– Tudnunk kell, hogy immár harminc éve annak, hogy ez a fertőzés megjelent. És az elmúlt harminc év alatt teljesen megváltoztak a körülmények. De azt hiszem, ma sem könnyű elfogadni, hogy pozitív lett a HIV-teszt eredménye. Tíz évvel ezelőtt én sem voltam könnyű helyzetben, amikor megtudtam, hogy HIV-fertőzött vagyok. Be kell vallanom, és ez az én szégyenem, hogy akkor egészségügyi munkásként nem tudtam sokat a HIV-fertőzésről. Abban a pillanatban, amikor tudomást szereztem a státusomról, elkezdtem érdeklődni erről a betegségről. Akkor tudtam meg, hogy ha a terápiát időben elkezdi az ember, ezzel a fertőzéssel évekig lehet élni. Szerencsére én időben elkezdtem. De amire igazából kihatott a teszt eredménye, az a munkakörnyezetem volt. Az egészségügyi munkások körében nem leltem támogatásra. Természetesen a legközelebbi kollégáim mellettem álltak, de az egészségügyi rendszer teljesen hátat fordított. A műtőteremben dolgoztam, az eszközökkel foglalkoztam, így azt gondoltam, a kollégáimnak tudniuk kell a teszt eredményéről. Annak ellenére, hogy szinte semmi kapcsolatom nem volt a páciensekkel, amint megtudták a státusomat, áthelyeztek másik munkahelyre. Még 2003-ban az Egészségügyi Világszervezettől kaptam egy bizonylatot, hogy folytathatom a munkám, de ezt a bizonylatot nem fogadták el nálunk, így 2004-ben nyugdíjaztattak. Két évig magamba vonultan éltem, amikor csak a legközelebbiek, a családom volt mellettem, illetve az az ember támogatott, akivel 10 évig éltem együtt, meg azóta további 10 évet kitartott mellettem. Ő nem fertőződött meg.
A környezete kényszerítette az életmódváltásra, vagy ön számára vált fontossá a változások bevezetése?
– Ha azt elemezzük, hogy ki lehet a hibás, mindig ki kell emelni, hogy ehhez legalább két ember kell. Minden embernek felelnie kell a saját tetteiért. Ha én úgy döntöttem, hogy ágyba bújok egy olyan személlyel, akiről nem tudom, hogy hordoz-e magában valamilyen fertőzést, és nem alkalmazok semmilyen védelmet, az az én felelősségem. Vagyis a felelős keresése, azt hiszem, lényegtelen. A tájékozatlanság miatt az eredménnyel való szembesülés először is teljesen összezavart. Nem tudtam, mit kell tennem. Azt hittem, hogy egy-két évem maradt még hátra. Így is kezdtem el kezdetben gondolkodni is, de ahogy minél több információhoz jutottam és rendszeresen tartottam magam a felírt terápiához, azt kellett tapasztalnom, hogy ebben az állapotban megélhetem az idős kort is. Maga a terápia követel meg életmódváltást, hiszen a gyógyszereket mindennap be kell szedni, életem végéig. Ugyanakkor az orvosok tanácsára az élet más területén is változásokat kellett bevezetnem.
A tágabb környezete, a barátai, illetve a közösség hogyan viszonyult önhöz?
– Nemrégiben részt vettem egy műsor forgatásában, amikor egy olyan ismerőst kellett találnom, aki nincs semmilyen kapcsolatban a HIV-jelenséggel, vagyis nem fertőzött és nem is vállalt aktív szerepet az egyesületünkben. Nekem nincs ilyen ismerősöm. Olyan emberek vannak körülöttem, akik vagy részt vesznek az egyesület munkájában, vagy már nagyon régi barátok. Ám nagyon sok ismerős, akikkel korábban összejártunk vagy barátkoztunk, eltűnt az életemből.
Az elmúlt években nagyon sokat dolgozunk az egészségügyi munkások tájékoztatásán és a HIV-fertőzöttek megbélyegzésének és megkülönböztetésének csökkentésén. Igyekeztünk felkészíteni az orvosokat arra, hogy elfogadjanak minket és hogy tudják, el fogunk menni a rendelőjükbe is, és egy HIV-fertőzöttre ne úgy tekintsenek, mint egy földönkívülire.
Ennek ellenére még mindig érzékelhető a megkülönböztetés?
– Sajnos azt kell mondanom, hogy igen, igaz egyre kisebb mértékben, de előfordul, hogy a HIV-fertőzöttek más ellátásban részesülnek, elkülönítik őket a kórházban. Nemrég az egyik újvidéki klinikán az egyik HIV-fertőzött szennyesét elégették. Szerintem tízéves viszonylatban jelentősen javult a helyzet és merőben könnyebb megosztani az orvossal, hogy HIV-fertőzöttek vagyunk.
Ennyi év után és ilyen tapasztalatokkal ön szerint egy HIV-fertőzöttnek meg kell osztania a környezetével a státusát?
– A törvényes előírások szerint egy HIV-fertőzött nem köteles még az orvosával sem megosztani a státusát. A társadalom nem is alakított ki olyan környezetet, hogy bárki bátran vállalhatná, hogy HIV-fertőzött. Nekem ezzel nincs gondom, hiszen az első naptól kezdve nyíltan vállalom ezt az állapotot. Olyan emberekkel élek, akik nem fertőzöttek, és azt hiszem azzal, hogy nyíltan beszélek erről, közelebb hozom ezt a jelenséget. És amikor látják, hogy egy teljesen normális ember vagyok, és tájékozódnak arról, hogy mi módon terjed a fertőzés, akkor el tudnak fogadni. Éppen ezért gondolom, hogy a HIV-fertőzötteknek nyitni kellene a társadalom felé. Másrészről pedig, amikor látom, hogy mi minden történik, vannak emberek, akiket még a családjuk sem támogat, elgondolkodom azon, hogy vajon mindenkinek nyíltan vállalnia kell-e az állapotát.
Ön szerint mikor és kinek kell a tesztet elvégeznie?
– El kell fogadnunk, hogy a HIV-teszt elvégzése egészségünk megőrzését szolgálja. Kutatások szerint a fertőzések 80 százaléka a 25 évnél fiatalabbak körében jelenik meg. Ez elég lesújtó adat, ugyanis ezek a fiatalok az AIDS első tüneteit 45-50 éves korukban érzékelik majd. Éppen ezért elsősorban a fiatalok tájékoztatását kell szorgalmazni, a 25 évnél idősebbeknek pedig el kellene végezniük a HIV-tesztet. Én is 35 éves koromban tudtam meg, hogy fertőzött vagyok, ami nagy valószínűséggel sokkal korábban következett be. Ugyanakkor azt is ki kell emelnem, hogy az óvszer használatának elmulasztása ma már nagy luxus.
