2024. október 4., péntek

Kilencvenegy fantomcég

Nőtt a zugtevékenységet folytató vállalkozások száma

Az idei év első felében összesen 91 illegálisan működő, nem bejelentett vállalkozásra bukkant a felügyelőség – erősítette meg tegnap Dragana Marković, a Szerbiai Adóhivatal elnöke. Ez a szám elgondolkodtató, hiszen 54 százalékkal több a tavaly felfedettnél.

Az igazgató elmondása szerint az első félévben 44 bűnvádi feljelentést tettek olyan vállalatok vezetői ellen, akik a törvényes gazdasági körökben tevékenykedő cégeknek bábáskodtak gazdasági bűncselekmények elkövetésében, és ezáltal 847 millió dinár adót titkoltak el. Emiatt az adóhivatal egy különleges felügyelői csoportot hozott létre, amely a többi állami szervekkel együttesen lép fel az adócsalásokkal szemben. Az adóhivatal ebből a célból 100 személyt állított munkába, akik a terepi ellenőrzéseket végzik. A hatásosabb munka érdekében ezentúl újabb alkalmazottak, közgazdászok, jogászok és IT szakemberek foglalkoztatására is szükség lenne – részletezte Dragana Marković.

A néhány évvel ezelőtti adatok alapján Szerbiában 1411 lakosra jut egy adóellenőr, Horvátországban 876, Szlovéniában pedig 823 lakosra jut egy adóhivatali foglalkoztatott.