2024. szeptember 9., hétfő

Árammal fűteni! És ha áram sincs?

Pár nap alatt jelentősen megugrott a kereslet a villanykályhák és áramfejlesztők iránt

A napokban jelentősen többen vásároltak elektromos fűtőtesteket, gáztartályokat és áramfejlesztőket, mint korábban. A fűtési idény kezdetének halasztása ugyanis sokakat arra késztetett, hogy annak ellenére is bitosítsanak otthonaikban alternatív lehetőségeket, ha a fűtőtestek ára legkevesebb 10 százalékkal magasabb a tavalyinál – írja a Novosti.

A kereskedők szerint már szeptemberben megnőtt a kereslet a fűtőtestek iránt, szombat óta azonban hihetetlenüll sokan érdeklődnek: ekkor derült ki ugyanis, hogy az előző, országos szintű bejelentésekkel ellentétben több nagyváros is kihasználta azon törvényes jogát, hogy a kedvező időjárás miatt elhalasztja a fűtési idény kezdetét.

Ahogyan más technikai eszközök, így a villanykályhák is megdrágultak az idén – mondták a Novosti munkatársainak az egyik legnagyobb üzletlánc képviselői. A belgrádi kereskedők arról is tanúskodnak, hogy pár nap alatt jelentősen több fűtőtestet értékesítettek, mint az elmúlt időszakban.

Az üzletekben elmondták, hogy a legolcsóbb elektromos hősugárzókért 1700 dinárt kérnek el, de az áruk, fajtától függően eléri akár a 15.000 dinárt is. A legtöbb vásárló úgy véli, hogy ár-érték arányban az olajradiátorok a legkifizetőbbek. Ezeknek az ára, fajtától és gyártótól függően, 5500 dinártól 19.000 dinárig terjed.

A villanyszerelők azonban a fordulatszám-szabályozáson alapuló technológiával rendelkező, úgynevezett inventeres klímák beszerzését ajánlják. Megvásárlásuk ugyan nagyobb kiadással jár, de hosszú távon kifizetődőek – állítják a szakemberek. Milan Bojičić elektrotechnikus elmondta, hogy ezeket a klímákat különböző hőmérsékletre lehet állítani: napközben a 17 fokot javasolta arra az időszakra, amikor a lakók nem tartózkodnak otthonaikban, az esti órákban viszont 22-23 fokra állítaná a szakember a hőszabályozót ahhoz, hogy minimalizálja a költségeket. Elmondta azonban, hogy még akkor is csak 6-7 ezer dináros kiadást jelentenek az inverteres klímák, ha a téli hónapokban állandóan be vannak kapcsolva. Véleménye szerint a legköltségesebbek a kvarckályhák, az elektromos hősugárzók és az olajradiátorok, mert nagy fogyasztók, de ugyanakkor kevés hőt termelnek.

A szakemberek által javasolt inverteres klímák ára, többnyire a gyártótól és erősségtől függően 35.000 dinártól 90.000 dinár az üzletekben, 120–140 euróért viszont beszerezhetők a samottal bélelt hőtárolós villanykályhák is. A szakember szerint ugyanis az inverteres klímákat követően ezek a legköltséghatékonyabbak az alternatív fűtési lehetőségek közül.

Az elektrotechnikus kiemelte azonban, hogy problémát okozhat, ha egy lakóépületben mindenki áttér az elektromos fűtőtestek használatára. Ennek következtében ugyanis komoly meghibásodásokra kerülhet sor azokon a trafóállomásokon, melyeket nem arra terveztek, hogy az általuk szabályozott villanyáramot fűtésre használják a fogyasztók.

A kereskedők szerint az elektromos fűtőtestek mellett jelentősen növekedett az érdeklődés az áramfejlesztők iránt is. Egy szabadkai üzletben elmondták, hogy legtöbben a 3,5 kilowattos, háztartások számára tervezett gépeket keresik. Ezeknek az ára 70 ezer dinár körül mozog, és világítást, hűtőszekrényt, illetve kisebb fűtőtesteket is rájuk lehet kapcsolni. Főzőlapokat azonban nem, mert ehhez már 300-400 ezer dinár értékű áramfejlesztőre van szükség – figyelmeztetnek a szakemberek. Hangsúlyozzák: az aggregátokat óvatosan kell kezelni, mert üzemanyaggal működnek, és zárt térben kell tartani őket.