2024. október 4., péntek

Az év végéig 53 millió jármű lesz Szerbia utain

Szerbia útjain mintegy 20 millióval több jármű közlekedik, mint két évvel ezelőtt – jelentette ki Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedési és infrastrukturális ügyekkel megbízott miniszter az SZRTV-nek adott nyilatkozatában. Kiemelte, hogy az év végéig összesen 53 millió járműre kell számítani, s ennek minden polgár hasznát látja majd. Hozzátette, hogy mindez nem válhatott volna lehetővé az úthálózat fejlesztése nélkül. Zorana Mihajlović jelentős sikerként számolt be arról, hogy országunk évente több tíz kilométernyi autópályát épít. Elmondta, hogy Szerbia a leggyorsabb tranzitútvonal, amelyet mindenki használ. Elégedettségét fejezte ki, hogy az állam sokat tett annak érdekében, hogy a tízes közlekedési folyosó munkálatai megfelelő ütemben haladjanak, és büszke arra, hogy sikerült más utakról visszaterelni a forgalmat a tízes közlekedési folyosóra. Kiemelte, hogy mindez a szóban forgó közúti folyosón közlekedő járművek számából is tükröződik. A miniszter asszony hozzátette, hogy további fejlesztéseket irányoznak elő az autópályákon, és pihenőhelyek kialakítására is sor kerül majd, annak érdekében, hogy még többen válasszák utazásaik során Szerbiát.

Az úthasználati díjról még nem született döntés – mondta Zorana Mihajlović. Leszögezte, hogy a díj megállapítása a pénzügyminisztérium és a kormány dolga. Rámutatott arra is, hogy a forgalmi fennakadások Európa-szerte igen gyakoriak, nem csupán Szerbiában. Ezért a gépkocsivezetők figyelmébe ajánlotta az elektronikus megfizettetőrendszerek használatának előnyeit.