2024. szeptember 9., hétfő
ELSŐ FIZETÉSEM PROGRAM

Két nap alatt háromezren jelentkeztek

A hónap végéig jelentkezhetnek a 30 éven aluli, munkanélküli, munkatapasztalattal nem rendelkező fiatalok az interneten az Első fizetésem kormányprogramra. Október 3-ától fogadják a bejelentkezést, ebben a fordulóban is nagy az érdeklődés, már az első két napon összesen majdnem 3000 személy jelezte, hogy élne az államilag támogatott, 9 hónapos munkahelyi tapasztalatszerzés lehetőségével.

Ilija Knežević, a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat igazgatóságának vezetője elmondta, az eddigi jelentkezők közül több mint 1500-an már be is jegyezték adataikat a honlapon, és 2000 munkaadónál mintegy 5000 munkakör betöltésére pályáztak. A legtöbben az ország legnagyobb városaiból, Belgrádból, Nišből és Újvidékről jelentkeztek, de sok a Novi Pazar-i, leskovaci és kruševaci érdeklődő is. A munkakörök kétharmadára középiskolai végzettségűek jelentkezését várják, a többi betöltéséhez egyetemi diploma szükséges. „Elsősorban adminisztrációs munkatársakat, kis- és nagykereskedelmi eladókat, kereskedelmi és szolgáltatási ügynököket (kommercialistákat), pincéreket, fodrászokat, hegesztőket, műszaki középiskolát végzett fiatalokat, könyvelőket, számvevőket, közgazdászokat, jogászokat, orvosokat, egészségügyi nővéreket keresnek nagy számban” – ismertette Knežević. Felhívta a figyelmet arra, hogy egyfajta gyakorlat, tapasztalatszerzés céljából várják a jelölteket, nem kell feltétlenül ragaszkodniuk a saját szakmájukhoz, más munkakörökben is kipróbálhatják magukat, több helyre is jelentkezhetnek, az a cél, hogy minél előbb munkát találjanak.

Ebben a ciklusban 10.313 munkaadó 26.905 fiatal jelentkezését várja, több mint 18.000, különféle munkakörbe. Az előző két ciklus tapasztalatai alapján a foglalkoztatási szolgálat legkevesebb 20.000 fiatal jelentkezésére számít, az érdeklődők keressék fel az országos munkaközvetítő hivatal honlapját (https://www.nsz.gov.rs/ vagy ezt a portált: https://mojaprvaplata.gov.rs