Tíz méter hosszan kidőlt egy támfal. És akkor mi van? – legyintenének a minden kicsinyességet kerülni szándékozók, hiszen nem első eset, hogy a mérnökök, tudatlanságból, vagy figyelmetlenségből, rosszul terveznek. Vagy a kivitelezők hanyagok, esetleg kispórolják a betonból a cementet. Ettől még nem dől össze a világ!
Ezúttal azonban „egy kicsit” többről, pontosabban néhány millió euróról van szó. Részben ezért kavart ekkora port az a néhány köbméter tönkrement beton, amelyet rosszul építettek be a 10-es közúti folyosó rézsűjébe. Most és itt azonban a balkáni vérmérsékletről van szó, vagyis arról, hogy minden bizonnyal a végtelenségig tartani fog az egymásra mutogatás, a felelősség alól való kibúvás keresése, s ha csak lehet, azoknak a pocskondiázása, akiknek közvetlenül közük volt/van az egész szerencsétlen ügyhöz.
Mint az (nem csak) nálunk lenni szokott, ezúttal sem hajlandó senki visszamenni a probléma gyökereiig. Vagyis odáig, hogy nyíltan beszéljen mindazokról, akik a tervezők, a kivitelezők és az ellenőrzést végzők felett állnak. Vagyis a Koridor 10 közvállalat és az útügyi és építési minisztériumig.
Ha csupán abból a tényből indulunk ki, hogy a kivitelezés során nem kevesebb mint harmincnyolcszor változtattak az eredeti terven, s erről a tervezőket még csak meg sem kérdezték, okkal merül fel a kérdés: most mégis miért akarják rajtuk elverni a port? Már az eset megtörténtekor ugyanis nagy garral bejelentették, hogy tizenhat mérnököt feljelentenek az építőmérnöki kamara becsületbíróságán, majd pedig intézkednek arról, hogy bevonják az illetők működési engedélyét, vagyis a szakmai tanúsítványát (a licencet). Ezzel lehetetlenné teszik az érintettek további ténykedését a szakmában, vagyis kettőbe törik a pályafutásukat. Azt azonban senki sem firtatja, hogy miért pont azt a spanyol céget bízták meg a kivitelezéssel, illetve miért nem szakították meg vele a szerződést, hiszen 2013-ban kétéves határidővel vállalta a munkálatok elvégzését, de még most is, öt év után, „a határidőn belül van”.
Eddig annyi derült ki, hogy a beruházó igencsak ráfázott volna egy ilyen kezdeményezéssel, mivel a spanyolok kiderítették, hogy a kivitelezési főtervben számos szakmai hiba van, illetve bizonyos földtani megállapítások nem azonosak a terepi viszonyokkal. Vagyis: a tervek rosszak.
Másrészt a munkálatokat az a Louis Berger & Co cég felügyeli, amelyet három évvel ezelőtt a Világbank kizárt az általa finanszírozott beruházásokból, mivel a franciák korábban Vietnamban belekeveredtek egy korrupciós botrányba. Ennek ellenére nekünk ők még jók! Becsületükre legyen mondva, ők annyiban igyekeztek tisztességesen ellátni a feladatukat, hogy összevetették az elvégzett munkát a kivitelezési főtervvel, s megállapították, hogy minden annak a szellemében történik. Vagyis – mint utólag kiderült – rosszul.
A támfal egy részének leomlása után az is kiderült, hogy a többit sem lehet a helyén hagyni, mert a majdani, szokásos nagy csinnadrattával átadandó autópályára fog omlani néhány száz (vagy ezer) köbméter föld és kő. Le kell tehát bontani. Ez azonban nem hárítja el a veszélyt, mert a támfal által visszatartott meredély megfelelő „kitámasztása” igen sokba fog kerülni. „Legegyszerűbb” tehát elhordani a hegyet. Ez a megoldás kísértetiesen hasonlít arra az útépítésre, amelynél a völgy felett viaduktot építettek, majd az utána következő dombba alagutat ástak, ahelyett, hogy a domb megfelelő szélességben való átvágásával a kapott földdel egyszerűen „betömték” volna a leendő út völgyben levő nyomvonalát. Ehhez azonban felsőbb utasításra lett volna szükség, akárcsak a szerbiai 10-es közúti folyosó fent tárgyalt részénél a megfelelő minőségű támfal megépítéséhez. A minisztérium legkényelmesebb bőrfoteljaiban azonban nem szakemberek, hanem „arra érdemes” pártkatonák ülnek, akiknek nem sok fogalmuk van a mélyépítésről.
S ennek a tudatlanságnak az árát velünk, adókötelesekkel fizettetik meg.
