Szeptember végén választották meg Tóth Bátori Erzsébetet a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezet tartományi bizottságának elnökévé. Harmadik felkérésre vállalta el ezt a felelősségteljes feladatot. Akkoriban volt ez, amikor nap mint nap érkeztek a hírek az új munkatörvény szakszervezeti tiltakozást semmibe vevő, kierőszakolt módosításáról. Szerinte ez is megerősítette őt az elhatározásban, hogy elfogadja a szakszervezeti vezetői megbízatást.
– Első, második alkalommal visszautasítottam a felkérést, úgy gondoltam, nem biztos, hogy alkalmas vagyok egy ilyen tisztség betöltésére. Harmadik megkeresés után vállaltam el. Nem szeretném ámítani magam, féltem ettől a nagyon felelősségteljes feladattól. Tudtam, mi az, a tájékoztatás és a kultúra, ezenkívül azonban a jog alapos ismerete is szükséges e munka végzéséhez. Új mindaz, ami a közszféra működését illeti, én pedig nem a közszférában dolgozom. Az is visszatartó tényező volt, hogy én magyar vagyok – a kisebbségi lét pedig bennünket mindig másodlagos helyzetbe próbál taszítani –, ezért úgy gondoltam, ne én legyek az, aki kiáll, hogy a többieket összefogásra buzdítsa.
Az, hogy magyar nemzetiségű, a nyelvtudásból kifolyólag előnyt is jelenthet.
– Valószínű, hogy ez a központban is döntő érv volt, mert amikor én előhozakodtam az összes hiányosságommal, Branislav Čanak elnök ezt mondta: „De te tudsz magyarul, mi pedig nem.” A programom is kedvező fogadtatásra talált az elnökségben, mert egészen más hangot ütött meg, mint a korábbiak.
A Függetlenség szakszervezet jó viszonyt ápol a magyar szakszervezetekkel, az utóbbi időben két találkozót is szerveztek a munkavállalók magyarországi érdekvédelmi szervezeteivel.
– Igen, nemrég volt találkozónk a LIGA Szakszervezetekkel Gyulán. Az eszmecsere során az a vélemény erősödött meg bennünk, hogy Magyarország esetében az EU-csatlakozás sajnos nem hogy elősegítette a munkavállalók jogainak az érvényesítését, hanem inkább hátráltatta.
Magyarország sok tekintetben megelőz bennünket. Mit javasoltak a magyar szakszervezeti vezetők szerbiai kollégáiknak?
– A Munkástanácsok Országos Szövetségével szervezett újvidéki találkozón a magyar kollégák azt tanácsolták, hogy a természeti kincseket és a hozzájuk kapcsolódó ágazatokat, mint a vízművek vagy az áramszolgáltatók, ne hagyjuk, hogy magánosítsák. Ehhez mindenáron ragaszkodnotok kell, mert ha ettől megfosztanak benneteket – mondták –, akkor hontalanok lesztek a saját hazátokban, és kiszolgáltatottjai annak neoliberális gazdaságpolitikának, amely egyik vadászterületeként használja e térséget. Fájó szívvel kellett megtapasztalnunk, hogy a munkatörvény elfogadásával egyidejűleg megszavaztak egy privatizációs törvényt is, amely lehetővé teszi, hogy szinte mindent eladjanak. Már elkezdődött az a folyamat, amitől a magyar kollégák óvtak bennünket: a vizeink, a termőföldünk, az energiagazdaságunk mind-mind árucikknek számít. Magyarország most ezeket a közjavakat visszavásárolja, rengeteg pénzt fektet ebbe azzal a céllal, hogy polgárai számára stabil körülményeket szavatoljon, minálunk pedig eladásukra készülnek.
A Munkástanácsok Országos Szövetségével való találkozónak a tapasztalatcserén túl volt-e konkrét hozadéka?
– A Függetlenség szakszervezet egy regionális együttműködési fórum létrehozását javasolta, és ezt a magyar fél el is fogadta. Ehhez megpróbálunk partnereket találni a régióban. Törekvéseink arra irányulnak, hogy a régió gazdaságát fejlesszük, ugyanis az erősebb gazdaság kiegyensúlyozottabb bérezést eredményezhet, ez pedig elősegíti a lakosság helyben maradását. Az a cél, hogy az itt születettek helyben boldoguljanak, mert bármilyen jó a Nyugaton, az első generációig ott az ember mégis csak vendégmunkás. Itthon vagyunk mi igazából otthon.
Milyen többletet nyújthat az érdekérvényesítésben a regionális együttműködés?
– Ezáltal az európai fórumokon is hallatni tudjuk a hangunkat, és ez új fejezetet nyithat az érdekérvényesítésben. A balkáni országokban, ha valami gond van, akkor szaladunk a politikai vezetőkhöz, és arra várunk, hogy a politikusok majd megoldják a problémáinkat. Ezzel ámítjuk magunkat. Az európai út egészen más, Európában ágazatokba tömörülnek a szakszervezetek, és bejáródottak azok a módszerek, amelyek a vitás kérdések megtárgyalását, a munkáltatók és a munkavállalók közötti megegyezés létrejöttét szolgálják. A regionális együttműködés hozzájárulhat az ágazati tömörülés erősödéséhez is. Ebben a mi szakszervezetünk nagyon erős. Jó a szakszolgálatunk és másként dolgozunk, mint a többi szakszervezet. Mindannyian munkaviszonyban vagyunk, ezek nem fizetett pozíciók, amit teszünk, a közösségünk érdekében tesszük, azokért, akiket képviselünk. Én személy szerint a Magyar Szó szerkesztősége Függetlenség szakszervezetének az elnöke vagyok.
Megvan-e a kellő érdekérvényesítő erő a szerbiai szakszervezeti mozgalomban?
– Egy kicsit vissza kell menni az időben, hogy erre a kérdésre választ adhassak. Magyarországnak a rendszerváltás után volt egy viszonylag egyenes útja a demokrácia kiteljesedése és az Európai Unió felé vezető úton, voltak ugyan törések, de nem akkorák mint minálunk. Ugyanabban az időben mivel foglalkozott a mi közösségünk itt Szerbiában? Töltötték az ágyukat, tisztították a puskák csövét, háborúztak egymás ellen. Hosszú időt elpazaroltunk, hogy visszafelé haladjunk, eközben a határok lezárulása következtében ideológiailag olyannyira beskatulyázták az itteni polgárokat, hogy ennek eredményeképp az ország teljesen más fejlődési irányt vett. Ezt a mi generációnk lehet, hogy még nem fogja kiheverni, még bennünket is visszafelé húz ez a bezártság, és akik a tömegtájékoztatási eszközöknek vagy a rokoni kapcsolatoknak köszönhetően betekintést nyerhettek a magyar rendszer fejlődésébe, ebből példát meríthettek. A szakszervezetek tagságának java része nincstelenségben élt és él. Ezek az emberek ki voltak téve mindenféle viharnak, bérüket nem fizették ki, a jogállam nem működött, és ma is csak papíron működik, mert törvényeket hoznak, amelyeket később nem tartanak be. Gyakorlatilag ebben a helyzetben az állam arra törekszik, hogy minél kiszolgáltatottabb tömeget hozzon létre, mert azt könnyebben tudja irányítani. Sztrájkol ez a tömeg már huszonöt éve, kezdték a joghurtforradalom körüli időszakban, és azóta folyamatosak a tiltakozások, de amikor a miloševići rendszer megdőlését követően elaludt mindenki. Volt egy olyan időszak is, amikor a szociális párbeszédre hivatkozva a szakszervezetek is megpróbáltak együtt érezni az újonnan átalakult demokratikus kormánnyal, és időt adni neki, hogy magára találjon. Ebben nagyot kellett csalódniuk, és a hibájukra a szakszervezetek már tavaly tavasszal rádöbbentek. Az volt az érzésünk, amikor a munkatörvény módosítása miatt tiltakozni mentünk Belgrádba, hogy az emberek még mindig nem érzékelik azt, hogy a nyakuk köré hurkot csavarnak. De előbb-utóbb ráébrednek erre. A szakszervezeti szakemberek, az egyetemi tanárok, a szociológusok előrejelzései szerint a fordulópont szeptember-októberben lesz, amikor az első csökkentett fizetéseket kézbesítik, és az emberek a saját bőrükön fogják tapasztalni, hogy még ebből a kevésből is elvettek tőlük. Ez szociális feszültséghez fog vezetni.
Azzal számolnak, hogy ennek nyomán fölerősödik majd a tiltakozás?
– Erősödik a tiltakozás, ez már az oktatásban világosan körvonalazódik, hiszen a tanárok nemrég egyórás figyelmeztető tiltakozást tartottak, októbertől azonban általános sztrájkot jelentettek be. A rendőrök szakszervezete szintén sztrájkot hirdetett, ami a napokban ért véget, az ügyvédek tiltakozása pedig csak fokozza ezt a feszült helyzetet. Meg fogjuk tapasztalni azt, hogy a fokozódó tiltakozás miatt Szerbia lassan leáll. Ennek a folyamatnak a szakszervezetek csak irányítói lehetnek, és akkor még jól jár az ország. Félő azonban, hogy anarchiába fullad az elégedetlenségi hullám.
