Carabinieri-útzárlat az észak-olasz Zorlesconál (Fotó: AP via Beta) A pandémia, azaz a több kontinensre kiterjedő világjárvány kifejezés használata nem felel meg a tényeknek – közölte tegnapi genfi...
Egészségügy
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aggódik az olyan koronavírusos megbetegedések miatt, amelyeknél nem mutatható ki egyértelmű kapcsolat a járvánnyal, bár Kínán kívül viszonylag kicsi az ilyen esetek száma - írta szombaton a szervezet főigazgatója a Twitteren.
Mahlert és Gershwint játszott hegedűjén egy brit páciens, miközben az orvosok egy daganatot távolítottak el az agyából: a speciális eljárásra azért volt szükség, hogy a beavatkozás során biztosan ne sérüljenek a hegedüléshez szükséges agyi területek.
Tizennégy szerbiai állampolgár tartózkodott a Diamond Princess hajón, melyet karanténná alakították át a kimutatott koronavírus miatt – jelentette be Ivica Dačić szerbiai külügyminiszter.
Influenzajárványt jelentettek Belgrád város területén, valamint a piroti, a mačvai és a zlatibori körzetetekben, írja a belgrádi sajtó, hangsúlyozva, hogy az idény első áldozata egy 62 éves požarevaci beteg.
A nemzetközi járványellenes óvintézkedéseknek észszerű határokon belül kellene maradniuk az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásainak megfelelően, és nem lenne szabad beárnyékolniuk a különböző területeken zajló együttműködést – fogalmazott Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő tegnapi sajtótájékoztatóján.