2024. október 4., péntek

A horgászbottól a szarvasbőgésig

Tartalmas programok és jelentős kedvezmények várják a látogatókat a LORIST kiállításon Újvidéken

Magasleseken vívó szarvasok és trófeák sokasága fogadja a látogatókat az Újvidéki Vásáron, ahol 55. alkalommal tartották meg a LORIST nemzetközi vadászati és halászati kiállítást, mellyel egy időben az Ökológiai Kiállítás is zajlik. A rendezvény 800 négyzetméteres főterét a Vajdaság Erdői Közvállalat, a Vajdasági Vadászszövetség és a Fruška gora Nemzeti Park rendezte be és töltötte meg tartalommal. Az előadásokon és a panelbeszélgetéseken elsősorban a vadászat és a halászat gazdasági jellegét helyezték előtérbe, de a gyerekeknek is tartottak bemutatókat az ország vadállományának gazdagságáról – sorolta a programokat a Magyar Szó felkeresésére Kókai Roland, a Vajdaság Erdői Közvállalat igazgatója. 

Kérdésünkre az igazgató kiemelte: az Újvidéki Vásár Master csarnokában 800 négyzetméternyi területet foglal el az a kiállítótér, amelyen elsősorban azt a gyűjtemény tekinthetik meg a látogatók, amelyet Szerbia 2021-ben mutatott be először Budapesten, a Vadászati és Természeti Világkiállításon. A Vajdaság Erdői Közvállalat és a Vajdasági Vadászszövetség közös gyűjteményéből 650 trófeát állítottak ki, de további 100 olyan szarvastrófeát is felsorakoztattak a közvállalat és a nemzeti park szakemberei, amelyeket az idén lőttek a vadászok. A vadállomány gazdagságát a kitömött állatokkal is szemléltetik, amelyeket főként a Vajdasági Vadászszövetség múzeumából kölcsönöztek, de számos magángyűjteményből is került preparátum a kiállítás főterére. 

A Capriolo vállalat 20 százalékos kedvezményt biztosít a kiállítás idején – tudtuk meg Fazekas Tibortól (Fotó: Tóth D. Lívia)

A Capriolo vállalat 20 százalékos kedvezményt biztosít a kiállítás idején – tudtuk meg Fazekas Tibortól (Fotó: Tóth D. Lívia)

Ennek központi részét egy óriás kivetítővel felszerelt színpad foglalja el: a „Szarvasok terén” a filmvetítések, az előadások, a beszélgetések és a fegyverbemutatók mellett oktatási jellegű programokat is szerveznek a Fruška gora Nemzeti Park szakemberei. A Vajdasági Vadászszövetség viszont szombaton szlovén vendégeket fogad: a szarvasbőgést utánzók bemutatóját követően versenyt is szerveznek. A Vajdaság Erdői Közvállalat vadőrei viszont a szarvasbőgés utánzás gyakorlati alkalmazásáról tartanak majd előadást a kiállítás központi terén – tért ki az érdekes programra Kókai Roland. Hozzátette: a Négy szarvas vadászétteremben a Vajdaság Erdői Közvállalat 150 ülőhelyet biztosított azoknak a látogatóknak, akik vadhúsból készült különlegességeket szeretnének megízlelni. 

A Master csarnokban elhelyezett főtér körül kaptak helyet a tartományi képviseletek, szervezetek és az Ökológiai Kiállítás bemutatói is. A vadászati és halászati eszközöket, gépeket és felszereléseket bemutató cégek és vállalkozók az 1-es csarnokban állítottak ki: itt rendezkedett be a topolyai székhelyű Capriolo is, amelynek kínálatáról Fazekas Tiborral beszélgettünk.

– Jelenleg kicsit nehézkes a beszerezés, de a kínálatunkkal továbbra is igyekszünk kielégíteni az igényeket. Elsősorban a közepes árkategóriájú halászati és vadászati felszerelés iránt érdeklődnek a látogatók. Az idén jelentős kedvezményeink vannak: a korábbi években általában 10 százalékos vásári kedvezményt biztosítottunk, most viszont nagyon sok terméknek 20 százalékkal engedtük le az árát a kiállítás idejére – mondta a topolyai cég képviselője, aki szerint az első és a második napon kevesebben látogatták a kiállítást, mint a korábbi években.

A Brindza Borászat tulajdonosa szerint a vadászok és a halászok szeretnek borozni (Fotó: Tóth D. Lívia)

A Brindza Borászat tulajdonosa szerint a vadászok és a halászok szeretnek borozni (Fotó: Tóth D. Lívia)

A Capriolo kiállítótere mögött rábukkantunk a testvércég hangulatos kis standjára is. A Brindza Borászat érdekes színfoltja a kiállításnak: a tulajdonosa, Brindza Ferenc szerint a természetkedvelő vadászok és halászok szeretnek borozni.

– Úgy gondoljuk, hogy a vadászat, a halászat és a borászat éppoly jól kiegészítik egymást, mint a testvércégeink. A borászatunkban egyébként 2008-ban ültettük el az első tőkét, az első palackos bor pedig 2011-ben készült el. A telecskai dombvidékre jellemző fajtákat képviseljük: a fehér fajtákból kiemelném a rajnai rizlinget, chardonnay-t, sauvignon blancot, pinot blancot és a traminit. Európai fajtákat választottunk a vörösekből is: a merlot, paganini, savignon és a pinot noir szerepel a kínálatunkban. De a palettát mindig bővítjük. A borainkat itt kipróbálják a vadászok és a halászok, utána pedig már felismerik az éttermekben, vendéglőkben, és keresik a termékeinket. Ezért hasznos számunkra a kiállítási lehetőség – szögezte le mosolyogva a Brindza Borászat tulajdonosa.

A kiállítók kínálatát október 6-áig ismerhetik meg a látogatók. Vasárnap 10-től 17 óráig tartják nyitva a kapukat az Újvidéki Vásáron, de ma még 10-től 19 óráig ellátogathatunk a kiállításra, ahol a vadászok a vadászpaprikás főzésében mérettetnek meg egymással a nap folyamán, késő délután viszont a média képviselői vesznek részt a halászléfőző versenyen. Ahogyan arról korábban is beszámoltunk: a belépőjegyek 450 dinárba kerülnek, csoportos látogatás esetén fejenként 400 dinárért válthatók, a hét évnél fiatalabbak viszont ingyenesen látogathatják meg a kiállítást. 
 

Nyitókép: A kiállítás főterén a Vajdaság Erdői Közvállalat, a Vajdasági Vadászszövetség és a Fruška gora Nemzeti Park mutatkozott be programjaival (Fotó: Tóth D. Lívia)