válság megoldását ebben a pillanatban abban látom, amire írásaimban állandóan rámutatok és ismétlek: reagáljunk, menjünk orvoshoz az első komoly jelre! S itt lép a képbe az igényesség az alapvető tudás megszerzése iránt. Az igényesség kielégítésére azonban szükség van az informatika minden ágára, mert az adott helyzetben ez az egyetlen út az életminőség megélésére. Az oktatáshoz és neveléshez nem kell gazdagnak lenni. Egy bizonyos szakmai és általános tudást már az elemi iskolában tanítani kell, de az egészséges életstílus elsajátítása és a betegség első komoly jeleinek felismerése kötelezettséget ró a közszolgálati médiumokra és a sajtóra egyaránt. Az a sajtótermék, az a tévé, rádió, amely kitér ennek felvállalása alól, önkényesen elhárítja a hozzájárulását olvasója/hallgatója életminőségének javításától. A korai elhalálozás és a maradandó egészségkárosodás legfőbb okai országunkban a balesetek, a mentális zavarok, a rák, valamint a keringési és légzőszervi megbetegedések. Mindezek ellen eredményesen felvehetjük a harcot a megelőzés és a felvilágosítás eszközeivel. A tömeginformáció egyik kihagyhatatlan feladata ma, hogy tudatosítsa az egyén felelősségét a saját, a családja és környezete egészségének megőrzésében. Az egészségtudatos magatartás és gondolkodás értékszerepének megszilárdításában a Gyógykalauz egyik fontos láncszemévé nőtte ki magát az elmúlt három évben. Ennek az igényes feladatnak a további ellátása érdekében szeretnék fenti szavaimmal támaszt és segítséget nyújtani.
| Legfájóbbaknak tekintem azokat a sajnálatos módon még mindig előforduló eseteket, amikor a rákos megbetegedések műtéti és sugárterápiás kezelését várólistára helyezik. Ez az önkényes viselkedésforma megengedhetetlen, erkölcstelen és elítélendő. Harcolni kell a betegnek, a környezetének, a médiának és minden jóérzésű embernek az ilyen becstelen, a mások egészségét – végeredményben az életét – semmibevevő magatartás ellen. |
