2024. szeptember 9., hétfő

Új év, új adók?

Januártól növekedhet a szabadúszók adóterhelése

Év végén lejár annak a határozatnak az érvényessége, amelynek értelmében az állam biztosította a szabadúszókat arról, hogy az adók és járulékok nem haladják meg az évi 10 százalékos terhelést. Így az átalányadózás rendszerébe tartozó szabadúszók az adóterhek növekedésével számolhatnak – írja a hazai sajtó.

Az inflációra való tekintettel a Helyi Gazdaságfejlesztésért Felelős Nemzeti Szövetség (NALED) és a Digitális Közösség tagjai kezdeményezték, hogy a jelenleg érvényben levő rendelkezést még néhány évvel hosszabítsa meg az állam – hozta nyilvánosságra a Szerbiai RTV vendégeként Dušan Vasiljević, a NALED szakembere. Kiemelte, hogy a szabadúszókra vonatkozó állami határozat pontosan megállapítja, hogy melyik tevékenység után hogyan kell elszámolni az adókat és járulékokat. Ennek törlésével egyes átalányadózók terhe legkevesebb kétszeresére, de egyes esetekben akár ötszörösére is növekedhet. Ez évente akár 60-70 ezer dináros további terhelést is jelenthet – figyelmeztetett  Vasiljević. Hozzátette: a jelenlegi helyzetben emiatt sokaknak be kellene zárniuk a céget, ami sem a  családoknak, sem az államnak nem tesz jót.

A NALED és a Digitális Közösség kezdeményezésének célja az is, hogy kiterjessze az átalányadózás rendszerét azokra a tevékenységekre, amelyeket túlnyomórészt az interneten keresztül zajlanak. A közös felmérésük rámutatott ugyanis arra, hogy a két legelterjedtebb tevékenység a virtuális ügyintéző és a nyelvtanítás. Ezeken a területeken 39 ezer Szerbiában élő lakos dolgozik aktívan – mondta a szakember.

– Csaknem 27 ezer nyelvtanár és 12 ezer virtuális ügyintéző esik kívül a rendszeren: ők nem adóznak, járulékokat sem fizetnek, de nem is élvezik a rendszer védelmét. Nincs nyugdíj- és egészségügyi biztosításuk, kölcsönökért se folyamodhatnak. Fontos, hogy számukra is elfogadható adóztatási rendszert dolgozzunk ki – mondta  Vasiljević.

Hozzátette: amennyiben elfogadható adózási rendszerünk lenne, amely a szabadúszók esetében például 25 ezer dinárt számolna el a 70 ezer dináros jövedelem után, akkor a jelenleg szürkegazdaságban tevékenykedők kétharmada már holnap bejelentkezne az átalányadóztatási rendszerbe. Ez évente további 600 millió dinár jövedelmet jelentene az állam számára is – mondta a NALED szakembere.