2024. szeptember 12., csütörtök

Fél Európa fagyoskodni fog

Az államfő és a Srbijagas igazgatója az energiahordozók drágulásáról

–  Abban a pillanatban, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök elismerte Ukrajna két szakadár területének függetlenségét, ismét megdrágult a kőolaj. Ne legyen kétségünk afelől, hogy ezzel együtt minden más ár felszökik, a szén, a búza és a kukorica is drágulni fog – üzente hétfőn este a monacói látogatáson tartózkodó Aleksandar Vučić államfő, de Szerbia lakosságát arról biztosította, hogy lesz elég ennivaló és víz.

– Számolni lehetett azzal, hogy a gázolaj azonnal megdrágul, és minden ár emelkedik. Mi idejében reagáltunk, nekünk mindenből van elegendő, de a kőolaj és a gáz ára mindenkit fenyeget, növelnünk kell a rendelkezésre álló mennyiséget. Az embereknek otthon nem szükséges semmiből tartalékokat felhalmozniuk, de gondok lehetnek a gázolajjal és a gázzal. Az a benyomásom, hogy itt visszaút nincs. Kár, hogy nem hallgattam a kínaiakra, a dolgok jobb alakulásában reménykedtem, de ez nem volt reális, tudnom kellett volna, hogy a kínaiak nálunknál okosabbak. Amikor arról értesültem, hogy mindenfélét vásárolnak a világon, tudnom kellett volna, hogy nekünk is ugyanúgy kell tennünk – mondta Vučić.

Az energiahordozók drágulása kapcsán a Prva tévé műsorának vendége, Dušan Bajatović, a Srbijagas igazgatója tegnap a lakosság megnyugtatására megismételte: a kormány határozatával összhangban a földgáz nem fog drágulni sem a háztartások, sem az ipar számára. Emlékeztetett arra, hogy Vučić államfő abban állapodott meg Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy a szükséges földgáz 60 százalékát Szerbia 270 dollárért kapja (1000 köbméterenként), a többit az oroszoktól tőzsdei áron, a kereskedőktől pedig a provízióval kiegészített tőzsdei áron. A megbeszélt ár június elejéig érvényes, közben pedig márciusban vagy április elején megkezdődnek a tárgyalások az oroszokkal az újabb gázszerződésről, ami az igazgató reményei szerint legkevesebb 10 évre szól. Bajatović úgy véli, az új ár legalább 30 százalékkal alacsonyabb lehet a mostani piaci árnál, ami ezer köbméterre valamivel 800 dollár felett van, tehát számunkra 600 dollár lenne.

– Siniša Mali (pénzügyminiszter) talált valami pénzforrást, meglátjuk, hogy később, az év folyamán lesz-e költségvetés-módosítás, a Srbijagasnak is vannak lehetőségei, úgyhogy a pénz nem gond, de azért nem is dúskálhatunk benne. Különben nemcsak a pénzről van szó, hanem arról is, hogy mennyi földgázt vásárolhatunk. A fél Európa dideregni fog, nagyok a tétek ebben a történetben – fogalmazott Bajatović, és közölte, az udvarnoki tárolóban most 115 millió köbméter gáz van, és rendelkezésre áll 165 millió köbméter orosz gáz is. Ha ehhez még egy keveset hozzáadnánk, biztonságban lennénk a fűtési idény végéig. A kérdésre, megtörténhet-e, hogy Szerbiát az orosz földgázról való lemondásra szólítják fel, Bajatović szintén kérdéssel válaszolt: „És akkor milyen gázt vásárolnánk?” Szerinte nem fognak szankciókat bevezetni az orosz gáz Európába való behozatalára, mert „nincs más, például amerikai gáz, amivel helyettesíteni lehetne”.