2024. december 21., szombat

Teljes felújítás a klinikai központban

A tartományi kormány milliárdokat fektet az egészségügyi rendszer korszerűsítésébe

A cikkhez fotógaléria kapcsolódik, amely itt érhető el.

Igor Mirović tartományi kormányfő Zoran Gojković egészségügyi titkár kíséretében ma megtekintette a Vajdasági Klinikai Központ felújítási munkálatait. A tartományi kormány 287 millió dinárral támogatja a jelenlegi felújításokat.

Megkezdték a klinikai központ legrégibb épületének felújítását (Fotó: Dávid Csilla)

Megkezdték a klinikai központ legrégibb épületének felújítását (Fotó: Dávid Csilla)

Száztíz éve annak, hogy megalapították az első regionális kórházat Újvidéken. A monarchia idején megépített objektumot a mai napig használják: az idegsebészet, az érsebészet, illetve az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály helyezkedik el az évszázados épületegyüttesben, melynek tatarozását 217 millió dinárral támogatja a tartományi kormány.

– A rekonstrukciót megkezdték, és a tervek szerint fél év múlva be is fejezik a felújítást – mondta Igor Mirović.

A tartományi kormány illetékesei ellátogattak a fertőző osztály már felújított épületébe is, amelynek rekonstrukcióját 70 millió dinárral támogatta az aktuális vezetés. A következő hetekben fel is szerelik a jelenleg üresen álló termeket.

– Az eszközbeszerzést a felújítással párhuzamosan igyekszünk elvégezni, így a jelenleg rekonstrukció alatt álló régi épület is korszerű, új gépeket kap tavaszra – ígérte Igor Mirović, aki kiemelte, hogy az elmúlt időszakban a Vajdasági Klinikai Központ több mint másfél milliárd dinár értékű felszereléssel gazdagodhatott.

Zoran Gojković tartományi egészségügyi titkár kiemelte, hogy az elmúlt három és fél évben négy klinika felújítását fejezték be a vajdasági központban, és folyamatban van további hét épület rekonstrukciója is. A következő hetekben megkezdik a belgyógyászat felújítását, tavaszra viszont elkezdik az urológia, a szájsebészet és a plasztikai sebészet tatarozását. A tervek szerint 2021 végére a központ összes épületét felújítják.

Az év végéig aláírják a Vajdasági Klinikai Központ B és C blokkjának építési szerződését is, amelynek munkálatait szintén tavasszal kezdik meg a kivitelezők. A tartományi kormányfő emlékeztetett arra is, hogy folyamatban van az újvidéki szülészeti klinika felújítása is, de tárgyalások folynak a Poliklinika rekonstrukciójáról is.

Igor Mirović és Zoran Gojković megtekintették a munkálatokat (Fotó: Dávid Csilla)

Igor Mirović és Zoran Gojković megtekintették a munkálatokat (Fotó: Dávid Csilla)

Vajdaság legnagyobb egészségügyi intézményében tavaly 600 ezer beteg kivizsgálását végezték el, a központ kórházaiban több mint 6000 beteg ellátásáról gondoskodtak, a szülészeten pedig több mint 6000 gyerek született. Edita Stokić, a Vajdasági Klinikai Központ megbízott igazgatója hangsúlyozta, hogy az intézmény mindent megtesz annak érdekében, hogy a betegek korszerű ellátásban részesüljenek.

– A munkálatok ideje alatt a betegek ellátásának rendje nem változik. Mindhárom klinikát áthelyezték, a betegek többségét a Vajdasági Sürgősségi Központ új épületében látják el. A műtétek menetrendje sem változott, így a kórházak és az érintett osztályok továbbra is teljes kapacitással dolgoznak – mondta a központ igazgatója.

A Vajdasági Klinikai Központnak jelenleg 3300 munkása van, Vajdaság egészségügyi intézményeiben pedig 26 ezer alkalmazott gondoskodik a betegek ellátásáról. Igor Mirović megerősítette azt a bejelentést, mely szerint december 1-jétől az egészségügyi dolgozók bérét is megemelik. A közalkalmazottak közül az ápolók kapják majd a legnagyobb emelést: ők mintegy 15 százalékkal nagyobb havi jövedelemre számíthatnak.

A jelenlegi vezetés célja, hogy szakembereink itthon maradjanak, kellő feltételek mellett tudjanak dolgozni és gondoskodni az egészségügyi rendszer felhasználóiról, a betegek pedig a XXI. századnak megfelelő ellátásban részesüljenek.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás