2024. szeptember 9., hétfő

Lehetőség fiataloknak

Október végéig lehet jelentkezni az Első fizetésem programra

Bő két hét áll még a 30 éven aluli, középiskolát vagy egyetemet végzett, munkatapasztalattal nem rendelkező fiatalok rendelkezésére ahhoz, hogy az interneten jelentkezzenek az Első fizetésem kormányprogramra. Október 31-éig azoknak a jelentkezését várják, akik szerepelnek az országos foglalkoztatási hivatal nyilvántartásában, vagyis munkanélküliek.

Az idén 10.313 munkaadó összesen 26.905 fiatalnak kínált fel gyakorlatszerzési lehetőséget, több mint 18 ezer munkakörben. Ana Stojanović, a Szerbiai Gazdasági Kamara duális oktatási és oktatáspolitikai szakszolgálatának munkatársa elmondta, hogy a vállalatok tavalyi élénk érdeklődésére való tekintettel szervezték meg az idén ismét a foglalkoztatás serkentését szolgáló programot, amely hozzájárulhat a káderhiánnyal küzdő cégek gondjainak megoldásához, ugyanakkor lehetővé teszi több ezer fiatalnak, hogy szakmai gyakorlatra tegyen szert, és mihamarabb megtalálja első munkahelyét.

A munkaadók leggyakrabban könyvelőket, számvevőket, adminisztrációs munkatársakat, programozókat, eladókat, különféle szakosítású mérnököket keresnek. A program keretében a gyakornokság 9 hónapig tart, ez alatt az idő alatt a középiskolát végzetteknek 25.000, az egyetemi oklevéllel rendelkezőknek pedig havi 30.000 dinárt fizetnek az állami költségvetésből, ehhez a munkáltató is hozzáadhat még maximum annyit, amennyi az állami támogatás összege. A Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat, a munkáltatók és a kiválasztott jelöltek várhatóan decemberben írják alá a szerződéseket.

Jelentkezni a www.mojaprvaplata.gov.rs portálon lehet, amelyen minden egyéb tudnivaló megtalálható.