2024. szeptember 9., hétfő

Nyissák meg az Északi Áramlat 2 gázvezetéket!

Egyre többen kérik Németországot, hogy a magas gázárak miatt indítsa be az Északi Áramlat 2 gázvezetéket. Így vélekedik Peter Untersperger, az egyik legjelentősebb sótermelő vállalat, a Salinen Austria AG igazgatója is.

– Az amerikaiaknak a szankciók egyáltalán nem ártanak, még profitálnak is belőle. Németország és Ausztria viszont lábon lövi magát – nyilatkozta Untersperger az APA hírügynökségnek.

Mint mondta, a vállalat még januárban, a háború kitörése előtt 20 százalékkal csökkentette termelését az energiarárak miatt. A helyzet most még súlyosabb.

Az Északi Áramlat 2 vezetékei, az Északi Áramlat 1 két vezetékszálával párhuzamosan, a Balti-tengerben futnak. Lefektetésüket tavaly fejezték be, és el is indították a rendszer üzembe helyezését célzó hivatalos németországi eljárást, amelyet a szövetségi kormány február 22-én felfüggesztett. Ez válasz volt arra, hogy Moszkva a nemzetközi jog előirásaival ellentétben elismerte a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár területek függetlenségét. Moszkva így csak az Északi Áramlat 1-en szállított földgázt, amelynek mennyiségét az Ukrajna ellen indított háborújának februári kezdete óta jelentősen visszafogta, majd augusztusban teljesen leállította a rendszert. Szeptember végén szivárgást észleltek mindkét vezetékrendszeren. A Gazprom gázipari vállalat kifejtette, hogy az Északi Áramlat 2 B jelű vezetékszálán technikai szempontból lehetséges a szállítás megindítása. A német kormány közleménye szerint Oroszország nem kívánt szállítani, amikor volt erre lehetősége az Északi Áramlat 1 vezetéken, így nem megbízható szállító, függetlenül attól, hogy melyik vezetérendszerről van szó. A szövetségi bűnügyi hivatal megállapításai szerint célzott szabotázs történt. A háború előtt Németország a földgázfelhasználásának bő 50 százalékát fedezte orosz importból. Júniusig 26 százalékra csökkent ez az arány, és Norvégia vette át a legnagyobb szállító szerepét 27 százalékos aránnyal. A kormány tervei szerint 2024-re 10 százalék alá csökkentik az orosz import arányát. Ezt szolgálja egy sor fejlesztés, fölépítenek többek között négy tengeri terminált, amelyek cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmasak. Az elsőt a télen tervezik üzembe állítani. Németország földgázellátása jelenleg stabil, bár a helyzet feszült, és nem zárható ki, hogy tovább romlik. Az Északi Áramlat 1 és Északi Áramlat 2 vezetéken történtek nem befolyásolják az ellátást, hiszen az Északi Áramlat 1-en a meghibásodás előtt szünetelt a szállítás, az Északi Áramlat 2-t pedig nem helyezték üzembe. A földgáztárolók töltöttségi szintje 92,53 százalék. A nagykereskedelmi árak erősen ingadoznak, de az utóbbi időben jelentősen csökkentek. A vállalatoknak és a háztartásoknak ugyanakkor így is nagyon magas árat kell fizetniük.