A tömegtájékoztatási eszközök, vagyis modernebb nevén, a média szinte hetek óta nem tud napirendre térni a Fiat Serbia, vagyis a kragujevaci gépkocsigyárban történtek felett. Kezdetben „csupán” az volt a téma, hogy a munkások beszüntették a termelést és néhány, elsősorban a járandóságaikkal kapcsolatos követelést terjesztettek a menedzsment elé. Pontosabban csak terjesztettek volna, de a vállalat vezetősége egyszerűen nem volt hajlandó még szóba sem állni velük. S ezen a téren két hét alatt sem változott semmi. Pedig nyilván a torinói gyárnak sem mindegy, hogy naponta elkészül-e négyszáz új autó, amelyet – esetleg – valahol el lehet adni, hiszen darabonként több mint 12 000 eurós kiskereskedelmi árról van szó.
Kezdetben senki sem értette, hogy a cég vezetői miért veszik ennyire félvállról a sztrájkot és a termelés teljes leállását. Később azonban, amikor már nemcsak az ellenzéki, hanem a rezsimez hű sajtó is szellőztetni kezdte mindazokat az adatokat, amelyekből kiderült, hogy a Fiatnak majdhogynem jobb, ha állnak a szerelőszalagok. Igaz, hogy az olasz kétharmad részben többségi tulajdonos, de az egyharmados részvénycsomaggal rendelkező szerb állam kísértetiesen hasonlít a huszonegyezés nevű kártyajátékban a dúsgazdag bankra: minden tétet tart. Ebben az esetben a gyárnak jóformán minden kiadása a szerbiai adófizető polgárok nyakába szakad(t).
Kiderült ugyanis, hogy a köztársasági költségvetésből már eddig is igen kiadósan támogatta a mindenkori kormány a šumadijai gyárat. Az új munkahelyek megteremtésének fejében minden egyes felvett munkás után tízezer eurót vágott zsebre. Ugyanakkor a gyárnak működése kezdete óta nem kell fizetnie a keresetek utáni adókat és járulékokat, valamint egy sor egyéb közterhet. Az elektromos energiát is igen kedvezményes áron kapja, s az általa külföldön felvett sok millió eurós hitel visszafizetéséért is a szerb állam vállalta a szavatosságot.
Egyes találgatások szerint a Fiat kragujevaci működése eddig legalább egymilliárd eurójába került a szerbiai adófizetőknek, és nyilvánvaló, hogy ezt a pénzt a köztársasági költségvetés soha az életben nem kapja vissza. Ez annál is logikusabb feltételezés, mert tavaly a kragujevaci üzemből több mint nyolcszáz munkást utcára tettek. Akkor senki sem tette szóvá az okokat, ma már azonban tudni lehet, hogy ennek az előzménye a Fiat 500L típusú autók iránti kereslet zuhanásszerű visszaesése volt. Az érdeklődés megcsappanása nem nevezhető meglepetésnek, hiszen az áráért sokkal jobb minőségű járművet kínál akár az Opel, vagy éppen a Ford.
A Fiat iránti elfogultak még most is azzal érvelnek, hogy a Punto a hazai piacon való megjelenésével óriási siker volt. Ez tény, de azt is tudni kell, hogy az akkori kormány szerződést kötött néhány bankkal, amelyek hétéves törlesztésre hitelt nyújtottak az új Puntóra áhítozóknak, mégpedig mindössze 4 százalékos kamattal. Aki nem került bele ebbe a kedvezményezett csoportba, akkoriban kénytelen volt 11 százalékos kamatot fizetni. Ezenkívül a már egy rekesz sört sem érő kivénhedt Fítyójáért, vagy Yugójáért újrahasznosításra való átadása után, ugyancsak az állam, nem hagyott jóvá ezer eurót. Ezt az üzleti „bumm”-ot (is) a nép pénze bánta.
A mostani, a sztrájk mögötti gondok is egy függönyre hasonlítanak: jó volna tudni, mi van mögötte. Egyesek szerint a Fiat azért viselkedik ilyen közömbösen a termelés leállását illetően, mert amúgy sincs kinek eladnia az autókat, másrészt a belgrádi kormány ennek ellenére is kiadósan támogatja. Természetesen az sem véletlen, hogy a miniszterelnök-asszony egy nem régi nyilatkozatában szinte könyörgött a munkásoknak, hogy vegyék fel a munkát. Ez a megalázkodás csak akkor érthető, ha tudjuk, hogy a Fiat Serbia hazai beszállítói igen könnyen tönkremehetnek, ha nem indul újra a termelés. Arról nem is szólva, hogy az ország kivitele szempontjából a kragujevaci gyár működése (vagy leállása) igen komoly következményekkel járhat, s ha igen gyorsan nem találnak rá megoldást, Vučićék eltekinthetnek a 3 százalékos gazdasági növekedéstől. Különösen akkor, ha – netán – megvalósul egyes hozzáértők jóslata, miszerint a torinói cég a jelenlegi helyzetet akár ürügyül is felhasználhatja a Szerbiából való kivonuláshoz.
Akárhogy is alakuljon a helyzet, már eddig is igen sok pénze elúszott a népnek, s borítékolni lehet, hogy ez még nem a vég.
