2024. szeptember 9., hétfő
SZLOVÉNIA

Csökkent az energiafogyasztás

Jelentősen csökkent a szlovén villamosenergia-fogyasztás szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest, miután a múlt hónapban a legtöbb szlovén vállalat csökkentette termelését a dráguló energia miatt – közölte kedden a szlovén kormány makrogazdasági elemzésekkel és fejlesztésekkel foglalkozó hivatala (IMAD).

A villamosenergia-fogyasztás 4,4 százalékkal csökkent szeptemberben éves összevetésben, s ez az alacsonyabb ipari fogyasztásnak köszönhető, de a háztartások villamosenergia-fogyasztása is mérséklődött, éves szinten, 3,9 százalékkal, a kisvállalkozások fogyasztása viszont nagyjából azonos maradt – hangsúlyozták.

Azt is közölték, hogy augusztusban 14, szeptemberben 11 százalékkal csökkent a földgázfelhasználás az előző öt év átlagfogyasztásához képest, az októberi visszaesés pedig az eddigi adatok alapján még nagyobb mértékű lesz. Az IMAD hangsúlyozta, hogy ez elsősorban az ipari felhasználás visszaesésének a következménye, de megjegyezték, várhatóan a háztartások is mérséklik az energiafogyasztásukat, annak ellenére, hogy a kormány korlátozta a földgáz árát.

Emlékeztettek, az Európai Unió tagállamai kötelezettséget vállaltak arra, hogy augusztus 1-jétől jövő év március 31-ig 15 százalékkal csökkentik a földgázfogyasztást. Az előzetes adatok szerint Szlovéniában augusztus 1-je óta ez a csökkenés 14,8 százalékos.