Látszólag hatalmas eredménynek számít, hogy Szerbia közvállalatai a tavalyi esztendőt több mint 21 milliárd dinár fennmaradt jövedelemmel, vagyis haszonnal zárták. Ez azért lényeges, mert ezek a cégek folyamatosan ki vannak téve a mindenkori hatalom kénye-kedvének, és legtöbb esetben a kormány vagy az önkormányzatok segítségére szorulnak. Szolgáltatásaikat ugyanis nem szabhatják meg önállóan, hiszen tevékenységük szorosan kapcsolódik a szociális békéhez. A villanyáram, a gáz, a vízszolgáltatás, a szennyvíz-elvezetés és a szemétkihordás ugyanis még mindig állami kézben van, s a tarifák meghatározása kísértetiesen hasonlít a kommunizmusban előszeretettel alkalmazott (és csúfosan megbukott) tervgazdálkodás elveihez.
A közvállalatok pozitív eredménye annál is inkább figyelemre méltó, mert tudjuk, hogy a mindenkori hatalmi pártok ezekben „dugják be” az ő pártkönyvecskéikkel rendelkezőket, tekintet nélkül az illető személyek képzettségére és szaktudására. Az ilyen „káderpolitika” pénzügyi következményeivel szinte naponta találkozhatunk az ellenzéki sajtó hasábjain. A rezsimhű média ugyanis rendszerint mélyen hallgat azokról a hatalmas veszteségekről, amelyek az országos jelentőségű közvállalatokban jelentkeznek, s nagyobbára a vállalatvezetés dilettantizmusára vezethetők vissza.
Egyébként a közvállalatok 21,15 milliárd dináros pozitív eredménye csaknem kétharmadával nagyobb a 2015-ben elértnél, arról nem is szólva, hogy egy évvel korábban ugyanezek a társaságok 44 milliárd dinár veszteséget jegyeztek.
A fenti adatokból azonban tévedés lenne messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a szerbiai közvállalatok a korábbi év(tized)ekben szinte folyamatosan veszteségesek voltak, s az évek alatt felhalmozódott negatív előjelű mérlegük immár meghaladja a 466 milliárd dinárt. Márpedig ez az összeg csaknem fele az ország egy teljes évi költségvetésének. És az adósságokat egyszer (mikor?!) illene törleszteni, mert csak így lehetne megőrizni a vállalatvezetőkre bízott tőke értékét.
A nyilvánosságra hozott adatokat nem kevés fenntartással kell fogadni, hiszen a két legnagyobb közvállalat, a villanygazdaság és a Srbijagas pénzügyi mutatói „kimaradtak” a publikált anyagból. Pedig igen hosszú idő óta az ő gazdálkodásuk határozza meg a szerbiai költségvetési pénzösszegek alakulását. Ismeretes ugyanis, hogy a büdzsé sokáig nyílt, újabban pedig rejtett formában kiadósan támogatja mindkét céget. Mivel a Nemzetközi Valutaalap –úgymond – megtiltotta a pénzösszegek közvetlen átömlesztését az államkasszából a közvállalatok folyószámlájára, a közelmúlti kormányelnök többszöri esküdözése ellenére is a minisztertanács nem is egy alkalommal kezességet vállalt a villanygazdaság által felvett, hatalmas összegű banki hitelek visszafizetésére. Ezeknek egy része még nem érkezett be, de a korábbiakból néhány komoly tétel már igen, és ezeket az adófizetők, nem pedig a hitelfelhasználó pénzéből törlesztik.
A következő években ennél is nagyobb kiadások várhatók, hiszen 2016-ban a közvállalatok a korábbinál is bátrabban kértek (és kaptak) hiteleket, s ez az évek óta halmozódó hitelterhelés ma már eléri a 962 milliárd dinár, ami a nemzeti jövedelemnek csaknem a harmada.
A fentiek ismeretében tudomásul kell vennünk, hogy a hivatalos adatok olykor meglehetősen csalókák, és hozzávetőleg sem fedik a teljes igazságot, mert nyilván az illetékeseknek nem érdekük mindent a köznép orrára kötni.
Ők, mármint a polgárok, elégedjenek meg a féligazságokkal.
