Az utóbbi negyed században folyamatosan napirenden volt/van a munkanélküliség kérdése és az a tény, hogy a munkaviszonyban levőkhöz viszonyítva igen magas a nyugdíjasok száma Szerbiában. Ennek következményeként a köztársasági költségvetés kénytelen kiadósan támogatni a rokkantsági és nyugdíj-biztosítási alapot, hiszen nélküle gyakorlatilag régen összeomlott volna a nyugdíjrendszer. A korábbi években többször is volt rá példa, hogy a nyugdíjasok járandóságának több mint a fele a büdzséből eredt. A munkaviszony alapján befizetett járulékok összege ugyanis messze elmaradt a járandóságokra szükséges pénzmennyiségtől.
Az alap legutóbbi kimutatása szerint jelenleg 1,44 dolgozó jut egy nyugdíjasra. Ez a szám előreláthatólag még inkább a dolgozók javára fog billenni, mivel újév óta a korábbinál rosszabb feltételek közepette mehetnek nyugdíjba a dolgozók. Ennek a körülménynek mintegy ellentételezéseként a következő néhány évben javulni fog ugyan az arány, de azután, pontosabban 2021-től, igen komoly gondok fognak jelentkezni ezen a téren. Ebben esztendőben érik el ugyanis a nyugdíjkorhatárt az 1947 és 1957 között születettek. Az átlagember számára kevésbé ismert tény, a statisztikusok azonban pontosan számon tartják, hogy az említett évben Szerbiában egy baby boom volt tapasztalható, hiszen akkoriban még nem volt „divat” az egykézés. A születések száma ugyanis messze túllépte az elhalálozások számát. Ez a körülmény egyébként nem szerbiai kizárólagosság, hiszen szerte a világon tapasztalható volt.
Négy év múlva tehát okkal várható, hogy az átlagnál sokkal többen fognak nyugdíjba vonulni, viszont a munkaképes lakosság lélekszáma gazdasági szempontból erősen megközelíti a kritikus szintet. S ez nemcsak a népszaporulat csökkenése miatt lesz így, hanem a már jó ideje állandósulni látszó elvándorlás is „okolható”.
A szakemberek szerint tehát hamarosan Szerbiának is szembe kell néznie a munkaerőhiánnyal, különösen, ha beválik az államvezetés ígérete, miszerint folyamatosan nyílni fognak az új munkahelyek. Márpedig anélkül aligha számíthatunk gazdasági növekedésre és az életszínvonal javulására. A munkaviszonyban levők és a nyugdíjasok aránya csupán akkor nevezhető elfogadhatónak, ha legalább 2,5-3 dolgozó jut egy munkából kiöregedettre.
Nem nehéz kiszámítani, hogy a jelen körülmények között is erre volna szükség, vagyis az 1,7 millió nyugdíjas ellenében több mint 5 millió munkahelyre. Annyi természetesen nincs, de ha valami csoda folytán egyik napról a másikra megduplázódna a munkalehetőségek száma, nem volna kikkel betölteni a munkahelyeket, hiszen egy országban, amelyben 7,2 millió ember él, elméleti esély sincs arra, hogy a lakosság háromnegyede munkaképes legyen.
Amennyiben tehát elemzés tárgyává tennénk a fenti adatokat, kiderülne, hogy negyed század múlva Szerbia, akár számos más ország, igen nagy munkaerő-behozatalra szorulna, vagyis összeomolna a nemzetállamról több száz évig szőtt álom, s a szerb nemzet saját hazájában kisebbséggé válna.
