A valódi kapitalista országokban az adócsalás vagy bármilyen pénzügyi machináció (pénzmosás, adóeltitkolás…) a súlyos bűncselekmények közé tartozik, és a bíróság ennek értelmében szabja ki a büntetést is. Persze emberileg aligha lehet egyetérteni azzal, hogy az elkövető „olcsóbban” megússza az emberölést, mint a több millió dolláros adócsalást. Minden bizonnyal ezzel (nem) magyarázható, hogy az Európai Unió régebbi tagállamaiban az adócsalás 0,2, a szovjet rezsimben „nevelkedett” kelet- és közép-európai államokban pedig ez az arány mindössze 0,05 százalékos. Az utóbbiakban ugyanis – annak idején – drákói törvények uralkodtak, tehát az emberek megtanultak félni.
Mint annyi más dologban, nálunk ebben is merőben más a helyzet. Szerbiában ugyanis, a felfedett eseteket illetően, az adókötelesek 1,5 százaléka szeretett volna kibújni a közterhek fizetése alól.
Érdekes szemügyre venni az adók és járulékok befizetésével késlekedő vállalkozók nagyságának összetételét. Az adóhivatal megállapítása szerint ugyanis leginkább „feledékenyek” azok a cégek, ahol mindössze egy alkalmazott, vagyis a tulajdonos látja el a feladatokat. Befizetési késésük ugyanis meghaladja az öt hónapot is, holott a hatályos előírások szerint ennek a kötelezettségének legkésőbb hatvan napon belül köteles lenne eleget tenni.
Hasonló a helyzet a középvállalkozások esetében is. Ők sem rohannak tizenöt naponként a bankba vagy a postára.
A nagyobb vállalatoknál valamennyivel kedvezőbb a helyzet, hiszen mivel lényegesen nagyobb összegekről van szó, az adóhivatal is árgus szemekkel figyeli őket.
Első pillanatra az ember azt hinné, hogy piti összegek forognak kockán. Hogy ez mennyire nem így van, bizonyítja az év első harmada, amikor is több mint négymilliárd dinár beérkező pénzt várt tőlük az államkassza, de egy megveszekedett fagarast se kapott.
Mivel a vállalkozókat adott esetben több mint ezerötszáz különféle adó, járulék és állami illeték sújtja, jelzésértékű lehet, hogy az elmaradások 77 százaléka a munkások nettó bére után fizetendő járulékokat és a forgalmi adó befizetését mellőzik az adókötelesek.
Egyébként ez a jelenség nem újdonság, hiszen tavaly több mint 11 milliárd dinárt próbáltak elsíbolni a vállalkozók, s ezért az ellenőrök 1600 esetben tettek javaslatot bűnvádi eljárás megindítására.
Természetesen felmerül a kérdés, hogy az érintettek miért nem tesznek eleget erre vonatkozó kötelezettségüknek? A magyarázatért mélyebben kellene „szántani” az ügyvitelükbe, s akkor kiderülne, hogy nem mindegyikük akar adócsaló lenni. Ők ugyanis eladják az árujukat, vagy elvégzik a szolgáltatást, a megrendelő azonban – jó balkáni módra – csak legyint, amikor a beszállító jogos járandóságát követeli. Magyarán: átveszi az árut és nem fizet. Mivel a beszállítók körében meglehetősen nagy a verseny, csak elenyésző számú engedheti meg magának azt a luxust, hogy előre fizettet. Nagyon kurrens termékről vagy szolgáltatásról van szó, ha a megrendelő hajlandó előlegben kifizetni a beszállítandó mennyiség vagy elvégzendő munka értékét. Különben törölheti szemét-száját.
A nagy(obb) cégek esetében sincs másképpen. Ők is forgótőke-gondokkal küszködnek, vagyis nem kapják meg a saját pénzüket, s ezért a rendelkezésükre álló keretből először a jelentősebb beszállítók jogos igényeit igyekeznek kielégíteni, majd következnek a bérek.
Újabban igen fontos körülménnyé lépett elő a fizetések rendszeres utalása, mert szinte pánikszerűen fogy a szakképzett munkaerő a szerbiai piacról, s egyre gyakrabban fennáll a veszély, hogy aki anyagilag is nem tiszteli a munkavállalóját, egyszerűen alkalmazott nélkül marad. Márpedig ha ez a helyzet huzamosabb ideig tart, bezárhatja a boltot.
Az egész zűrzavarnak van egy olyan hátulütője, amelyet csak a legmagasabb szinten lehet(ne) orvosolni, de a csúcspolitika erre – egyelőre – nem hajlandó. A munkaadók és a munkavállalók már évek óta követelik a bérekre nehezedő állami terhek csökkentését. Ezzel ugyanis több pénz maradna a vállalkozóknál, s növekedne annak esélye, hogy minden beérkező számlát idejében kifizetnek. A fizetőképességük azonban a jelenlegi körülmények között ezt nem teszi lehetővé, s ezért a számukra egyetlen járható út mellett döntöttek: A kifizetések szempontjából az államot az utolsó helyre sorolták.
Hogy ezzel ki jár a legrosszabbul, nem nehéz kitalálni.
