A tapasztalatok szerint úgyszólván zuhanásszerűen csökken azoknak a gépjármű-tulajdonosoknak a száma, akik folyamatosan figyelemmel kísérik az üzemanyag árának alakulását. Ebből eredően kevesebb sopánkodást, illetve méltatlankodást lehet hallani. Az ok meglehetősen egyszerű: csak igen kevesen engedhetik meg maguknak azt a fényűzést, hogy minden alkalommal teletankolják a tartályt. A benzinkutasok szerint egyre szaporodik azoknak a száma, akik ezer, esetleg kétezer dinárért kérnek benzint vagy gázolajat. Ők azok, akik némi öngúnnyal közlik, hogy számukra teljesen közömbös az üzemanyag ára, hiszen minden alkalommal ugyanannyi dinárért tankolnak.
Pedig a kapitalista logika szerint ha a nyersolaj ára a világpiacon csökken, akkor bizonyos idő múlva a végső felhasználónak is kevesebbet kellene érte fizetnie, és fordítva.
Szerbia ebből a szempontból is kivételt képez. Az utóbbi napokban ugyanis egyre kevesebbe kerül egy hordó nafta. A kőolaj-kitermelő országok ugyanis minden bizonnyal pénzhiányban szenvednek, mert növelik a föld mélyéről történő szivattyúzást. Ez azonban nem gyűrűzött be a mi piacunkra, vagyis nálunk a benzin drágább, mint jó néhány környező országban. Tény azonban, hogy Görögországban, Albániában, Horvátországban, Montenegróban és Szlovéniában többet fizetnek az autósok a benzinért, de talán azt is szem előtt kellene tartani, hogy mind az öt országban (még Albániában is!) nagyobbak a fizetések, mint nálunk.
Annak okát, hogy a szerbiai töltőállomásokon miért nem igazodnak a világpiaci mozgásokhoz, mindenki a saját szája íze szerint magyarázza. A kutasok azt szajkózzák, hogy a kiskereskedelmi ár kialakításában csak egyik szereplő a nyersolaj ára. A feldolgozás folyamán ugyanis számos adalékra van szükség, amíg a végtermék a tartálykocsikba, majd pedig a töltőállomásokra kerül. Ezenkívül az alapárra „ rá kell pakolni” a jövedéki adót, a nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi haszonkulcsot, a szállítási költségeket és a forgalmi adót is. Ezek tények, tehát nem nagyon lehet rajtuk vitatkozni. Az azonban szúrja az ember szemét, hogy csupán a jövedéki adó és a forgalmi adó a kiskereskedelmi ár 52–55 százalékát teszi ki. Ez azt jelenti, hogy a 95 oktános ólommentes benzin esetében, aminek 152 dinárba kerül literje, az állam, anélkül, hogy a kisujját mozdítaná, 80,30 dinárt zsebel be.
A kőolaj-forgalmazókkal ellentétben a fogyasztóvédelmisek váltig állítják, hogy az emberek jóval kisebb mértékben éreznék meg az üzemanyag-drágulás hatását, ha az állam nem lenne ennyire telhetetlen. A kormány ugyanis bármikor egyetlen rendelettel, tehát mindenféle törvénymódosítás nélkül megtehetné, hogy csökkenti a jövedéki adót, s ezzel bizonyos mértékben csillapítaná a nyersolaj világpiaci ára okozta nagyobb „árkilengéseket”. Ezt azonban nem teszi, mert nincs az a pénz, ami nem férne el az államkasszában, illetve amit nem tudnának elkölteni.
Az ilyen magatartás meglehetősen ellentmond a hivatalos nyilatkozatoknak és fogadkozásoknak, miszerint a kormány és az államelnök is mindent megtesz annak érdekében, hogy az emberek jobban éljenek.
A kiskereskedelmi ár esetleges csökkentésének van egy másik vetülete is, és ez a konkurencia. Az aligha kétséges, hogy Szerbiában sokkal több a töltőállomás, mint amennyire reálisan szükség van, a töltőállomásoknak tehát – elvileg – versengeniük kellene a vevőkért. Ezt legjobban az árak mérséklésével érhetnék el, de bizonyos mértékben meg van kötve a kezük, mert a legnagyobb részük az orosz kézben levő NIS-től szerzi be az üzemanyagot. A Nagy Testvér helyi képviselőit pedig nem igazán érdekli, hogy egyre kevesebben tudják megfizetni a benzint és a gázolajat. Ő minél nagyobb hasznot akar megvalósítani – bármi áron.
S végül, de nem utolsósorban, a kis forgalmazók is telhetetlenek, mert szinte egymással versengenek, hogy ki tud nagyobb haszonkulcsot felszámolni. Ezen a téren olyannyira nagy az egyetértés közöttük, hogy akár kartellezéssel is meg lehetne vádolni őket.
S amíg röpködnek a sajtóban a különféle magyarázatok és magyarázkodások, a rájuk utalt polgár csupán azt tapasztalja, hogy a világpiactól függetlenül az árlibikóka nálunk igencsak egyoldalúan működik.
