2024. október 5., szombat

Az állam létrehozza a központi számlajegyzéket

Azok a szerbiai gazdálkodók, akik számlájukat nem jelentik be a Kincstári Igazgatóságnál, nem fogják tudni megfizettetni az árut, ezenfelül 10 000-től kétmillió dinárig terjedő büntetést is fizethetnek. Így rendelkezik a kereskedelmi ügyletekben való fizetési határidőkről szóló törvény, melyet tavaly decemberben módosított a parlament, és amelynek legnagyobb újdonsága a központi számlajegyzék létrehozása – írja a Politika.

A kiállított számlák bejelentésére vonatkozó előírás mindazokra vonatkozik, akik valamilyen módon üzleti kapcsolatban állnak az állammal. Az országos regiszteren keresztül minden számla státusa nyomon követhető. A gazdálkodók bejegyzését a Kincstári Igazgatóságnál végzik el. Az állami intézmények a napokban értesítették szállítóikat a kifizetések új szabályairól.

A törvény szerint az új, elektronikus adatbázisnak március 1-jétől kellene működnie, sajtóértesülések szerint azonban a határidőt egy hónappal elhalasztják, mert még nem biztosították a műszaki feltételeket.

A jogszabály 5.000–150 000 dináros pénzbírságot irányoz elő a közszférában dolgozó felelős személyek számára, ha olyan számlát fizetnek ki, amit nem regisztráltak.

A fizetési határidőkről szóló törvény úgy rendelkezik, hogy az államnak 40 napon belül eleget kell tennie minden pénzügyi kötelezettségének. A cégek 60 napon belül kötelesek elvégezni az átutalásokat.