Évente átlag 13,7 milliárd dinárt költöttek el egészségügyi fogyóeszközökre az egészségügyi intézmények 2016 és 2018 között, és ebből a pénzből 6,3 milliárd dinár laboratóriumi anyagokra ment el.
Az egészségügy pénz költését az Állami Számvevőszék (DRI) vizsgálta, munkájának eredményeit nemrég ismertették is a nyilvánossággal. Duško Pejović számvevőszéki elnök szerint a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap olyan költségeket térített meg, amelyeknek az indokoltságáról és hiteles igazolásáról nem győződött meg.
– Ha az általunk vizsgált egészségügyi intézmények 2016 és 2018 között meghatározott reagensekre piacot kutattak volna, és utánajártak volna annak, hogy más intézmények milyen beszerzési árakat kaptak a közbeszerzési eljárásuk során, csak az adott reagensek beszerzésén 31,5 millió dinárt tudtak volna megspórolni – állítja Paušić.
A közbeszerzések vizsgálatával foglalkozó Óbecsei Ifjúsági Szervezet véleménye szerint akkor lehetne jelentős megtakarításokat elérni ezen a területen, ha a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap országos szintű, központi közbeszerzési pályázaton keresne beszállítót az egészségügyi anyagokra.