Kínában megint erősödik a koronavírus-járvány. Az utóbbi hetekben országszerte ismét nőni kezdett a fertőzöttek száma. A járvány súlyosbodása miatt az idén elmarad az ország legfontosabb gépjármű-kiállítása, a pekingi autószalon is.
A hatóságok egyre szigorúbb intézkedésekkel próbálják megfékezni a járvány terjedését. Olykor több (tíz)millió lakosú városokat, forgalmas (légi)kikötőket, pénzügyi és ipari központokat, s egyéb, gazdaságilag, illetve kereskedelmileg fontos területeket zárnak le. Csak becsülni lehet, hogy a termelés mekkora részét érinti a karantén, ám az biztos, hogy a hatósági beavatkozások kedvezőtlenül érintik a gazdaságot, illetve a hazai és a nemzetközi piacra szánt árucikkek gyártását.
A fejleményeket nemcsak Pekingben figyelik árgus szemekkel, sőt aggódva, hanem másutt is. Kína ugyanis már régóta kulcsfontosságú szerepet tölt be a világpolitikában, valamint a globális kereskedelemben és a nemzetközi ellátási hálózat működtetésében. Az ottani gyárak egy részének leállását ezért sok külföldi üzleti partnere szenvedheti meg, hiszen miközben némelyeknek nem jut elegendő kínai termék, mások nem tudják Kínának eladni a szokásos mennyiségű árut.
Néhol tehát a kínai export botladozása okoz gondot, másutt meg az akadozó kínai import és fogyasztás visszaesése, vagyis a hazai és a külföldi termékek iránti kereslet mérséklődése. És persze a bevételek csökkenése azokban az országokban, amelyek Kínának szállítanak (gyakran főként nyersanyagot).
Az igazán nagy gond azért mégiscsak Pekinget nyomasztja. Persze sok külföldi vállalat is nyugtalankodik, hiszen már évtizedekkel ezelőtt kiszervezte termelése egy részét Kínába, ám az újabb szigorítások miatt az ott gyártott termékek késve érkeznek meg az országhatáron túli célállomásokra, és ez az érintetteknek is egyre többször okoz fejfájást. Akár üzemek leállásához is vezethet, és lassíthatja a gazdaság növekedését. Nem csak egyik-másik országban, hanem egész Európában, amely sok egyéb nehézséggel is küszködik, az energiaválságtól kezdve magas infláción át az Ukrajnában dúló háborúig.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legutóbbi jelentéséből az derül ki, hogy az EU gazdasága 2023-ban stagnálni fog, miként Kínáé és az Egyesült Államoké is. Az euróövezetben – az idei 3,1 százalék után – jövőre csak félszázalékos növekedés valószínűsíthető, ám az energiaválság által leginkább érintett Németországban és Olaszországban recesszió következik.
Kínában „csak” gazdasági visszaeséssel kell számolni már ebben az évben, amit Pekingben is sejtenek. És alighanem azzal is tisztában vannak, hogy az idei 5,5 százalékra vonatkozó hivatalos növekedési cél nem teljesíthető. Pedig három évtizede ez a legszerényebb becslés.
A legutóbbi (nem kormányzati) előrejelzés már azzal számol, hogy a kínai bruttó hazai össztermék (GDP) az idén jó esetben csak 3,9 százalékkal növekedhet. Bár ez jobb eredmény lehet, mint amilyenre a pesszimista elemzők számítanak, jócskán elmarad a Peking által remélt 5,5 százaléktól. Nem beszélve a korábbi esztendők szédítő gazdasági teljesítményéről, amelyekből némelyek már-már azt a következtetést vonták le, hogy – ha ez így folytatódik – Kína tejjel-mézzel folyó Kánaánná változhat.
A koronavírus-járvány miatti lezárások máris 0,5-1 százalékkal csonkították meg az idei GDP-t. Ha a karanténok fennmaradnak, vagy újabb szigorítások jönnek, a növekedés még inkább lelassulhat.
Kétségtelen, hogy a koronavírus sok gondot okoz, ám nem lehet minden bajért hibáztatni. A gazdaság jelentős mértékű lassulásához a kínai ingatlanpiaci összeomlás is hozzájárult, miként a lakosság vásárlókedvének vagy vásárlóképességének a visszaesése is. A háztartások fogyasztása ugyanis átlagban bő tíz százalékkal csökkent a 2020-ban kihirdetett globális koronavírus-járvány előtti időszakhoz képest. A kínai fogyasztók tehát inkább spórolnak, de legalábbis kevesebbet költenek a nem létfontosságú termékekre, még a mobiltelefonokra is, amelyek értékesítése szeptemberben 23 százalékkal esett vissza az év elejéhez viszonyítva.
Kína gazdaságának lassulása következtében jócskán csökkent az ország energia-, nyersanyag- és tőkeigénye is. Ennek hatására visszaesett a nemesfémek, a koksz, valamint a réz- és a vasérc világpiaci ára. A globális gazdaság energiaigénye is mérséklődött, és a folyamat aligha állítható meg mostanában. A következő tíz esztendőben Kína ugyanis mindössze 2,5 százalékos átlagos GDP-növekedésre lesz képes évente. A régi szép napokhoz képest (amikor ennek a négyszeresét is simán teljesítette egyik-másik évben) ez igencsak szerénynek tűnik. És még az októberi pártkongresszuson beharangozott évi ötszázalékos növekedéstől is távol áll.
Persze ez az öt százalék sem elhanyagolható. Mindenesetre arra utal, hogy Kína nem akarja, vagy nem bírja fenntartani a korábbi szédítő gyorsaságú gazdasági növekedését. Ám az is lehet, hogy az októberben öt évre megválasztott új vezetés már nem az erőteljes gazdasági növekedésre összpontosítja figyelmét. Ha valóban így lesz, ennek következményeit hosszú távon megérzi majd a világ többi országa is. S egyáltalán nem biztos, hogy örömmel könyvelik el a változást.
