Tajvanra látogatott a múlt héten Nancy Pelosi, az amerikai törvényhozás alsóházának elnöke. A politikus a legmagasabb rangú tisztségviselő, aki az utóbbi 25 évben az Egyesült Államokból odautazott. Lett is ebből óriási vita Washington és Peking között, amely saját területeként (tartományaként) kezeli a de facto önálló államként működő Tajvant, amely 1949-ben vált le Kínáról, amikor az ottani polgárháború véget ért. Ha Peking beleegyezése nélkül a külföldi politikusok közül valaki odamerészkedik, arra, illetve származási országára kínai ellenintézkedések, megtorlások, szankciók várnak. Ezért a többség inkább nem vállalkozik ilyen útra.
A világelsőségért Kínával viaskodó USA azonban kivétel. Évtizedek óta Tajvan legfontosabb politikai és katonai támogatója, szövetségese. Peking pedig már évek óta a szigetcsoport legfontosabb kereskedelmi partnere. A tajvani export 42 százalékának a végállomása Kína és Hongkong volt tavaly, amikoris a kétoldalú áruforgalom értéke elérte a 273 milliárd dollárt. A tajvani importról szintén elmondható, hogy fő forrása Kína és Hongkong, 22 százalékos részesedéssel. Az Egyesült Államokba viszont a tajvani termékek és szolgáltatások alig 15 százaléka jutott 2021-ben, összesen 65,7 milliárd dollár értékben.
Peking azonnal válaszolt a Pelosi-vizitre: nagyszabású hadgyakorlatokkal és szankciókkal, amelyek a tajvani élelmiszerexport néhány területét és csekély részben importját érintik. Arra azért külön ügyelt, hogy a tajvani félvezetők (chipek) piacát ne nagyon bolygassa meg. (Valamicskét azért bekavart az üzletbe, hiszen megtiltotta a – chipgyártáshoz nélkülözhetetlen – homok exportját a szigetekre). Egész Kína, sőt a világ(gazdaság) nagy része ugyanis a tajvani félvezetőktől függ, merthogy a gyártásukban ez a 23,6 millió lakosú terület az éllovas. Ha csak akadozna is az ellátás (miként az 2020-ban, a globális koronavírus-járvány kihirdetése utáni időszakban megtörtént), súlyos ellátási zavarok keletkeznének szinte mindenütt a bolygón. (Emiatt ipari és technológiai vállalatok sokasága kényszerülne a termelés leállítására, vagy csökkentésére.) Ez viszont megengedhetetlen, hiszen félvezetők nélkül immár elképzelhetetlen szinte minden modern elektronikai termék és sok fontos készülék előállítása, illetve (folyamatos) működ(tet)ése, használata. A chipek létfontosságú alkatrészei a modern autóknak, mobiltelefonoknak, komputereknek, műholdaknak, űrhajóknak, játékkonzoloknak, megannyi fegyvernek, háztartási, sőt orvosi eszköznek, s számtalan egyéb „kütyünek”.
A félvezetőipar kulcsfontosságú a szigetcsoport (és a világ) gazdasága és biztonsága szempontjából. Felbecsülhetetlen kincs, amely a nemzetközi piacon és politikában kiemelt stratégiai jelentőséget biztosít Tajvan számára. Szigorú szankcionálása, netán megtámadása ezért nemcsak neki, hanem Kínának és az országok többségének is súlyos károkat okozna.
Tajvan tehát egy rendkívül fontos, sőt nélkülözhetetlen iparágat ural, amelynek legfontosabb szereplője, a – tavaly 57,11 milliárd dollár árbevételt elért – Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC). A cégből kerül ki a világon évente gyártott félvezetők bő ötven százaléka. A szigetcsoport kiemelkedő jelentőségét igazolja, hogy az ágazatban a második legnagyobb termelőkapacitással rendelkező Dél-Korea is csak a globális chippiac kevesebb mint húsz százalékát birtokolja. Technológiai erőfölényét az jelzi, hogy a legfejlettebb félvezetők csaknem 92 százaléka kerül ki a tajvani vállalatokból (köztük a TSMC-ből, a Powerchipből, az UMC-ből, a Vanguardból és a többiekből) a nemzetközi piacra.
Tajvan exportjának már majdnem 40 százalékát a chipek teszik ki, a szektor részesedése a bruttó hazai össztermékéből (GDP) pedig bő 15 százalék. A különleges áru zöme a Föld második legerősebb gazdaságát működtető Kínában köt ki. Ez aligha meglepő, hiszen az országok közül már régóta itt a legélénkebb a kereslet félvezetők iránt.
Persze kínai cégek is gyártanak chipeket, ám esetükben – a korlátozott kapacitások miatt – a mennyiség, sőt a minőség is jócskán elmarad a kívánatostól. Kína (és még sok másik ország) így továbbra is Tajvantól függ, vagyis az onnan származó félvezetők exportjától.
A szigetcsoport biztonsága ezért különösen fontos (mindenki számára). Ha ugyanis destabilizálódna a terület (és a térség), az példátlan gazdasági, elsősorban pedig technológiai katasztrófát okozna mindenütt.
A kényes helyzet, továbbá a koronavírus-válság okozta szállítási-ellátási nehézségek, a Tajvan körüli amerikai–kínai rivalizálás és a térségben kialakult politikai bizonytalanság, feszültség változtatásra kényszeríti a hatalmi központokat. Kína már jelezte, hogy az évtized közepéig 1400 milliárd dollárt szeretne befektetni otthon a csúcstechnológiai iparágakba, így a félvezetők gyártásába is.
Az Egyesült Államok és az EU pedig a Tajvantól független chipgyártás mielőbbi kialakításáról egyeztet. Az amerikai parlament a minap megszavazott egy törvényt is a félvezetőgyártási beruházások hazai ösztönzésére. A jogszabály értelmében 52 milliárd dollárral segítenék a szektorban fontos szerepet betöltő Intel (multinacionális) cég helyi termelőkapacitásainak fejlesztését, bővítését.
