Immár három éve, hogy a mostani összetételű Taggyűlési Jogokat Gyakorló Tesület (TJGYT) átvette a Magyar Szó Lapkiadó Kft. vezetését. Azóta érdembeli eredmények születtek: sikerült behozni a foglalkoztatottak bérelmaradását, kifizetni a külmunkatársak több hónapi tiszteletdíját, átütemezni a banki hiteleket, stabil gazdálkodási légkört teremteni, de ez még mind nem elegendő ahhoz, hogy a közeljövőben a munkavállalók bére is növekedhessen. Ehhez előbb komoly szerkezeti átalakításra van szükség – vallja Újhelyi Lukács, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. TJGYT-elnöke, akit az eddigi eredmények értékeléséről és a jövőbeli teendőkről kérdeztünk.
– Három évvel ezelőtt, amikor a Magyar Szó Lapkiadó Kft. élén megtörtént a vezetőségcsere, eléggé összetett anyagi helyzetet örököltünk. Különösen nagy gondot jelentettek az előző időszak egyes beruházásai – például a nyomdagépvásárlás –, melyeknek a hitelkonstrukciója tulajdonképpen rövid lejáratú hitelekkel volt lefedve, és ez nem szavatolta azt a lehetőséget, hogy a cég vezetősége a bankhiteleleket idejében és a megbeszélt feltételek mellett teljesíteni tudja.
A jelenlegi vezetőségnek az említetten túl a foglalkoztatottak bérelmeradásával, a külmunkatársak tiszteletdíjának több hónapos késésével kellett szembesülnie, de az adók és járandóságok törlesztése sem haladt a kellő ütemben. Mindezeket a pénzügyi nehézségeket úgy tudtuk megoldani, hogy megbeszéléseket kezdeményeztünk a hitelező bankkal. Ennek eredményeképp az alapeszköz-vásárlásra felvett rövid lejáratú kölcsönöket hosszú lejáratúra cseréltük fel, azért, hogy a Magyar Szó kft. levegőhöz jusson, és rendezni tudja ügyvitelét.
Az utóbbi időszakban tehát másfajta gazdálkodási irányelv tapasztalható?
– A terv az volt, hogy a terheket megosszuk és a cég valamennyi dolgozója jó házigazda módjára gondolkodjon és viszonyuljon a munkához. Ez a gyakorlatban az anyagi erőforrások optimális kihasználtságát jelentette, vagyis megszüntettük a fedezeten felüli osztogatást, azaz addig nyújtózkodtunk, ameddig a takarónk ért. Csupán néhány intézkedést említenék, amelyekkel sikeresen stabilizáltuk a vállalat pénzügyeit: csökkentettük a havi kamat nagyságát, és a külsős munkatársak és bedolgozók létszámát, ezenkívül létszámstoppot vezettünk be.
A mögöttünk levő három év gazdálkodásának lényegét tehát a takarékossági intézkedések képezték, és mint kiderült, odafigyeléssel nagyon sokat meg lehetett spórolni a termelési anyagok beszerzésén, a termelésbe beépülő anyagok mennyiségében, és nem utolsósorban a beszerzési árak felülvizsgálatában. Ezt a számadatok is igazolják: 2012 októberében a Magyar Szó Lapkiadó Kft. adóssága nettóban kifejezve 60 millió dinár volt, ezt az összeget 2015 március 31-éig 5 millió dinárra sikerült visszaszorítani. Mint említettem, a vállalatot terhelő rövid lejáratú hiteleket teljesen kiiktattuk, a másfél havi bérlemaradást bepótoltuk, teljesítettük 2014-gyel bezárólag az össz külmunkatárs iránti köletezettségünket. Oda jutottunk, hogy a papír és egyéb nyersanyag beszerzésekor komoly tárgyalópartner szerepébe kerültünk, és olyan határidőkre fizetünk, melyek a cégnek felelnek meg, és melyek olcsóbb termelést eredményeznek. Ezek tulajdonképpen azok a dolgok, amelyek meghozták a gazdasági konszolidáció eredményét, és ennek köszönhető, hogy a múlt évet mintegy 7,6 millió dinár nyereséggel zárta a vállalat. Kijelenthetem, hogy az elmúlt három évben a Magyar Szó Lapkiadó Kft. szerbiai viszonylatban stabil céggé nőtte ki magát.
Elképzelése szerint miként lehetne tovább racionalizálni a munkafolyamatot?
– A Magyar Szó Lapkiadó Kft. vezetőségét ugyancsak nagy probléma elé állítja a szerkesztőségnek és magának a nyomdának a széttagoltsága. Jelenleg a szerkesztőség négy helységben működik, a nyomdagépek pedig két helyszínen vannak üzembe helyezve. Ezeknek az összevonását gazdasági okokból nagyon fontos lenne az elkövetkező időszakban elvégezni, habár hozzá kell tennem, hogy a jelenlegi TJGYT mandátuma végéhez közeledik, ezért aligha lesz időnk a tervezett intézkedést véghezvinni.
A nyomdai tevékenységet mindenképp egy épületbe szeretnénk összevonni, a szerkesztőséget pedig gazdasági okokból két városban megszervezni. Ezekkel az intézkedésekkel hatékonyabbá és gazdaságosabbá válna a munka folyamata.
Már tavaly olyan ígéretek hangzottak el, hogy a Magyar Szó foglalkoztatottjainak bérét mintegy 10 százalékkal növelik, és hogy a házban kifizetett átlagbér eléri legalább a köztársasági átlagfizetést, amely márciusban 43 121 dinárt tett ki. Mikor következik be ez a pillanat?
- Adósók maradtunk még azzal az ígéretünkkel, hogy a Magyar Szó dolgozóinak átlagfizetése elérje a havi 40 000 dinárt, de ennek a célnak az elérése szorosan összefügg a vállalat szerkezeti átalakításának kérdésével. E kérdésnek a megválaszolásához egyrészt figyelembe kell vennünk azt, hogy milyen jövedelmekkel rendelkezik a vállalat. Nem titok, a Magyar Szó három fő forrásból tartja fenn tevékenységét: a napilap eladott példányszámából és a nyomdai szolgáltatásokból származó bevételekből, valamint a tartományi és az anyaországi támogatásokból. Sajnos a nehéz gazdasági helyzet miatt egyik forrás esetében sem látok lehetőséget a növelésre.
A nyomdarészlegnél is komoly változást várok: a karbantartás minőségváltozásának tekintetében és a műszaki előírások tiszteletben tartásában. Jelenleg a nyomdában van elegendő munka, csupán az emberi erőforrások jobb és hatékonyabb kihasználtságára lenne szükség. Mindent megteszünk, hogy a következő időszakban a nyomdarészleg nyereségessé váljon. Fizetésemelésre pedig, meglátásom szerint, csakis akkor kerülhet sor, ha a Magyar Szó Lapkiadó Kft. dolgozói tovább támogatják az érvényben levő létszámbefagyasztást, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjba vonuló kollégák helyébe nem veszünk fel újabbakat, az így keletkezett pluszmunkát pedig az alkalmazottak között szétosztjuk. Ezt az egyedüli lehetőséget, amely nem veszélyezteti a vállalat stabilitását, látom válaszként a béremelés kérdésére.
Jövőbeli célok?
– Véleményem szerint a Magyar Szónak olyan, gazdaságilag sikeres vállalattá kell válnia, amelyben a szerkesztőség és a nyomda együttesen megtermeli és lefedi a saját termelési költségeit. Ha ez megvalósulna, akkor a tartományi költségvetésből és az anyaországból érkező támogatásokat a vállalat fejlesztésére fordítani.
Ezenkívül fontosnak tartanám, ha szoros és nem csak gazdasági téren alapuló együttműködés alakulna ki a Magyar Szó és két-három hazai és magyarországi napilap között, azért, hogy a magyarországi olvasók pontosan tájékozódjanak az itteni történésekről, valamint, hogy a Magyar Szó újságcikkei bekerüljenek a szerbiai sajtó vérkeringésébe. Azért tartom ezt fontosnak, hogy a többségi nemzethez tartozó egyszerű emberek is tudomást szerezzenek arról, hogy a vajdasági magyar közösség miként gondolkodik, milyen gondokkal küzd, és hogyan látja egy-egy probléma megoldását. Úgy vélem, ezen a téren is akad bőven tennivaló.
